DUPLA BALLADA EGY FOSZLÓ ELVTÁRSHOZ   Arcod pufajkasima Szemed alkonyatlerakat Agyad zsír s kátránykalitka Izzó csókodból csikk maradt Hajad múló szunyogszita Arcod pufajkasima Sántál érveid bérlova

minden vers veszteségek szobra fölosztva fájó darabokra nézel arra mindig ami nincs tekinteted szorongó bilincs

a költő lakása     mint a konfetti(k) a sok apró haiku szerte szóródik     Budapest, 2023. IV. 22.

  Nem is fontos mire vágysz, fontosabb, hogy mit érzel, Kavarogj a zabolátlan szélben, amíg vérzel. Addig szédülj, amíg az idő és a tér pörget, Hol a mélyben, hol az égben, megfogod a szörnyet.

    Álmaimban idegenek támadnak. Olyan emberekhez bújok, akiket alig ismerek. Az ismeretlentől való félelem miatt egymás emberségében keresünk vigaszt.

Hány tonna szemetet fuvaroz ki a városból naponta a szelíd naplopók befutott rendje? Elmélkedik a költő – vonatablakban, elmerengve.

furcsa tavasz   sárgásan néz le rám a furcsa szellős tavasz semmi rügyező ág semmi kikelet szédülten emelkedem míg anyám süllyed a másik serpenyőben   Budapest, 2023. IV. 2.    

Vitt a szag elõreAz ösztön, a sok lábMentünk, amerre mondtákOtt volt a móló, a partMindenki mást akartA szélorgona búgottAz esõ szitáltMásztunk, rohantunkEltapostakFelálltunk, nevettünkSokan voltunkMentünk, amerre mondtákBal-jobb-balElõre nézz, most meg felÁllj, indulj, soha ne maradj elHa elestél, akkor is kelj felBefelé sikoltvaEgymásba kapaszkodvaTáskát szívhez szorítvaRohantunk ûzött hangyákMentünk, amerre mondták

  Fiatalasszony-anyám mosolyog, meg én is, talán ötévesen- szőke hajam fehérnek látszik a régi képen, benne nárciszkoszorú –

  kergetek egy káposztalepkét nyúlok utána ámde ellibeg ravaszul kicselezget engem kedvemet keseríti meg

  („többé ne keress a csillagok között hazudott mind ki engem oda tudott”) – ismeretlen ismerős mint vének ajkán egy régi dallam úgy mesélted

  Olyan természetesen kérded: Ki a következő? Zavarba hozol és én mégis zárójelbe teszem. Levelet írok, postára adom, címed ismeretlen, de bízom abban, hogy megtalál a postás név után.

Már csak a fák szavára hallgatok. Reggelente kezemet nyugtatom – akár Biblián – a százéves almafán: ki sem gondolom s már érti, már oldja sóhajom. Nagyapám hagyta rám örök tápul arra, ha a tér bezápul s elkoptatja ínyem a Sokminden. Kérge, mint túlsült parasztkenyér héja pattog, de mikor már földbelet falok, ő még marad.

    Kedves Gyula fiam,  hány hét még a világ,  azt írtad, küldhetjük  már a civil ruhát.   Elküldtük a ruhát,  levél is ment vele,  meg pénz is, hiányod  semmiben se legyen.

ötvenkét évesen csak ül és halott barátaira gondol árnyak úsznak el az ablak előtt a márciusi havazásban gurulnak a megállíthatatlan biliárdgolyók a végzet zöld posztóval bevont asztalán törvényszerű volt-e hogy dani harminchét évesen?  

B. Tomos Hajnal verse     Fábián Enikő 1957-ben született Brassóbabn. Az akkori Unirea líceumban érettségizett, majd a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben szerzett színészi diplomát. 1981-ben a nagyváradi színházhoz szerződött, itt alapított családot és azóta is ebben a városban él. Hosszú és termékeny pályafutása során számos karakterszerepet alakított, de egyéni pódiumműsorokkal, versösszeállításokkal is gyakran […]

    nem akkor történt korábban csütörtökönként keddeken a rőtté fakult zászlók korában anyám fagylaltot vett nekem     Budapest, 2023. IV. 1.

  Ó, te Gyöngysor – apró szemek egésze – magamra aggatlak,  ne félj, őrizlek is,

  ki a következő harsogja egy hang a küszöbről mintha azt mondaná fürgébben fürgébben bezzeg máskor a sebésznél az ügyvédnél a tejsorban az életben úgy tolongtok mindenki előre könyökölne most miért szeppentetek meg hékáim itt is csak szépen rendre még egyszer kérdem ki a következő

  gondolatban százszor űzlek el de százezerszer visszaérkezel (Marosvásárhely, 1968. )

Az én apám munkás volt, ez akkor jó volt mindenkinek csak neki nem. Kopott kabátját moly megette már csak az volt, fiatalon életmegrabolt. Az én apám nem Adyé volt, nem József Attiláé. Új ruhát nem vett soha, de fizetését kis lábaskában hazahozta. Nem székely, se román, magyar volt, mint a vándor szatmári volt, mint a […]

  „Minden Egész eltörött,” (Ady Endre )   szilánk szívemben – 1994. júl. 26-a – halálod óta és soha senki ki nem tépheti s azóta nem élek csak vegetálok

  1. nem. nem alkudtam. vagy nem erre szólt és szólít föl az akarat. kocsmabolyongás ámít—ott azon túl minden itt (kín) marad

Đorđe Kuburić Bačko Petrovo Selo 1958. – Kuburić Đorđe Izvor: Ђорђе Кубурић: Клепсидра. Културни центар Новог Сада, 2020. Đorđe Kuburić Ганеша – Ganesa   Ганеша   Ја сам човек-слон. Неки кажу да сам противуречје живота. Изгледам гротесктно, али сам достојанствен. и популаран. Тежак сам и лак.

Fábián Enikõ B. Tomos Hajnal Decemberek ürügyén címû versét mondja:     Fábián Enikő 1957-ben született Brassóban. Az akkori Unirea líceumban érettségizett, majd a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben szerzett színészi diplomát. 1981-ben a nagyváradi színházhoz szerződött, itt alapított családot és azóta is ebben a városban él. Hosszú és termékeny pályafutása során számos karakterszerepet alakított, […]