HUSZAS ÉVEK Vörös fejjel bömbölt a magyar,sértve soha-be-nem-állott csöndünk,véresszájú volt a hon köröttünk –s benne minden véres lett hamar:

twin peaks füstölőálmosít kábít lehunytszemhéjam mögött

Úgy szorított, csavartapikkelyes testét körém,mint halálra ölelő szerető,levegőmre éhezőeleven gyilok –

                  neked, Vasile Azt hiszem,boldog lennék csak ülve ittmelletted

Albert-Lőrincz Márton: 2022 Ami eltelt, hát azért is hála, Szorongunk, mint hálóban a bálna, Kitörnénk mi minden kötelékből, Csak segítene Urunk az égből.

Rólad úgy kéne verset írni,hogy mindig legyen benne dal,kiszámíthatatlan, szökellő,piros-sárga-zöld zene.

Ismeritek a vidám rőzselángotS ropogását a vályog-tűzhelyen?A nyílt arcokat, a nyájas világot,Hol tréfa és dal önként megterem?

Éjszakánként fel-felsajdulnak a vén sereg ízületei,porckopott, öreg katonákhullnak a frontvonalon,add meg magad, ripacskomédiások performansza él,csepűrágók ropják a táncot,elvéreznek a pipacsmezők.

Ne nézd a száj,csábos vonalát,ha benne a szóhabos-galád,

Ceauşescu nem halott! /Ceauşescu n-a murit! Ceauşescu nem halott! Figyelő szeme amott… Ceauşescu egy tanoda, Ceauşescu egy kaloda:

Robog az ócska villamos velem.Az őszi Vérmező mellett robog.A Vérmezőn ma lovaspóló készül,nemes játék, nagyúri, szép dolog.Előkelő közönségére vára rögtönzött emelvény nyáriszéke. –Volt már itt más emelvény: vérpad is!…De „jobb kor” ez és béke van ma, béke…

Egy kuruc beszélget Nem fáradt a karod,csak a szabadságod,hejh, Szabadság szobor,hová lett az álmod?

(utódaimnak ?) isten őrizzen attól akinek nincs humoraamit, ha magyarázni kellelvész a humora

Nem tudom már, hol álltamKét rozsdás sín közöttTalán KolozsváronVártam a csodáraAmikor észbekapva Léptem fel a peronra

Vagyok, mint szeme a lónak / Sunt ca un ochi de cal Világra – ellenzőkkel. Ne kérdezd, mikorMajd hozzád érek,Az út szélén milyen fák,Virágok voltak.Én csak az utat látomÉs időnként, néha-néhaÜzeneteket küldőFelhők árnyékait,Amiket nem értek. Nászta Katalin fordítása

Ének a ködben / Cântec în ceaţă Ágak, ti ködben gubbasztó szárnytalan madárhad,ösvényeinkre ne vessetek ma árnyat.

Állok a régi dombon,semmi sem változott,csak talán a fűzekott lenn, a patakpartonlettek kicsit öregebbek.

látodnem félekidegenbenegyedülcsak ülökegy fapadonés nem érzem hogyvalakiheztartozomés így egész világaz otthonom

Magamra lőttem eleitől fogva –ha más puska nincs, biza elég sokbakerül ez az embernek. Áthajlok fölöttem,hogy szennyvizemet a fejemre öntsem.

Tudtad, hogy az angyalok isszkájpolnak egymással?Egyébként miért hozott volnatokot az egyik,a távolitól kapottfakardnak-s akkor a nagy vízrőlmég nem is szóltam. Forrás: szerző FB-oldala

szádban a mákostekercs aromájávaltelnek perceid

1.egyre súlyosabbnak érzema szavakatnem merem kimondani mindami bennem azt hiszem igy vagyunk sokanőrizzük lovainkat

ezen a karácsonyonrám súlyosodott mindenisten a fiát várta ésnem volt ott hogy segítsen

A régmúltban egy gyermek születetta barmok között, s megfeszíttetett: Isten fiának mondotta magát,amikor felnőtt. Bámulom a fát,

évek ótaa karácsony előtti becsomagoláskormeggyújtok egy illatos füstölőtkeletebbit betlehemnélhogy emlékeztessen az előző évipat-suli csomagolásra* Budapest, 2021. XII. 24.____________________________________________________________________*Szőcs Géza ki nem állhatta az illatosító pálcikákat. „Mester, ne gyújtsa meg — mondta a bátyámnak — Olyan szaga van, mint egy katonatiszt feleségének.„