A világ tetejéről nézemBudapestet, a háztetőkbenmind emberek laknak, én megkávézom. Jó is, hogy nem látok egyetsem, olykor igazán elég az ég.

tárd ki szárnyaid s hagyd hogy ragadjon magával a gyenge áramlat mi felrepít aztán elenged

„Diófából sej haj, diófából nem csinálnak koporsót. A bakának sej haj, a bakának nem írnak búcsúztatót.” (Katonanóta) Az én koporsóm könnyű zsák lesz, ritka szövésű, mint álmatlan éjszakáim kusza fátyla mert a diófa egészen másra kell: csináljatok belőle inkább kényelmes íróasztalt, hogy ne a térdén írja meg utolsó levelét az árva baka, ha búcsúzkodni készül […]

Cseke Gábor, a Káfé szerkesztõje ma tölti a 80-at. Kéthetes „minifesztivállal” kedveskedtünk neki, ahol legközelebbi munkatársai köszöntötték verssel, vallomásokkal, rajzzal. Viszont arra gondoltam, hogy ezek mellé hadd gyûjtsük egy helyre „dióverés-verseit”, amirõl a sorozatot bevezetõ interjúban olyan nagy kedvvel beszélt, s amit szotyogtatva a Káfé már közölt, de így együtt többet mondanak, az egésznek külön […]

Gyöngyhalászok – Kossuth kiadó 2021 Folyton azt játsszuk, hogy objektívek vagyunk. Ezt várjuk el másoktól is, ha az alkotásunk megítéléséről van szó. De létezhet objektivitás? Már húszévesen voltak, akik tudták, felesleges az objektivitás fontosságát erőltetni, úgysem képes túlságosan felülemelkedni annak szintjén, amin megfogant. Ezért egy főszerkesztő nem fogadhatott el túlzott pozitív értékelést, mert mindenki azt […]

elég számolni a napokat a barátokat is nem kell ha meg lehet, nincs baj mint mikor a napok sorakoznak s látni a sorvéget

lankasztó hőség eszedbe jut a tenger de csak mint ige

Most, hogy már fáról fára aggattál, kiszáradt belőlem a hús verdesése.

Az éjjel tömény dióillatot hordozott a szél szerte a völgyben s hars diólevélből sodrott fel-felparázsló rudacskák füstölögtek a szám sarkában.

nyárutó volt néha éreztem az ősz illatát a szélben láttam hogy lehull egy-egy megsárgult levél a földre

Mikor azt hittem, bennem egy kisgyerek kacag, már gyűlt fogamban a halott anyag, mikor őrülten zongoráztak fölöttem egy fehér, esős éjjelen, mikor a kihalt utcán falka vicsorgott s minden ablak zárva volt,

Mennyi a pokróc? Gyapjú? Tibeti. Magának csak kettő. Mennyi a szürke kalap? Mennyit ad? Esküvőre lesz? Hogy’ a fekete kabát? Attól függ. Gyász is lesz hozzá?

Valamikor úgy képzeltem hogy a szobrok is élő emberek voltak Olyanok akiket hatalmába kerített egy rögeszme és kenyér helyett agyagot gipszet márványt vagy bronzot kezdtek enni

S.G. emlékére maholnap nemsokára hamarosan azonnal rögvest pár perc szempillantás alatt

Már csak ott élsz a nagy családi vacsorák kihunyt lámpafényében, régi boroktól fényesült virgonc tekintetekben, már csak ácsorogsz kicsit a nyomok mögött becsukódó kapu öreges nyüszítésében –

(Az eső) Erdély felé zuhogott Az eső Fénylő aszfalton suhogott Az első Stációig, az elázott Fapadig

mikor hivatkozol valakire, több leszel akár pozitív, akár negatív értelemben nincs is értelmes ember aki ne hivatkozna valakire csak egyvalaki nem hivatkozik nincs szüksége támogatásra megáll a lábán önmagában magába szippant átölelve vagy elvet magától örökre

Könnyű lélegezni amikor a közelemben vagy, annak ellenére, hogy eláll a lélegzetem.

magas csikóhalas kémény meredt mamaián a fürdőruhás étkezde fölött nem emlékszem a fogásokra csak a zöld csípős paprikára ami magyarosan kilógott a sorból

Rétegesen, lapokba rejtve lopja szívedbe magát az agyonsanyargatott tűz hevén sütögetett kényes krémekkel kikent-kifent diócsalád apraja-nagyja

André Zsuzsa Cseke Gábort köszöntő fotója Para Olga: Találkozásaim Cseke Gáborral Előbb csak az újságokból olvastam tőle fenn északon, a végeken, egy kis szilágysági faluban, elzárva a művelődési lehetőségektől , ezt pótolták valamelyest az újságok, folyóiratok, erre nem sajnáltam a pénzt. Cseke Gábor mint újságíró, a neve marad meg emlékezetemben, de aztán élvezettel olvasom az […]

Ne értsd félre az ábrázatát, figyeld meg alaposabban, nem a csőből lettél, csövessé leszel szakálla, borostája takarja, hanem az elhivatott státusz torzonborz mindenhatósága.

Lényemnek ajándékozott e világ, Végek között vágtatnak ívfény paripák. Árnyaik vágyaimat betakarják, Templom falán kúszik a penészvirág.

ragacsos gyantás fa illata tapaszos fehér sár kék erezettel kenyérgomba kalapja sül benne szalonna párhuzamos sínpár siklik tovább tovább a tengerig Budapest, 2021. VII. 23.

ribizliszüret (1.) kívül barna belül fehér mázas veder teli ribizlivel hőség tünet nyári alkalom szüret a vas utcában