Én visszalépek pár évtizedet, örök vadászmezőkre költözött elődök nyomán keresek vizet. A hegyen táborozó fák között

Elő- és utószó Magyarországon a régi költők nagy ívű gondolatai vezettek el az első kétnyelvű antológiák létrejöttéhez, akik szükségét érezték a maguk munkásságán túl, a világirodalom legszebb gyöngyszemeit nyelvünkre átültetve összefoglaltan közreadni. Először Szerb Antal úttörő válogatása látott napvilágot a világirodalom klasszikusaiból 1944-ben, majd Kardos László szerkesztésében a Száz vers, c. kétnyelvű antológia 1955-ben.

Ha majd nem kell macerás számlákat fizetni határidőre, asztalt teríteni, zsíros párában fényezni késeket s morzsánként gyűjteni érdemeket

Az ősz hoz mindent, ami földi jó: érik a szilva, az alma, a dió. * töröm a fejem és közben töröm a diót. körül a méla csönd: hallod a világ-rádiót?

– József Attilához – Végy egy mély levegőt, besötétedett. Ha látnád, ha bár sejtenéd te félárva, hogy anyám ezüst haja is éppen így és éppen ilyenkor…

(Jegyzőkönyv) „Hogy is volt csak? A fáradt, bús öt érzék, Öt halk rabszolgám, ernyedten pihent, A színek selymét és a hangok ércét Elejtették. Sötét volt. Tiszta csend.” (Tóth Árpád: Szédület) Öt érzék, azért hívtalak ma ide, mert fontos dolgot kell tőletek kérnem; eddig csak látásomra hagyatkoztam, s most ím belátom, meg kell ebből térnem.

A kitapétázott falak mögött többnyire rossz hírek keringenek, azonosítatlan, egyhangú portrék, szemből, profilból, akár a bűnözőké.

szomorúfűz az ablakom alatt Fiam ketten siratunk

— Szegény Gabi hogy’ elment…! — Hová ment? — Bukarestbe.

Választóvíz Ittuk a tüzes italokat ifjú fenyők italát mely lassan melegít alkonyok és makacs vereségek italát seprőjük vázát súlyosan ülepítő italokat borostyánkő italt amely így szól „Hozsánna annak ki meg nem született de soha annak aki él”

(törékeny konstrukció) Kettészel ez a szél minden házat Hiába meszelsz kékre egeket Valami, ami a csendnél halkabb, Valami, ami csak reád hallgat Átcikáz, mint a zizzenet Lesunyt fejek, tetők felett –

markomban két kemény dió összeszorítva recsegés-ropogás közepette feszülnek egymásnak

nagy felhővitorlák szárnyalnak magasan a smaragdszínű fű szétterül foltokban

vigyázz kit látsz kit érintesz meg, ember!

Elnézem magam, mint testemen kivül álló, amint körbejárom a Szfinxet, levetem szandálomat és kéjesen merítem mezítelen talpamat a forró történelembe –

A szárnyak és a föld A madár olyan mag amelynek szárnya van de őt a föld nem szereti gyökeret csak ott ver hol szél-szántotta levegőben nyílnak hullnak levelei Csont és virág Levegő a virág és virág a levegő és úgy fáj minden csontom az elszállni készülő

a statisztika utcában van egy sárga ház ott halnak a negyvenévesek Budapest, 2021. IV. 23.

egyszerűnek lenni mint a gyermek őt ölelni etetni becézni jönne mind

* Úgy futok Egy koratavaszi nap benézett a róka az udvarba, nem látott mást, csak bimbózó barackfát. Azóta a fagy szétrágta a pille-szirmokat.

Minden elkezdődött Egy csésze teával, közted és köztem. Édes lett mint a görögdinnye, szomjunkat oltva.

(Lendvay Évára gondolva) Még friss ismerkedésünk korában, (te lenge nyári ruhában) mentünk karod karomba fűzve fel, a Kapu-utcán, valamin harsányan nevetve, mint két egykorú kamaszlány,

haljak, ne haljak csak meghalljalak hogy meg ne haljak 2020.03.15

Virágárus derékból szinte térdig görbed – öreg- -feketében, szinte történelmien, két lépésnyire a hajléktalanságtól, háromra egy meseízű halhatatlanságtól, négyre levedli magányos bábállapotát és minden köztesség nélkül lepkévé magasztosul, kiröppen a szűk, fonott kosárból, körbelibben az aszfalton haldokló pipacsok között.

mondj egy szót egy mondatot gondolatot mi meghatott

turner tengert fest nem szabadságot nem szerelmet egyszerűen csak tengert