T. Ágoston László: Dadogós Sanyika
2016. június 10.
Sanyikáról már az óvodában kiderült, hogy különös érdeklődéssel bír a szebbik nem iránt, azaz szexuálisan túlfűtött. Ezt olyan szépen mondtam, hogy szinte magam is meghatódtam tőle. Valójában nem is én fogalmaztam így, hanem Marika néni, a kertvárosi egyes számú óvoda vezető pedagógusa, aki eltanácsolta Sanyikát a jóhírű intézményből.
Bigonya: Magyari Tivadar (1968)
2016. június 8.
Irénke néni politikailag halhatatlan Levelet írtam az unokáknak Vásárhelyre, hogy valamit csináljanak, mert a nagyanyjuk folyamatosan megjelenik itt a választók listáján. Engem nem zavar, de itt vannak a nénik, ráadásul itt vannak a románok. Irénke néni valamikor szomszédunk volt a kolozsvári belvárosi udvaron. (Férjével, Irénke bácsival élt túl csendes házasságban, lakásuk egy konyhából és három […]
Semmi új a Nap alatt (28)
2016. június 7.
Egy jenki Marosvásárhelyen Találgatjuk, ki lehet. Ő sem emlékszik már, mikor és miért hagyták itt Transzilvániát. Vannak apró emlékei, egy ápolt kéz a homlokán, zsákokban tárgyak, amelyeket aztán elkoboznak, aggódó arcok, megvert pofák, és aztán zokogó meg ziháló nénik, akikre marcona férfiak hágnak, ez így megy, míg a hajó ki nem köt. A Szabadság-szoborra nem, […]
Bigonya: Magyari Tivadar (1968)
2016. június 6.
Kovács Szabó János István táncot és illemtant tanít a fiának Kovács-Szabó János István – Kolozsvár külvárosában – lelkére köti házibuliba induló kamasz fiának, ifj. Kovács-Szabó János Istvánnak: – Amikor megérkezel a Kerekdombra, Erzsike születésnapjára, bemész szépen, és először köszönsz az öregeknek, mondod szépen Banyó néninek: „csókolom, Banyó néni, hogy még tetszik lenni?” Utána mondasz valamit […]
T. Ágoston László: A fehér por
2016. június 2.
Kissé fejfájósan ébredt Peregi Pongrác ezen a kora tavaszi reggelen. Mire kinyitotta a szemét, az asszony helye már üres volt az ágyban. Na persze ‒ gondolta ‒, mondta is az este, hogy kiugrik a piacra valami friss zöldségért, mert ilyenkor, tél végén már kiürül a szervezet minden vitamintartaléka.
Petrozsényi Nagy Pál: Lidércálom
2016. június 1.
A nagymama nyolcvanéves volt, unokája negyven. Mindkettő kicsi, kövér és galambősz. Ráadásul süket, helyesebben nagyothalló. Különösen a nagymama. Azért megértették egymást: mimikával, kézmozdulatokból. Nem csoda, hiszen már negyven éve éltek együtt.
Semmi új a Nap alatt (24)
2016. május 28.
A szerelem szépsége (Monológ kávé mellett) Olvastad A szépség szerelmesét? Mátyás királyról szól, volt neki két K betűs szerelme és két B betűs szerelme. Négy nő egy király életében, mi az. Kapisztrán Kata, Podjebrád Kati, az olasz Beatrix-Beatrice, s végül Boroszlói Borbála. Ja, hát mi az? És csak egy szült olyat, aki életben maradt, akkoriban […]
T. Ágoston László: Kese
2016. május 19.
Ágoston nagyapám udvara mindig tele volt rikácsoló, hápogó, gágogó baromfiakkal, és a disznóólban is röfögött egy – két malac, vagy gömbölyödő hízó. No persze nemcsak nála volt ez így, hanem szinte minden falusi iparosembernél. A gazdák ugyanis csak akkor tudtak fizetni az elvégzett munkáért, ha eladták a betakarított terményt, vagy kövérre hízott jószágot. A mesterembernek […]
Bigonya: Szombati-Gille Ottó (1930–2012)
2016. május 19.
Kiből lehet jó hazafi? Mottó: „Az aranykornak azt a kor nevezzük, melynek adósságait a következő bádogkor fizeti meg.” (Sir Galahad: Bizánc) Ez a história a mindenhónapos holtunalom politikai „nevelési körök” felejthetetlen korszakában történt. A csalhatatlan államfő, pártvezér és a Kárpátok zsenije védőszárnyai alatt. Egy szép napon „fentről” bejelentették a neves egyetemi tanár, irodalmár, szociológus és […]
Bogdán Emese: Ircsivel reggelente
2016. május 3.
Suliba menet mindig futottunk. Illetve inkább én futottam, őt meg vonszoltam mélyen karon fogva, lökdöstem, ahogy tudtam, előre, minden reggel, hogy el ne késsünk, mert a futás nem volt az erőssége, csak dobta a lábát, hogy haladjon, de a testével nem dőlt előre. Szenvedett végig a pályának kiszámított útszakaszon, amit nap mint nap megtettünk ketten, […]
Petrozsényi Nagy Pál: Hüvelyk tanár úr
2016. május 1.
Többnyire kalapban és magas sarkú cipőben járt. Így persze nagyobbnak, tekintélyesebbnek tűnt. A tanulók mégis Hüvelyk tanár úrnak csúfolták. Egy nap tántorogva iparkodott a buszmegálló felé. Kicsit felöntött a garatra, ezért nem csoda, hogy bepottyant egy jókora gödörbe. Kalapja elgurult, orra betört, s vére pirosra festette a tocsogó vizét.
T. Ágoston László: Nagyanyám lángosa
2016. április 27.
Nézegetem a sarki lángossütő hatalmas táblára pingált napi ajánlatát. Tulajdonképpen nem is vagyok éhes, csak úgy unaloműzőként böngészgetem az előttem álló étlapot. Kóstolgatom, forgatom a számban az ízeket, hogyha netán mégis egyszer rászánnám magam, melyikbe harapnék legszívesebben. A burgonyás? Nem rossz. Finom, puha a tésztája, itt – ott felfújta az olaj sütés közben.
T. Ágoston László: A mókamester
2016. április 21.
Böröndi tanár úr érezte, hogy valami nincs rendben a nadrágja körül. Mintha lebetonozták volna… Hiába próbálta a széken mozgatni a fenekét, a nadrágja nem mozdult utána. Dühében elfehéredett, majd elvörösödött az arca, de igyekezett megtartani kényszeredett álcamosolyát. Mondom; igyekezett megtartani, de nem sikerült. A nagy igyekezettől olyan torz vigyor ült ki a képére, hogy pillanatok […]
Tánczos G. Károly: Új életek (2)
2016. április 8.
A puli Nagyapjuk gyakran mondogatta: „Soha nem akartam autót, jogosítványom sincs. Világ életemben két szamarat szerettem volna, egy szürkét meg egy barnát, és két pulit, egy feketét és egy fehéret. Persze ezeket nem lehet akárhol tartani, elterveztem még egy nagy falusi házat hatalmas portával, hogy ha itthon vagyunk velük, hadd futkorásszanak kedvükre. Látom már, mindez […]
T. Ágoston László: Tüntetés
2016. április 7.
Amint ballagott át a zebrán a villamosmegállóhoz, látta, hogy a túloldali járdán egy lány szaporázza a lépteit feltehetően oda, ahová ő is igyekezett. Aztán a kanyarban feltűnt a sárga villamos, és a lány futni kezdett. Ő meg csak úgy, a szokásos hanyag eleganciájával lépdelt a megálló felé, mert a kollégiumban töltött évei alatt megfigyelte, hogy mielőtt […]
Tánczos G. Károly: Új életek (1)
2016. április 6.
ELŐRE Egykoron írtam a két lányomnak egy-egy könyvecskét. Egyikünk, Orsolya és Júlia édesanyjának, megígértem, hogy írok az unokáknak is. Nagyon az elején járok, ráadásul 2015. IX. 24 – én hajnalban az én hibámból örökre elveszett a március végén elkezdett „gyűjtőmunkám” eredménye. A káromkodás, a könnyezés, az átkozódás után neki kellett kezdenem a mintegy 17 oldalnyi […]
T. Ágoston László: A rémálmok fejlődéstörténete
2016. április 1.
Az anyja szólt, hogy igyekezzen, mert sötétedés előtt haza szeretne érni. Különben is ideje lenne már végre megtanulnia egy ilyen nagy fiúnak, hogyan kell megkötni a cipőfűzőjét, mert az ő ügyetlenkedésén nevet a fél óvoda. Igen? És miért csak a fele? A többiek nem érnek rá, vagy talán megbetegedtek a délutáni alvás alatt? Lehet, hogy […]
Semmi új a Nap alatt (8)
2016. április 1.
Malom a keresztútnál A huszadik véndiák-találkozót követő napon nyomuk veszett, később jött a hír: feleségestől szöktek ki, és Kanadáig meg sem álltak. Ott gépjavítással kereste a kenyerét, aztán önállósult, saját kocsiszervizt működtetett, kastélyszerű háza egy tízhektáros park kellős közepén állt, festői környezetben, tóval, hattyúkkal, teniszpályával stb. A 35. találkozóra már egyedül érkezett, szomorú volt, alig […]
Petrozsényi Nagy Pál: Hüvelyk tanár úr
2016. április 1.
Többnyire kalapban és magas sarkú cipőben járt. Így persze nagyobbnak, tekintélyesebbnek tűnt. A tanulók mégis Hüvelyk tanár úrnak csúfolták. Egy nap tántorogva iparkodott a buszmegálló felé. Kicsit felöntött a garatra, ezért nem csoda, hogy bepottyant egy jókora gödörbe. Kalapja elgurult, orra betört, s vére pirosra festette a tocsogó vizét. – Részeg disznó! – ismerte föl […]
Oláh István: A kaszkadőr
2016. április 1.
Ez a gyermek (mint a népszerű talk-show műsorvezetője mondaná) nem jöhetett volna létre, ha a kaszkadőr lábamtól két arasznyira kitöri a nyakát. Már nem tudom, kinek-minek ajánlottuk azt a farsangot, kiért-miért rimánkodtunk vagy háromezren a tiszta üveg és tiszta rozsda sportcsarnokban.
Semmi új a Nap alatt (7)
2016. március 29.
Erkölcsi bizonyítvány Gyanús fickók szimatolnak a környéken, a Patron aggódik. Ha „ezek” – mármint az ő melósai – csiripolni kezdnek…Ejteni a hülyébbjét. Hulljon a férgese. Sunyu a fejét vakarja. Mind jó munkaerő, tartják a pofájukat. Kit dobjunk ki, főnök? Te tudod, morogta a Patron. A te patkányaid.
Kerekes Tamás: A kataton disznó a röjtökmuzsalyi átmeneti szállóján
2016. március 24.
Az elhízott agyhalott tegnap kórházba került. Úgy néz ki mostanában, mint egy punk, leborotvált fejbőrén csak egy egybefüggő tincset hagyott meg, még ránézni is ronda dolog, nemhogy szemlélődni. Tűnődni van ok, hogy ez az oktalan barom miért rondítja tovább magát. Itt. Tegnap állítólag őrjöngő rohama közben bevallotta, hogy bevett negyven Frontint.(nyugtató), majd miután mindenkit megfenyegetett […]
Szombatfalvi László: A festő
2016. március 19.
Nyájas unalommal bámult maga elé. A konyakos pohárban megtörő napfényt és az asztallapra vetülő köríveket nézte, majd minden előzetesség nélkül kijelentette: – Festeni fogok egy képet.
T. Ágoston László: Bálványimádók
2016. március 18.
Miután Mózes kihirdette a nép közt Isten törvényét, újra fölment a Sínai-hegyre. Ott megállt, és várt. Isten szavára várt, hogy közelebb léphessen hozzá. Már hatodik napja felhő borította a hegy csúcsát, és úgy látták a lent állók, hogy nem történik semmi. A nép, az Egyiptomból kiszabadított, az évszázados rabság után fellélegzett Izrael népe csak állt […]
Elekes Ferenc: Hány órakor érkeznek a rablók?
2016. március 15.
Baráti társaságban többször elmeséltem már, hogyan derítettem ki, általában hány órakor érkeznek a rablók. Elmesélem most is, azok kedvéért, kik még nem hallották, de főleg azért, mert a történetnek folytatása is van.