Kitört az őskáosz, kérem, legalábbis a YouTube-on. Sok mindent lehet rajta látni, de azt, amit szeretnénk megnézni – nem okvetlenül. Sőt, még tendenciáról sem beszélhetünk: van film, amit Sherlock Holmes sem lenne képes megtalálni, van, amiből annyi verzió akad, hogy még az esztéták is sokallanák, és olyan is, ami részletekben található. Nem beszélhetünk politikai tendenciáról, […]

Az „igazság” egy pillanata a román-magyar határon. Az ezredfordulón vagyunk. Magyarország már EU-kedvelt, Románia még kívül a körön. A határon átszüremkedni vágyók – a mai „vándornépek” – rendre fennakadnak a szűrőkön. Csapatostul buknak le, tehergépkocsik rakterébe, ponyva alá préselve, vagy személyvonatok karosszériájába, esetleg éppen éjszaka kísérelték meg a zöldhatáron való átjutást…

Friedeck 1983-84 Általános emberi jogok 13. cikkely: „Minden személynek joga van minden országot, ideértve saját hazáját is, elhagyni, valamint saját hazájába visszatérni.” Nos, ez volt az alapállás, aztán jött a nekifutás, majd a dobbantás, ugrás, idegen földre érkezés vagy huppanás, ahogy tetszik.Vagy ki hogyan van vele. Mert nincs két ember, aki egyformánvagy ugyanazért emigrált, menekült, […]

Fe­jem­ben óriás ül, ha­tal­mas, lom­ha em­ber. Őt kéne fölpo­foz­nom, ha meg­találom egy­szer.

Keszi Imre, középiskolai tanár A költő életrajza: aktualitását vesztett műfaj. A mai művészetek unják az embert és szabadulni szeretnének tőle. Így a versek is azt igénylik, hogy a költő egyéniségének világos vagy sötét háttere nélkül legyenek teljesek. Ezért érdektelen a költő életrajza. Munkás és nem kalandos élet. Születtem Budapesten, 1910-ben. Igazi nevem: Kramer Imre. Iskoláimat […]

Felpockolt lábbal néztem anyámnál a szappanoperát. Elszállt egy haiku. Még utánakaptam, mint egy szúnyognak. Budapest, 2013. VI. 12.

Falon kúszott felfelé, hallottam leveleit, záport, vaskorlátot,

Egy 1947-es Bíró Sándor-levél margójára Az alábbi irás a Hargita Népe c. napilap számára készült. A szerző hozzánk is eljuttatta, utánközlés céljából. Köszönjük. (Káfé) 1. „Budapest, 1947. III. 30. Kedves Béla! Gondolom, tudod, milyen szorongással vártam én is a híreket Rólad, és milyen boldogan hallottam szerencsés hazatérésedet. Elemér beszélte el annak idején, amikor itt, Budapesten […]

cukor nélkül iszom a kávét hol keserűt érez a nyelvem ott csúszik nyelőcsövembe

A cím megváltoztatása tartalmi jellegű gesztus. Az utóbbi két írásom látogatottsági mutatója igen gyatra. Elgondolásra késztetett. Rájöttem, amihez nem kell sok ész, hogy hiába nyavalygok, sajnáltatom magam, a dolgok végképp lezárultak.

Emigrálás, áttelepülés, menekülés, kivándorlás, családegyesítés, kinn maradás és így tovább és így tovább, mind azt közli, hogy valahonnan eljöttünk és valahol idegenben vagyunk. Az eljövetel miértjét és hogyanját képtelenség egy lapon összefoglalni, hisz ahány ember, annyi legenda, de a távoli létezés megérvelése közelítően azonossá válik tizenöt-húsz év elteltével.

Vártuk apám fogolytársát, dr. D. F.-et Budapestről. — A pástétom köré tehetsz drótkerítést — mondta anyámnak apám. Budapest, 2013. VI. 11.

Egyik imádott versemben a Bikasiratóban írja Devecseri Gábor, hogy a torreádort megkérdezték, akar-e küzdeni, „de a bikát nem kérdezte meg senki”. Itt – legalábbis tudomásunk szerint – nem volt harc, csak vereség van. A miénk is. Főleg.

Alig hiszem, hogy lenne egy más 1000 négyszög mérföldnyi területe a földtekének, hova a természet és emberkéz ennyi ritkaságot egymásra halmozott volna. Kőváry László, Kolozsvár, 1866. július 30. „…úgy fogod érezni magad, mintha roppant méretű kriptába indultál volna bolyongó nézelődésre. Betiltott múltunkba, konkvisztádorok uralmának rágalmazott történelmünkbe.

A csendes tanár Bereczky Feri bá, vagyis Leszállópálya még néhány napig a suliban bóklászott, aztán jó ideig nem. Beteg lett, és ennek Babits Mihály volt az oka. Meg persze az osztálytársunk, Balogh Gábor, a Gogó.

Attól (ez is huncutság), hogy nem mindenki vállalja személyiségét, helyesebben – mert „Hiába fürösztöd önmagadban, / Csak másban moshatod meg arcodat.” (József Attila, 1924), s „Lélek csak az ember a többi / emberek lelkében…” (Kosztolányi Dezső, 1928) – önmagát, nevét, mégiscsak ő (az) marad. Még itt, a kocsmában is.

Szentgyörgyi N. József barátunk felhívta figyelmünket egy blogra, amely – szavaival élve – „napról napra izgalmas miniesszéket közölt sajtónk (… médiánk…) állapotáról: http://kulcsar.blog.emasa.hu/” Mellékelte ugyanakkor azt a vadbaromság-számba menő melléfogást, amit T. hírszerkesztők követtek el a minap. De lássuk a medvét…

Cseke Gábor (CsG) beszélgetése Pusztai Péterrel (PP) eddig egymásnak el nem mondott mindenféléről, s nem utolsó sorban egy közösen szerkesztett költészetnapi antológiáról. A kérdéseket váltogatva teszik föl egymásnak, PP barátja aforisztikus érdeklődésére emlékszik… Úgy tudom, hogy aforizmák és aranyköpések szorgalmas olvasója vagy. Idézz legalább kettőt, amit magadévá tudsz tenni és kibővítenéd számomra is a tartalmát, […]

esti matiné elegáns fecske zongorázza karácsony előtt a török indulót fogalmazást kérnek róla nagynéném írja meg kiteszik a faliújságra