Miért veszekednek a hét napjai?

Hét apó gyermekei egyszer összevesztek.
– Én vagyok közületek a legjobb – mondta sértő hangon Hétfő s vállára vette kicsi kék hátizsákját. – Szorgalmas vagyok. Reggel korán kelek. Elterevezem a tennivalókat. Aki velem jön, biztos lehet benne, hogy egész héten jobban megy a munka.
– Hát persze – nevetett rajta Vasárnap, hátra dobta a haját, és kacéran rendezgette zöld nadrágján a csíkot. – Dolgozni, csak dolgozni mindig… Hát nem jobb üldögélni a parkban, hallgatni a zenét, megnézni az állatkertet, halászni… vagy látogatóba menni? Vagy egész egyszerűen felvenni az új ruhát és sétálni… Különben miért mondják a szép ruhát vasárnapi ruhának?

– Micsoda felfuvalkodott vagy! – szólt rá Csütörtök, akinek vöröslött az arca a haragtól. –Minden gyermek tudja azt már, hogy nincs unalmasabb a Vasárnapnál. Miközben én dolgozom – éjt nappá téve, egy pillanatig sem pihenhetek -, még reám hagytok mindent, amit nem végeztek el… És még ezek után is Pénteket szereti jobban a világ: a nagy ígéretek napját! Mintha Péntek lenne a hét vége! Igazság ez? – sírt Csütörtök, s lehajolt, hogy felszedjen a földről néhány pihét.
– Én nem vagyok hibás ezért – vágott vissza Péntek -, bár magában nagyon is elégedett volt, azt tartotta, hogy senki sem külömb nála. – Én egész egyszrűen szeretek táncolni – tette hozzá, s gyönyörködött az új, narancsszínű cipőjében, azzal akart sétálni estefelé a városban. – Le merem fogadni, hogy megöl benneteket az irigység. Értem én. Ki ne akarna a helyemre kerülni?
– Én – morrogta Kedd -, mert fontosabb dolgom is van ennél. Nagyon el vagy telve azzal, hogy körülötted, Péntek körül forog a világ! Pedig itt vagyunk mi is – mondta, s indigó színű ruhája zsebéből elővette az előjegyzési naplót és a mobil telefont.
– Úgy van – sietett idősebb testvére segítségére Szerda. – Valóban te vagy a legfontosabb közülünk. Hogy mi mindent csinálsz! És nem keseregsz örökké, mint Hétfő; nem vagy állandóan gondterhelt, mint Csütörtök; sem olyan hivalkodó, mint Péntek; sem pedig közömbös, mint Vasárnap. Mi: Kedd és Szerda! – mi vagyunk a legerősebbek minannyiunk közül. Élénkek vagyunk, mozgékonyak és eredményesek! – s kihívóan, asztalra tette a kis lila tablettát. – Kedd a vezetőnk!
Nyilván a többiek erre kiabálni kezdtek és felköltötték nővérüket, a hét egyetlen napját, aki aludt és csendben volt eddig.
– Mit mind kiabáltok annyit? – kérdezte sírva az álmából felzavart. – Nem lehet csendesebben? Észre sem vennétek, hogy valaki pihenni akar? Mit mind jár a szátok? Én vagyok a legfontosabb: a Szabadnap! Az a nap, amelyet a zajos Péntek és az unalmas Vasárnap között mindenki óhajt. Gyerekek, kitaláltátok-e? Én vagyok a Szombat. A leglustább lány, akinek baj van a májával, és ezért sárga a színe.
Persze, állandóan veszekedtek és semmire sem jutottak, ezért hívniuk kellett az anyjukat, a Hetet, hogy helyreállítsa a békét. Vagyis hogy megmondja nekik, ki a legfontosabb közülük, és ki a legszebb.
– Én vagyok az! – kiáltotta Hétfő. – Mert velem kezdődik a hét! – és egyre dühösebb volt, mert a többiek: báttyai és nővérei mind háttérbe szorították őt.
– Veled kezdődik, de velem ér véget – kacagott gúnyosan Vasárnap, hátra lökdösve Hétfőt. – Nem veszed észre, hogy mindenki utál téged? Jaj, már megint Hétfő van! Jaj, csak Hétfő ne lenne! – ezt halljuk állandóan.
– Fontosak vagytok mindannyian! – mondotta Hét anyó, kissé felemelve a hangját, amitől csend lett. Mert tisztelték az anyjukat, és kíváncsiak voltak rá, hogy mi a véleménye. – De jegyezzétek meg jól! – tette hozzá – Egyikötök sem tud meglenni a másik nélkül. Olyanok vagytok, mint a fény, amely magában hordja a szivárvány színeit. Ezért van az, hogy mindegyiketeknek jutott egy szín a testvéremtől, Szivárvány nagybácsitól. Azt hiszitek, hogy unokatestvéreitek, a színek veszekednek amiatt, hogy ki a legfontosabb közülük? Ejsze a Piros fontosabb, mint a Sárga? Vagy a Kék fontosabb, mint a Zöld? – kérdezte Hét anyó sietve, mert érezte, hogy egy helyben topognak, és az idő nem állhat meg. Nem lenne jó.
– Való igaz, hogy fontosak vagyunk – mondta Szerda, a lila színű, – de egyikünknek azért mégiscsak különbnek kell lennie vagy kiválóbbnak, mint a többi. Mert nem vagyunk egyformák, ugye?
– Így van – egyezett belé Hét anyó. – De milyen nap van ma?
– Ma az én napom van: Péntek – mondta a lányok közül a harmadik – keresztbe téve a lábát, rajta a híres aranysárga cipőcskével.
– Akkor ma te vagy a legfontosabb – folytatta Hét anyó. – Holnap pedig te, Szombat. Azután pedig te, Vasárnap… és így tovább. Végeztem. Megértettétek? Munkára fel! Különben itt talál az Újév, duma közben.
Ezután mit tehettek volna a hét napjai? Ki kellett békülniük. Ennek ellenére, tudjátok ti is, gyermekek, egyes napokat jobban szeretünk, másokat pedig kevésbé. De valljuk be, hogy a Vasárnap Hétfő nélkül és a Csütörtök Péntek nélkül nem tudna meglenni. Mindeniknek megvan a maga szerepe: a kék színű Hétfőnek is, az indigósötét Keddnek is vagy a lila Szerdának, a piros Csütörtöknek, a narancssárga Pénteknek, a sárga Szombatnak és végül a zöld Vasárnapnak… akivel unalomba fullad a hét, de mindig előkészíti a Hétfőt.

(Folytatjuk)

Előzmények: 1. mese, 2. mese, 3. mese, Interjú a fordítóval, 4. mese, 5. mese, 6. mese, 7. mese, 8. mese