Oláh István: Zsebregény (4)

Az ember számára az idő teszi izgalmassá a világot. Az ókor a múlhatatlanság igézetében telt, ami nonszensz, mert ami múlhatatlan, az örök. Halhatatlan, ha szabad így mondanom, drága asszonyom. Nem az időben, hanem az időtlenségben hinni, ez is szép, bár hadd tegyem hozzá gyorsan, az idő nem párt, sem eszme vagy ideológia, ami kihozná vagy kikényszerítené belőlünk, hogy higgyünk benne. Engem például most inkább az izgat, hogyan lehet eltüntetni egy hullát egy magasépület tizedik emeleti lakásából. Némi gondolkodás után rájöttem a legegyszerűbb megoldásra: minden feltűnés nélkül megrendelsz egy gőzmozdonyt, a futárszolgálat legfönnebb harminc percen belül házhoz szállítja neked, mint a pizzát vagy a bort. Átveszed a mozdonyt, borravalót adsz a futárnak, azután pedig az égéstérben elhamvasztod a tetemet, na ugye, megmondtam, nem nagy ügy.

*

Hát arra emlékszel, amikor együtt énekeltük a göröngyös úton, sötét éjjelen-t? S közben be voltunk egy kicsit, hogy mikor jönnek a milíciák. Nézd, én határozottan emlékszem a világ legcsodálatosabb vonósnégyeseire és -ötöseire, a zongora- és hegedűkettősökre, sőt, a legsajátosabb előadásra is, amit azóta se felejtek. Akkor tényleg ott volt a milícia. Amikor egy Bach-toccatát orgonán adott elő egy sok évvel ezelőtt Németországba kivándorolt szász orgonista, kísérte egy azóta is a szülőföldhöz hű ezredes (akkor alhadnagy). Kérdésedre visszatérve, hogy emlékszem-e arra, amit evidenciaként tálalsz (göröngyös út, sötét éjjel), csak annyit mondhatok, hogy nem. Márpedig én (szerencsémre vagy sajnos) mindenre emlékszem, ami megtörtént, sőt, még arra is, ami megtörténhetett volna.

*

Amikor ledobnak egy marha nagy gerendát a szemközti házról, amit tán bontanak, az is lehet, hogy csak porhintés az egész, s e porba néha gerenda is vegyül, egyszóval amikor lebuffintanak egy marha nagy gerendát a tetőről, mintha itt történne valami. Pedig itt az égvilágon nem történik semmi, s ha mégis, az a történet némafilm-korszaka.

*

Ragadd meg a hatalmat! Kezdetben nyivákolni fog, fűt-fát megígér neked, csakhogy elengedd. Országgyűlési képviselő akarsz lenni? Nő, ha férfi vagy, esetleg meleg? Változzék békává a királyfi? Akarod, hogy lakásod legyen Tokióban és egyúttal perfekt beszélj japánusul? Vagy vidéki palotát akarsz Mucsán, mert ott is kinőheti magát a magyar? Nő kell neked, apukám, vagy hogy főrészvényes legyél egy svájci banknál? Így nyekereg-tekereg a hatalom, ha már elcsípted a grabancát, de te semmi pénzért ne engedd el, mert csak akkor lesz fű és fa, ha körömszakadtáig ragaszkodsz hozzá. A hatalom és a dicsőség együtt jelenik meg a Miatyánkban, s ha elvész, akkor az ország is, mint Mohácsnál.

*

Nemcsak Buridán szamara, hanem maga Buridán is kész éhen dögleni dilemmájának egyforma halmai között. Buridán meghívót kapott a Vigadósok és Fogadósok Zárt Klubjától (ami tulajdonképpen zártkörű klub akar lenni, cím: B-dul Regele Carol nr. 14-16). A meghívó szövegében tisztelettel arra kérik, fajtájának ősi vagy újabb népviseletében jelenjék meg, „mert ez a sokszínűség a nyíltság és demokrácia huszonegyedik századi spektruma, ami pazar fénnyel sugárzik Romániára”. Már elnézést a mondatért, az Európai Unió közelségében ilyen s ehhez hasonló stílbravúrokat találunk tonnaszám, útszélre vetve! Buridán lelki szemei előtt legalább hat köteg népviseleti szalma rajzolódik ki (történeti források által szavatolt élességgel), s ezért szamarához hasonlóan ő is éhen fog halni. Anyja magyar volt, helyesebben anyaországi magyar – a bécsi döntéskor jött át hivatalnoknak. Édes Erdély, újból itt vagyunk. Apjának nem is távoli cipszer felmenői a Felvidék bányáinak aranyát dolgozták be mesteri kelyhekbe és ékszerekbe még a XVIII. században is, de a nagymama anyai ágon régi székely családból származott, még ha nemesi levelüket viszonylag későn kapták is kézhez, I. Lipót kancelláriájából, 1699-ben. Hadd ne untassam az olvasót, hogy mit s kit ábrázol a címerpajzs, a kék mezőben álló, skarlátruhás katona baljában lándzsa, jobbjában kard. Esetleg azt is izgalmas lenne tudni, kit nem ábrázol (most az általános családi genealógiára gondolok). Említetteken kívül ugyanis bejön még egy lengyel ős is (II. Rákóczi György szerencsétlennek mondott lengyelországi hadjárata előtt, után?), sőt, egy bácskai sváb fiatalasszony, akiről ennél többet most már nincs is hogyan tudni. Román (ortodox, de még inkább görög katolikus) nincs, nem is volt, amit nem sokan mondhatnak el magukról vagy családjukról Erdélyben. Ami nem érdem s nem szégyen, csak annyi, hogy Buridánnak eggyel kevesebb halomból kell választania, így is marad elég, hogy biztosra vegye: anyaszült meztelenül jelenik meg a szerencsére zártkörű estélyen.

*

Tévéműsor. A szerelem nem szégyen. Jókedvvel, bőséggel. De a nem magyarok még többen. Ezek szerint még jókedvűbben és bőségesebben. Hát ez tragédia. Ha eszkimó férfi akarsz lenni, azt mondod az első, feleségedbe tolakodónak: uram, jó lenne, ha együtt nevetnének egy nagyot, sőt kettőt is, mert itt, a Kárpát-medencében sajna, fogyunk. Tessék kacagni! Ne tessék kihajolni! Az ajtót menet közben kinyitni tilos! Tessék betartani, s közben egyfolytában kitartunk. Hol a végső győzelem? Nem, nem, soha! Kérjük revideózni revizionista szövegeiket! Mennyit ártott a jobboldal, és legalább a deáki kiegyezés óta, tessék újból kikérni Szekfű Gyulát, a Három nemzedéket. Csakhogy a könyvtárat felszámolták, a könyvvel leszámoltak, éljen az új kor!

*

Saul, Paul, tarsusi. Milyen sokan hivatkoztak rá, s főleg a damaszkuszi útra, ami megbánás és felismerés, egyszóval új világkép. Nem ilyen egyszerű! Nincs a gyorsított filmekhez hasonlóan gyorsított átfutás a tűzön; ahogyan büszkén és boldogan, mint egy városi futóbajnokságon, elkiáltozták a főtéren: átmentem a tűzön, megtisztultam! Tényleg van, aki azt hiszi, hogy olyasmi ez, mint egy villámgyors átállás, ahol a gyorsaságon és nem az újból megtapasztalt erkölcsön a hangsúly? Ezzel kínlódom, a mindmáig fel nem fejtett gondolattal, most már több mint másfél évtizede, ezért nem írtam legfönnebb tíz verset és így tovább, katasztrófáim sorozata még folytatható. Eddig eljutottam (ami természetesen nem megérkezés): hogy belássam, mire voltam, s mire nem leszek képes ezentúl.

*

Elmebeteg filozófus. Elmebeteg, de filozófus. Elmebeteg, bár filozófus. Elmebeteg, mégis filozófus. A kötőszók cinizmusa.

(Folytatjuk)

Korábbiak:

Zsebregény / 3

Zsebregény / 2

Zsebregény / 1

2010. szeptember 18.

6 hozzászólás érkezett

  1. káfé főnix » Blog Archive » Oláh István: Zsebregény (5):

    […] Zsebregény / 4 […]

  2. káfé főnix » Blog Archive » Oláh István: Zsebregény (10):

    […] Zsebregény / 4 […]

  3. káfé főnix » Blog Archive » Oláh István: Zsebregény (14):

    […] Zsebregény / 4 […]

  4. káfé főnix » Blog Archive » Oláh István: Zsebregény (16):

    […] Zsebregény / 4 […]

  5. káfé főnix » Blog Archive » Oláh István: Zsebregény (17):

    […] Zsebregény / 4 […]

  6. káfé főnix » Blog Archive » Oláh István: Zsebregény (19):

    […] Zsebregény / 4 […]

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights