A világ Pünkösd nélkül piszkos és sívár.
Ama nemes harcot megharcoltad? – Kivár
válaszodra Ő. – Futásod elvégezted?
De hited égetted? Célod elvétetted? Tovább »

Forrás: Szép történetek,idézetek,versek!
https://www.facebook.com/groups/513263875422753/?

döntés az életed
az lehet a sors keze
a választás
hogy merre indulsz
hogy sétálva mész
vagy versenyt futsz
hogy élvezed a lépéseket
vagy kiloholod a lelkedet Tovább »

Tegnap osztálykirándulásra vittük Noémi hatodikját. Mikrobusz, színház, templom, szobor, botanikus kert – volt minden. A végén, míg a buszt vártuk, az egyik gyerkőc odasomfordált mellém, és azt mondta: „Úgy hallottam, szabad idejében költ.” Nem árultam el, hogy minden időben költök, csak azt sajnáltam, hogy valamit mégis válaszolnom kell. Vannak kérdések, amelyeknek lebegniük kellene a levegőben, mert az ártatlan szeretet valóságos modelljei.

Forrás: szerző FB-oldala

TŰZ VAN!

Az elkövetkező időben minden szépen olajozottan működött: a hajléktalanok lehúzták a vécét, kitörölték a kádat, rendszeresen kezet mostak, nem feküdtek cipőstül az ágyakra…
– Hát vannak még csodák! – dörzsölgette a kezét Jónás elégedetten. – Mintha kicserélték volna ezeket a boldogtalanokat!
– Nyugtával dicsérd a napot – bölcselkedett a botcsinálta pedagógus. – Mi a helyzet a szomszédokkal? Visszavonták-e a feljelentésüket, mert ha nem…
– Majd megkérdezzük az önkormányzatot. Egyelőre csend van, aztán hogy ebből vihar vagy szép idő lesz, legfeljebb egy meteorológus jósolhatná meg.
– Örülök, hogy ilyen vicces kedvedben vagy. Sokat szemetelnek a közutakon mostanság?
– Eleget, de csak szemeteljenek, amíg abból élek, hogy én seprek utánuk. Tovább »

Magyarország, vidék, ötvenes évek. Egy irodalmi forrásmű, melynek tatalmai sem egylényegűek, története is visszafogott, mire mehet ilyenkor. Ráadásképpen az irodalmi szöveggel vállalt jelentéktelenség és a megvallott prózapoétikai felhang teljes hiánya kiált ránk Mészöly Miklós kötetéről, mely Jelentés öt egérről címen jelent meg (a címadó elbeszélés először 1958-ban!). A jelzésnélküli objektivitás tárgyszerű abszurditása, amely „jelentésbe” komponálja a mikrotörténés jelentéktelenségét, nemcsak árulkodóan a korszellem áporodott szocialista bürokratikusságát és hatalmi indolenciáját tükrözi, hanem a mindennapi életvilág abszurditásba kényszerített magánéleti esemény közéletivé növesztésének történetiségét is… Mészöly Miklós életmű-sorozatának újabb kötete ezt a szorongásos rettenetet hozza, melybe számos további írása mellé a megfilmesített változatban híressé vált Magasiskola ugyancsak belefért, s így az egérjárás burkolt rettenetét a sólyomnevelés száraz filmforgatókönyve is jelentés-szervező tartalommal gazdagodott. Tovább »

karlendítések
de nehogy heil-ra gondolj
s aztán a többi

Budapest, 2022. VI. 3.

nem ül már senki
a padon
a fekete rigó
észre sem veszi
hogy nem vagy ott
a hangját még hallod
fejedben zsong
a csendben ott áll
az árnyékod
s mellette
trillázik
a fekete rigó

A nagy szavakat már utáljuk,
Az egyszerűket nem találjuk,
S így várjuk be a halálunk.

Mert jön mögöttünk lépegetve,
Nincs rosszkedve és nincs jókedve,
Nem jön lassan és nem sietve. Tovább »

Legszívesebben máris visszaszívnám az iménti mondatot, de ha már kimondtam, bizonyára nem légből kaptam, inkább a légkörből, mely tele van kérdőjelekkel. Együgyűekkel is. No de – kényszerűségből vagy sorsszerűségből – mindenre válaszolni kell. Tovább »

Egy időszámításunk előtti kísérletem a világháborúk megakadályozására. Illyés Gyula: Az éden elvesztése c. oratóriumát Pilinszky és Kányádi versekkel ötvöztem. Díszletterv: Deák Barnabás. Előadó, rendező: (nk)

Forrás: szerző FB-oldala

Ha azt kérnék, hogy soroljam fel kitüntetéseimet, díjaimat, igen hamar végeznék, de panaszra még sincs okom. Néha olyan elismerésben részesültem, mely csak keveseknek jutott ki. Kezdjük azzal, hogy 46 éves koromra már két utcát neveztek el rólam Budapesten: a Mester utcát és a Szép utcát – és más eseményekkel is dicsekedhetnék, és fogok is dicsekedni. Tovább »

Életének 89. évében meghalt Moldova György Kossuth-díjas író – tudatta lánya, Moldova Júlia az MTI-vel. Moldova György szombaton, május 4-én otthonában, családi körben hunyt el. Példás termékenysége nyomán nagy méretű életmű maradt utána… (C.F.)

(közérzeti jegyzetek)

Nem láttam s már
nem is vagyok kíváncsi
közelről bámulni az óvilág
ránk testált csodáit,
sem a rengeteg későbbit,
párizsi meg londoni hidakat,
New York felhőbe szúró ujjait
s a pálmafás partokat,
melyek ott sorjáznak talán
mint rózsaszín kimérák
sok talpaló bakancslistáján.

Az én csodáim
kertközelben vannak,
hang-füvek és indák
nyers ujjai fonnak
ilyenkor, tavasszal,
mellem kasában robbannak
rög alól feltörő neszek,
s rigók-mosta csengő aranyak-
Itt terem csoda nekem,
a talp alatti földnyelven,
mint folyton újra szült pillanat
s a szembogárnyi villanat
itt ér utol a szemhatár,
mint ezüstlő csiganyál
s indul el nedvesen
egy újabb csöpp-talány.

Miért kései, gyerekes sóvárgás,
naivák test-idegen álma,
kevert vérű, ideges tolongás,
plázák, márkás cuccok árja,
és őrült zaj-kavalkád ?
Miért, ha oda semmi sem vonz?
rozzant fatemplom lennék köztük,
mely távoli rokonért harangoz.

HÁZIREND

A következő hetek az álláskeresés jegyében teltek el. Lesz állás, hol, milyen, mikor? – hemzsegtek a kérdések nap mint nap Jónásban, végül feladta, és beállt ő is a közhasznú munkát végzők sorába, amit a munkanélküli segély helyett ajánlottak fel egyeseknek újabban.
– Ez a rendelet, nem mi találtuk ki. Mellesleg nagyon is helytálló – vélekedtek a munkaügyi központban. – Ingyenenélés helyett munka, mert az sem igazság, hogy a lakosság nagy hányada inkább teng-leng, vegetál vagy bűnözik, mialatt mi maguk helyett is dolgozunk.
Ábrányi egy börtönben talált munkát, ahol analfabétákat tanított írni, olvasni. A tar fejű csavargott, nem ízlett neki a közmunka. Később többen is csatlakoztak hozzájuk: drogosok, epilepsziások, melegek, akiket valamennyi otthonból kirúgtak. Jónás felkarolta, és elszállásolta őket a „vendégszobában”. Így nevezte a hajléktalanok számára fenntartott lakórészt. Lassan annyian voltak, hogy az ágyakat emeletes ágyakra kellett cserélni. A Máltai Szeretetszolgálat anyagilag támogatta Tóth Jónást. Az önkormányzat passzívan figyelt, elemzett, aztán egy délelőtt mégiscsak elküldte egyik tisztviselőjét a Teller Ede utcába.
–Jó napot kívánok! Maga lenne itt a tulajdonos?
– Lennék? Vagyok, kérem tisztelettel.
– Gáspár Demeter lakásügyi előadó. A városi önkormányzat megbízásából keresem.
– Igen? Mi célból? De talán előbb foglaljon helyet, Gáspár úr! Hozhatok egy kávét vagy valamilyen üdítőt?
– Nem, köszönöm. Ha megengedi, máris rátérnék a lényegre. Tudomásunkra jutott, hogy ön albérletbe adta az egyik szobáját. Ezzel nem is lenne semmi gond, ha bejelentette volna nekünk is.
– Be kellett volna?
– Most be, a jövőben attól függ, hogy alakulnak a törvények.
– Téves információ. Az én „albérlőim” hajléktalanok, így albérletet sem fizetnek, ha netalán erre volna kíváncsi.
– Hajléktalanok – jegyzetelt a joviális tisztviselő. – Megmutatná nekem is ezt a szobát, Jónás, bocsánat, Tóth Jónás úr?
A fiatalember átvezette az előadót az inkriminált szállásra.
– Kicsit szagos hely – fintorgott az előadó. – Ezek az emberek soha sem mosakodnak? Elnézést, nem akartam senkit sem megbántani.
– Újabb tévedés, nézze csak meg, mi van itt! – mutatta meg Tóth Jónás a fürdőszobáját bosszúsan.
– Hm, megszívlelendő körülmény. No, de hányan vannak rá?
– Tízen.
– Tízen egy kádra, vécére. Bizonyára sorban állnak reggelente az ajtó előtt. Megkérdezhetem, mennyit fizet ezért a kégliért? – szólított meg az előadó egy fogatlan homit.
– Semennyit.
– Ön? – fordult a másikhoz.
– Maga firkász, zsaru vagy kicsoda?
– Egyik sem.
– Akkor minek kérdezi? Főnök, vigyázzon, ez a tag csőbe akar húzni bennünket.
– Kérem, hova gondolnak! Én csak úgy érdeklődtem, de ha zavarja…
– Engem nem zavar – vigyorgott a fogatlan. – Mit akar még megtudni?
– Például azt, hogy jönnek ki a szomszédok önökkel.
– Aha, panaszkodtak! Már kezdem sejteni, kicsoda maga, és miben sántikál – vakarta meg a állát, s azontúl egy szót sem lehetett belőle kihúzni.
– Nehéz emberek! – állapította meg a tisztviselő, miután visszasétáltak a másik szobába. – Nem is nagyon értem, miért fogad be ilyeneket magához. Méghozzá ingyen, bevallom, még sosem találkoztam hasonló esettel.
– Isten teremtményei ők is, tisztelt előadó úr, és ki törődjék velük, ha sem a családjuk, sem az állam nem törődik.
– Hogy Isten teremtményei-e vagy sem, ezt inkább ne vitassuk, de ha ön tényleg ezt hiszi, miért nem bízza őket Istenre, aki ugyanúgy vigyáz reájuk, mint az ég madaraira.
– Ön nem szereti az embereket?
– Már miért ne szeretném! – emelte fel a hangját az előadó. – Csak egy kicsit differenciáltan, differenciáltan. Vagy ön egy csalót, tolvajt is ugyanúgy szeret, mint az anyját, menyasszonyát, testvérét?
A fiatalember örömest visszavágott volna, de ha ő mindezeket cáfolja, akkorát füllent, mint a toronyóra, amikor elromlik.
– Nézze, én nem akarom előírni, hogy éljen, kit és miként szeressen, de ha rám hallgat, sürgősen szélnek ereszti ezeket a mandrókat.
– Ez most tanács vagy utasítás?
– Egyelőre figyelmeztetés, tudniillik a szomszédok feljelentették önt, Jónás úr.
– No persze, a szomszédok! És milyen indokkal?
– Az a panaszuk, hogy összefirkálják a házak falait, továbbá szemetelnek, gajdolnak, egyszóval figyelmen kívül hagyják a társadalmi együttélés normáit.
– Értem. És ha mégsem utasítom ki őket?
– Megindul ön ellen egy szabálysértési eljárás, miután az ön ügye birtokháborításnak minősül. Ezt követné egy-két bírósági per, utána akkora pénzbírság, hogy csak győzze fizetni.
– Köszönöm, hogy figyelmeztetett. Őszintén szólva én elismerésre, amolyan önkormányzati segélyre számítottam, de önöknek, úgy tűnik, a környék nyugalma a fontosabb.
– Nagyon sajnálom, mert ön igen figyelemreméltó fiatalember, de a törvény az törvény, magyarán: semmit sem tehetek – mentegetődzött a jóindulatú hivatalnok. – Hacsak nem vonják vissza a feljelentést. Ehhez azonban ki kell engesztelniük a szomszédokat.
– Megpróbálhatjuk, de hogy sikerül-e, az már egészen más kérdés.
– Elhiszem, de mint jeleztem, a figyelmeztetésen kívül többre nincs kompetenciám.
– Egy kis figyelmet kérek, emberek! – durálta neki magát Tóth Jónás, amikor este összegyűltek a „csibéi”.
– Halljuk!
– Rossz hírem van: feljelentettek a szomszédok.
– Hogy az a kaporszakállú úristen… ! – pukkadozott egy uborkaorrú hajléktalan.
– Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül, aki az ő nevét hiába felveszi – idézte a fiatalember a Tízparancsolatot. – Látják, ez a baj magukkal, káromkodnak, lármáznak, graffitiznak, szétszórják az utcát csikkekkel, sörös dobozokkal, ráhúgyoznak a kerítésekre, és most itt az eredmény: meg akarnak bírságolni bennünket.
Az otthontalanok lesütött szemmel hallgattak.
– Hogy ne húzzam a szót, kerek perec kimondom: ez volt az utolsó csepp a pohárban, ami azt jelenti, hogy becsukjuk a boltot, mehetnek. Ezzel annyit elérünk, hogy cserébe elejtik a vádakat.
– Én nem megyek – dacoskodott az uborkaorrú –, vagyis… Főnök, volna szíve kirúgni ennyi embert az utcára?
– Nézze, felőlem éppen maradhatnak…
– Főnök, maga a legfaszább csávó a világon!
– Éljen! – törtek üdvrivalgásba a többiek.
–… ha kifizetik a pénzbüntetést – fejezte be Jónás borúsan.
– Phű! – elégedetlenkedtek a csőlakók.
– Csendet! – intette őket csendre Ábrányi. – Láthatnám a pénzbírságról szóló határozatot?
– Még nem kaptuk meg, csupán kilátásba helyezték.
– Miért nem mindjárt ezzel kezdted! Eszerint még semmi sem biztos, más szóval akár meg is gondolhatják magukat.
– Amennyiben a szomszédok visszavonják a feljelentésüket.
– Azok? – kámpicsorodott el a bőrfejű. – Hamarabb lesz belőlem köztársasági elnök Londonban.
– Miért pont Londonban? – fújta ki az orrát egy örökké náthás emberke.
– Mert ott királynő van, te húgyagyú!
– Lehet, hogy nem vonják vissza – hagyta helybe Ábrányi. – De az is lehet, hogy igen, ha nem borotválod többé a kókuszod.
A férfiak szája a fülükig húzódott.
– Hé, mi bajod van neked a fejemmel!
– Semmi, bocs, ezzel csak azt akartam jelezni, hogyha nem provokálnánk őket mindennap, ők sem húznának ujjat mivelünk.
– Provokálja őket a nehézség. Én csak szeretnék úgy élni, ahogy nekem jólesik.
– Én is – szortyogott a náthás hálótárs.
– Feladom! – adta át a szót Ábrányi Jónásnak. – Beszélj velük te, hátha jobban értesz a nyelvükön.
– De fennhordja az orrát valaki! – füstölgött a tar fejű. – Persze ő néhány osztállyal többet járt, verseket ír, nagy művész.
– Maga szerint ez itt a főkérdés, vagy az, hogy alkalmazkodunk, fizetünk, vagy örökre elbúcsúzunk egymástól? – türelmetlenkedett Tóth Jónás.
– Én benne vagyok – adta meg magát egy beesett arcú, drogfüggő fiatalember. – Bírom ezt a helyet, nem szeretném itt hagyni.
– Nagyszerű, illetve… Miben vagy benne, Józsikám?
– Hogy megteszem, ami tőlem telhető. Ne húgyozzak a házukra? Oké! Én ugyan eddig sem húgyoztam, de hadd legyen nekik igazuk.
– A többiek? Adok rá öt percet, hogy eldöntsék: betartják a házirendet vagy felhúzzák a nyúlcipőt – hagyta őket magukra Tóth Jónás, és Jónással átballagott a szomszéd szobába.
– Ezt már szeretem, végre úgy beszéltél, ahogy egy főnöknek kell beszélni – dicsérte meg a költő a fiatalembert.
– Főnök? Én? Hol vagyok én attól, barátom?
– Ha én le tudtam mondani az italról, ők is visszafoghatják magukat, mert azért, valljuk be őszintén, a szomszédoknak is van ám igazuk.
– Föltétlenül! Elismerem, hogy részben az én engedékenységem miatt jutottunk idáig, de ennek vége: ezentúl rendet és békét akarok. Halljuk, hogy határoztak? – tudakozódott Jónás öt perc múlva hidegen.
– Betartjuk a házirendet, és elássuk a csatabárdot – jelentette be ünnepélyesen a borotvált fejű.
A fiatalember arcán boldog mosoly suhant keresztül.
– Köszönöm, nem csalódtam magukban.
– Bravó! – pattintott az újdonsült tanító. – Meg vagyok hatódva, de, tisztelt uraim, mintha ígérték volna ezt már máskor is .
– Már megint kevered a szart, művész úr! – mordult rá a biliárdfejű. – Miért akarsz te mindig okosabb lenni másoknál.
– Házirend, 15. pont: beszéljünk kulturáltan és udvariasan, ha azt akarjuk, hogy ugyanígy beszéljenek velünk is. Szóval? Ez lenne az a házirend, amire éppen most szavaztál?
– Köszi a figyelmeztetést – súgta oda Jónás a költőnek. – Ábrányi úrnak igaza van: megígérték ezt bizony máskor is, ezért már most kijelentem, aki mégsem tud, vagy nem is akar beilleszkedni, az első rendbontásra repülni fog.

(Folytatjuk)

A regény eddigi fejezetei itt olvashatók

Széles kitekintésű, nagy távlatokat átfogó körökben – mondjuk ki nyíltan: a csillagászok körében – a Világegyetem átlagos sűrűségét vitatják. Azonban számunkra se közömbös az, hogy milyen új helyzet jön létre a Világegyetem sűrűségében. Mert ha ezen a téren kedvezőtlenül alakulnának az események, úgy a felelősség kizárólag a Világegyetemre hárul.
Amennyire a pillanatnyi erőviszonyokat fölfoghatom, két ellentétes véleményt ismerek föl. Sajnos, attól tartok, hogy a két álláspontot nem lehet összebékíteni. De a csillagászok kétségtelenül a legtürelmesebb és legbékésebb tudósok, így valószínűleg nem tör ki közöttük belháború. Pedig az egyik csoport százszor annyi anyaggal számol, mint a másik. Ha két raktáros kijött lenne ilyen nézeteltérés, mondjuk, a cipőkrém mennyiségét illetően, ott nyilvánvalóan vér folyna. És aki tévesen ítélte meg a suviksz mázsáit azt elsöpörné a népharag. Tovább »

A Tranzitban én többször voltam részeg,
bár igazán csak enyhe talpalatnyit,
míg körülvettek Bellák és a Bandik,
s egyre kevésbé lettem aztán félszeg,
oldogattam olasz módra a skandit. Tovább »

Forrás: szerző FB-oldala

szavakkal
dobálózni vétek
súlyosak
ütnek vernek
s bár a háttérben
üresség dagad
benned végzetes
sebhelyet fakaszt
jobb hallgatni
akár a falak
vagy mint a fák Tovább »

Ha feltenném azt a kérdést, hogy ki volt Wildt József, nagyon kevés brassói tudná, ezért inkább én próbálok ebben a cikkben válaszolni rá. Életrajzát még 1990-ben megírtam. ,

Wildt József (Kolozsvár, 1985. október 5. – Brassó, 1962. november 2.) elemi iskoláit Déván végezte, hisz édesapja táblabíró volt Déván. Középiskolába már Kolozsváron járt. Édesanyja elhalálozása után apja feleségül veszi a sógornőjét. Apjától egy-egy házat örökölnek ő és húgai Ilonka és Jolánka. A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem matematika szakát végezte. Tanulmányai végeztével, mint matematika szaktanár szülővárosában kapott katedrát, tanított a piaristáknál is, prefektus is volt a Báthory szemináriumban. 1919-ben doktorált, disszertációjának címe: A Csebisev-féle közelítés komplexváltozójú függvények esetén. Dolgozatában általánosítja L. Tonelli és De La Vallée Poussin eredményeit, amelyekkel az általános Haar-féle feltételekből levezeti a polinomokkal való Csebisev-féle approximáció létezését és egyértelműségét.

Szakmájában, mint rendkívül felkészült pedagógust tartották nyilván és minden reménye meg lehetett rá, hogy a kolozsvári egyetemen matematika tanszékére meghívják. Felettesei a magyar tanügy érdekében 1939-ben kinevezik a brassói Római Katolikus Főgimnázium igazgatójának. A maga részéről ezt csak amolyan időszerű és nem hosszú távú intermezzónak fogadta, mert semmi kedve nem volt szülővárosát elhagyni, sem pedig egy intézet sok matematikailag megfejthetetlen problémáival küzdeni. Mégis a sors úgy hozta, hogy élete végéig itt kellett maradnia. Munkáját egyébként rendkívül megnehezítette a közbejött második világháború. Különösen a Bécsi döntéssel előállott új helyzet, ami csaknem teljesen felforgatta az addigi rendet. Sok diák szüleivel együtt eltávozott a városból, amelyen hosszú időre bizonytalanság lett úrrá. Az amerikai légierő bombázása nagyon megzavarta a tanítás menetét. A maga személyében mindig pontosan helytállott, de gyakran került szinte megoldhatatlan helyzetekbe. Amikor 1944-ben az intézet gyors kilakoltatását rendelték el az szovjetek, nem tudta az itt levő felbecsülhetetlen értékeket megmenteni. Elpusztult az irattár egy része, a könyvtár és sok más felszerelés. Az iskolát pedig szétszórtan külvárosi magánházakba kellett szükségszerűen elhelyezni. Nem is lehetett csodálkozni, hogy belefáradt ebbe a nem neki való munkába. Csendes, igen finom egyéniség volt, meditálásra hajlamos természet. Jó kolléga révén, mindenki tisztelte, ő nagyon szerette a diákokat is. Mindenkinek élmény volt a szakóráján kívül is a vele való beszélgetés, filozofálás. Rengeteget olvasott, roppant nagy műveltséggel rendelkezett. Pipafüsttel plagizálta a matematikai alkotáshoz szükséges csendet. Soha nem nősült meg, nem volt gyermeke. 1945 után többször írásban is meghívták Kolozsvárra egyetemi tanárnak. A kommunista vezetés meghívásainak mindig azt felelte, hogy „én csak egy Úrnak szolgálok”, és maradt továbbra is a brassói végvárban. 1948-ig maradt igazgató, tisztségétől az iskola államosítása fosztotta meg. Nyugdíjazása előtt átköltözött a kolostorutcai plébániára, ahol két húgával lakott együtt. Sikertelenül esett át egy súlyos szemműtéten. 1962. november 2-án halt meg, a brassói bolgárszegi katolikus temetőben nyugszik. Tovább »

(Email-linterjú Márk Attila énekművész-karnaggyal, A magyar unitárius egyház orgonái című könyv megjelenése kapcsán)

Nemrég jelent meg és mutatták be a brassói Reménység Házában Enyedi Pál és Márk Attila A magyar unitárius egyház orgonái című terjedelmes művét. „Egyházi levéltárak és orgonák, sok ezer oldal kéziratos jegyzőkönyv és levelezés átolvasása, ódon, porlepte hangszerek felmérése után lát napvilágot a magyar unitáriusok orgonáinak történetét feldolgozó sorozat első része”- írja a szerzőpáros a könyv borítóján szereplő ajánlóban. Erről a több éves kutató-és felmérő munkáról, valamint a könyv megjelenésének körülményeiről kérdeztük Márk Attila árkosi unitárius kántort és karnagyot:

– Hogyan jutott el az általunk dalszerzőnek és előadónak ismert Márk Attila, a tudományos kutatómunkához és végső soron egy könyv megírásához?
– Messzire vissza kell utaznom időben, középiskolás koromban egyik kedvenc olvasmánytémám a régészet volt, innen ered a régi értékek iránti érdeklődésem, ami aztán 2012-ben, az árkosi unitárius templom orgonájának történetírása közben újra életre kelt. A 10 éves kutatómunka és a trilógia első megjelent kötete bizonyítja, hogy a lelkesedésem nem volt hiábavaló.
– A nemrég kiadott A magyar unitárius egyház orgonái című átfogó mű társszerzője Enyedi Pál, a budapesti Zeneakadémia Egyházzene Tanszékének tanára, ezen belül pedig az Egyházzenei Kutatócsoport tagja. Hogyan kerültél kapcsolatba vele?
– 2012-ben, az árkosi unitárius templom orgonájáról írt történet kapcsán kerültünk kapcsolatba, ezt az írást a Magyar Egyházzene c. folyóiratban közölték, melynek a tanár úr szerkesztője volt. Munkámat hasznosnak ítélte, ettől kezdve együttműködtünk, a közös írásaink jelentették az első lépéseket, majd a Magyar Unitárius Egyház megbízásából kezdtünk neki a nagyszabású munkának. A Enyedi Pál rendkívüli szakismerete, tapasztalata, és pontos munkastílusa szerencsésen találkozott az én lelkesedésemmel, munkabírásommal.
– Hogyan oszlottak fel köztetek a kutatói és szerkesztői feladatok, pontosabban ki mit vállalt fel a több éve tartó tudományos munkából?
– A munkánknak volt egy terepen elvégzett gyakorlati része is, amely során lefényképeztem minden egyházközség levéltári anyagát, majd egy másik út alkalmával a tanár úrral felmértük az orgonák állapotát. Emellett az én feladatom a levéltárakból, és a máshonnan felkutatott írott források feldolgozása volt, ezek alapján írtam az orgonatörténeteket. Ezeket Enyedi Pál szakszerűen lektorálta és a maga részéről kiegészítette az orgonafelmérés erdményeivel, melyek a hangszerek jelenlegi állapotának leírását és a különböző javítások, módosítások leírásait tartalmazták.
– Voltak-e előzményei a tietekhez hasonló kutatásnak és felmérésnek, az unitárius egyház fennállása óta?
– A Magyar Unitárius Egyház két felmérést végzett a 20-dik században. Először az első világháború után felszólították az egyházközségek lelkészeit, hogy számoljanak be a templomok orgonáinak háború utáni állapotáról, majd 1988-ban püspöki felhívásra, az egyházközségek lelkészei egy típuskérdőívet töltöttek ki az egyházközségi orgonákkal kapcsolatban. Mindkettő sok segítséget jelentett számunkra. De ilyen mérvű kutatást és felmérést még nem végeztek az unitárius egyházban.
– Melyek azok a vidékek és egyházkörök, ahol kutatásaitokat és a fellelt orgonák tanulmányozását végeztétek?
– Jelen pillanatban állíthatom, hogy minden orgonát sikerült megnéznünk, illetve felmérnünk, az egyházközségi levéltárak közül azonban még 11-12 -őt kell felkeresnem, lefotóznom. Az első kötet a hat unitárius egyházkörből a Háromszék-Felsőfehér és az udvarhelyi egyházkörök orgonáinak történetét tartalmazza. A következő kötet a keresztúri és a Küküllő-köri orgonákról szól majd. A harmadikban pedig a Maros, illetve a Kolozs-Torda Egyházkör, valamint az anyaországban található pár orgona fog szerepelni. Ugyancsak e kötetben számolunk be a munkánk közben felállított orgonákról, ilyen a sepsiszentgyörgyi egyházközség orgonája is, melyet az első kötetünk befejezése után állítottak fel.
– Hogyan fogadtak felmérő útjaid során az egyes egyházak közösségei, voltak-e nehézségeid a dokumentáció illetve az orgonák tanulmányozása terén?
– Sokat tudnánk mesélni ezekről az utakról. Kevés kivétellel, mindenhol érdeklődéssel és segítőkészséggel fogadtak. Voltak egyházközségek, ahol bizonyos zárkózottságot tapasztaltunk, illetve közönyt. De ez szinte természetes, ha elgondoljuk, hogy több mint száz orgonát felkerestünk. A levéltárak állapota helyenként változott, de türelemmel és kitartással megkerestünk mindent, ami fellelhető volt a kutatásunkkal kapcsolatban. Jóleső érzés, hogy az orgonatörténetek megírása után több lelkész is érdeklődött orgonájuk története iránt, elkérték, illetve több helyen elhatározták az orgona kijavítását, rendbe tételét.
– Melyek voltak azok az intézmények és személyek, akik munkájukkal vagy anyagi hozzájárulásukkal segítették a felmérést, illetve a kötet kiadását?
-Elsősorban a két társkiadó intézményt említeném: A Magyar Unitárius Egyházat, illetve a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Kutatócsoportját, akik lehetővé tették e kötet megjelenését. De hálás köszönettel tartozunk mindazon személyeknek, akik szállással, koszttal, vagy az utazásban besegítettek nekünk. És természetesen családjainknak, akik a kutatás idején megértéssel, szeretettel és segítséggel fordultak felénk.
– Tudom, hogy érdeklődési köröd és ezzel párhuzamosan jövőbeni terveid roppant szerteágazóak. Mégis mit tartasz a jelen prioritásának, magyarán: mi lesz pályádon a következő lépés?
– Jelen pillanatban nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy rövid fél év alatt e kötet mellett még egy könyvem megjelent, a Hármas Alapítvány és a H-Press kiadásában Az Isten láthatóképpen elősegél címmel. Ugyanakkor zenekarommal, a Mácsafej zenekarral filmzenét írtunk egy dokumentumfilmhez és februárban megjelent egy új lemezünk Olyan vagy címmel. Mit kérhetnék még? A továbbiakban szeretném, ha megkezdett orgonatörténetünk két másik kötete is megjelenne. Ez egy hosszú, kitartást és pontos munkát igénylő folyamat. Ugyancsak ebben az évben, a Vox Humana kamarakórus tagjaként énekelek a kórus 50 éves évfordulójának eseményein, valamint az árkosi Régeni Áron Dalárda karnagyaként e kórus 100 éves évfordulójának szervezői munkájában veszek részt. Hálás vagyok a jó Istennek megtapasztalt kegyelméért, az áldásaiért.
– A könyvbemutató során elmondtátok, hogy a jelen kötet lényegében csak két egyházkörzet orgona-felmérését tartalmazza. Ezt követné még két hasonlóan vaskos kötet, mely a többi 2-2 unitárius egyházkör orgonáira vonatkozna. Megvan-e hozzájuk a „nyersanyag”, vagy további feltáró-gyűjtő munkára lesz szükség?
– Ahogy említettem az orgonák felmérését befejeztük, még maradt 11-12 egyházközségi levéltár, valamint az állami levéltárak felkutatása a harmadik kötethez. A második kötet anyagát Enyedi Pál tanár úr már lektorálja, a szükséges kutatást már befejeztük.
-Jó egészséget és kitartást kívánunk a további munkához!

Kérdezett: B. Tomos Hajnal

piccen az órám
híreket mondanak
elzárom a bekapcsolva felejtett
vacak táskarádiót
mert az híreknél
semmi bizonyosabb
de az élet értelménél
semmi bizonytalanabb

Budapest, 2022. VI. 2.