– Nagy Anna Évának –

Szeretem a rajzórákat,
különös a hangulatuk,
a rajztanárnőt is szeretem,
méltóságteljesen titokzatos,
és szép, mint egy színésznő. Tovább »

Ilyés András-Zsolt: Hóemberek

Két hóember? Egy nagy és egy kicsi?
Amelyek már most, elkészitésük pillanatában valósággal árasztják magukból az elmúlás hangulatát?

Kopár, kisszerű vidék semmitmondó, elnyűtt telében emelték ezt a testvérpárt, sok-sok évvel ezelőtt. A mikóújfalusi Ilyés András-Zsolt félig öntudatlan, amatőr telitalálata ez a minden eszményit földre rántó hétköznapokról.
Nekem e kép ma, sokadszori megtekintés után is azt sugallja, hogy ahol nem működik az elvont szépség teóriája, ott önkéntelenül életbe lép a kényszerűségből kiizzadt formatervezés, a népi primitivizmus, ami többet ér a sémák stilizált másolásánál.
Magára hagyott, világhuzatban álló hóember-testvérpárt ugyan ki látott, róluk ki hallott? Én egyszer megláttam őket és azóta mindegyre gondolok rájuk. Tanúm van rá, hogy nem üresen képzelgek… (Cseke Gábor)

Nemcsak film-, de reklámszakemberek is egész sor kísérletet végeztek a szabályoknak, törvényeknek a megállapítására, amelyek a vizuális figyelmi központ állandó mozgásában érvényesülnek; egy adott „közömbös” felületnek (például sakktábla kockáiba írt számjegyek) melyik a figyelmet legjobban vonzó pontja, milyen „sorrendben” elemzi szemünk az eléje táruló valóságrészt. Sikerült ilyen kísérletek során a szemgolyóra egy parányi tükröt rögzíteni. Ez a tükör egy láthatatlan, infravörös sugárnyalábot vert vissza, a kísérleti alany elé pedig egy képet helyeztek. Tovább »

KOCCINTÁS

A Brahmsot ünneplő társaság egyik tagja, Joachim József, a híres magyar hegedűművész így szólt:
– Ne mulasszuk el az alkalmat, hogy a legnagyobb zeneszerző egészségére üríthetjük poharunkat.
Mielőtt a mondat végére ért volna, Brahms felugrott és közbekiáltott: Tovább »

Balla Zsófia születésnapjára

Nehéz madár vagy, Zsófi,
szorongón szárnyaló.

Ez jut eszembe rólad:
mélyen vad mályvató. Tovább »

kirakós játék voltam
de most hogy
passzolnak az elemek
nem vagyok hajlandó
tovább játszani veled Tovább »

napló mögé bújva
írom a naplómat
fölém magasodik
mint egy emeletes ház
a bizarr béla-történelem Tovább »

…Szerencsére a költemények könnyen születnek. A diákok nem sokat értenek a művészethez, de előttük és a tanárok előtt is, mint akkoriban mindenki előtt, aki műveltnek akarta tudni magát, a biedermeier parancsuralma magas polcra emeli a költészet művelőit. A tagbaszakadt, falusi kamasz vasgyúrók fölött öt-hat széplélek uralkodik. Orlayn és Kozmán kívül egy Lantay Sándor nevű, egy Acs Károly nevű és egy Jókai Móric nevű, aki festőnek készül. A bakának még előttük is tekintélye van. 1842. május 5-én, barátainak mit sem szólva, az ország legelőkelőbb folyóiratába, az Athenaeumba, amelyet Vörösmarty és Bajza szerkeszt, négy verset küld „Ha csekély munkácskáim a megjelenésre érdemesek… gyenge erőmet továbbra is ajánlva…” — írja a szerkesztőnek, akinek olymposi tekintélye előtt őt, a kezelhetetlen vadócot is alázat fogja el, a kezdő költők félsze.
A négy vers közül három trocheusban van írva, s Bajzának van egy külön kis elmélete a trocheusok szerepéről a jövő költészetében. A négy közül kettő — a kor divatjának megfelelően — bordal. Május 22-én megjelenik a rövidebb. A borozó.

Gondüző borocska mellett
Vígan illan életem,-
Gondüző borocska mellett,
Sors, hatalmad nevetem …

Új szerelem is adódik, mégpedig művésznő iránt. A ‘ költő szellemével hódol neki. Kozma — valamennyijük közt a legismertebb író —, Leveldi álnév alatt a pesti Regélő pápai „saját tudósítója”. Lovagiasan kölcsönadja nevét és rovatát, hogy barátja méltón kifejthesse Szathmáriné színművésznő iránt érzett elismerését. Az első kinyomatott vers után az első próza. S mindez alig három hét alatt. Jegyezzük ide ezt a néhány sort már csak művelődési adatként is, milyen volt a színművészet állása Pápán 1842. május havában. A bírálat Scribe Egy pohár vízének előadását méltatja: „Mindenek előtt említést érdemel Szathmáriné; játéka a fondor hercegnő szerepében teljesen kielégítő volt. Szathmárinét méltán üdvözöljük azon kevesek sorában, kiket honunkban a Músa anyaibb karokkal ölelt. Mindazonáltal szavalásában néha némi egyhangúság, s ha hevesebb indulatokat akar kifejezni: a szavak elhadarása vehető észre. Szathmáriné Malboroughné, Burgundi Margit s Thisbe szerepében szigorúbb bírálókat is kielégített volna.” …
…Pápáról Orlayval Komáromba megy Jókaiékhoz, on-I nan hajón Pestre, onnan haza Dunavecsére. Ismét gyalog. De ezt a gyaloglást már nem kell fájlalnunk, nagy eredménye van. Egy vers, az első nagy vers, amelyet a költő majd összegyűjtött verseinek is első lapjára helyez. Költészetének ez a nyitánya, ez az első tág lélegzetvétel az új világból, a népi és magyar levegőből. A költeménynek pontosan csak a fele remek. Az első szakasz mesteri vonalvezetéssel foglal négy sorba egy tájat, egy helyzetet, egy lelkületet; mint a megcsóvált karikás a durranást, vágja ki az igazi, a nem ujjon számlálható, nagy ritmust:
Arany kalásszal ékes rónaság, Melynek fölötte lenge délibáb Enyelgve űz tündér játékokat, Ismersz-e még? oh ismerd meg fiad!

Rég volt, igaz, midőn e jegenyék Árnyékain utószor pihenék, Fejem fölött mig őszi légen át Vándor daruid V betűje szállt…
A második szakasz az igényes, a merész és újító mű-költőt mutatja be. Tizenkilenc éves. (Illyés Gyula: Petőfi Sándor)

Petőfi Sándor: MÖGÖTTEM A MÚLT…

Mögöttem a múlt szép kék erdősége,
Előttem a jövő szép zöld vetése;
Az mindig messze, és mégsem hagy el,
Ezt el nem érem, bár mindig közel.
Ekkép vándorlok az országuton,
Mely puszta, vadon,
Vándorlok csüggedetten
Az örökkétartó jelenben.

Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt

Tovább »

emlékek / amintiri

amikor az egyetem ablakán keresztül nézed az esőt
és emlékek kavarják fel, kip-kop, a piás lelket,
hólyagossá lesz a felülete. amikor a divatjamúlt
hárpiák ismét kibontják láthatatlan szárnyukat és
a húsban mélyebb repülés vergődik, mint a hús. amikor
a láztól felrepedt lelki ajkak hosszan-hosszan kilélegeznek. Tovább »

A költő testváre által írt regényes életrajz elérhető és ingyenesen letölthető pdf-formátumban a Magyar Elektronikus Könyvtár állományából.


A könvv fülszövege:
Ez az életrajz megrázóbb, mint egy regény. Nincs semmi „nőies” József Jolán írásában: küzdelmes életben acélozódott meg a stílusa, keményen, élesen, szókimondóan beszél mindenről. Tiszta, világos, súlyos mondatai olyanok, mint a rövid és zengő kalapácsütések. Írása mélybevilágító lélekrajz és nagyszabású környezetábrázolás. Szinte dosztojevszkiji elszántsággal hatol be a lélek és a társadalom legmélyébe. Kíméletlen és pártatlan igazmondó, József Attila költészetének és tragikus rövid életének ismeretlen, titkos rúgóit tárja fel megrendítő erővel. József Jolán érces és mégis hajlékony, tiszta magyar prózájában megtaláljuk azt a tömör hangulatelevenítő erőt, drámai lüktetést, átható realitásérzéket és pszichológiai merészséget, ami József Attila költői stílusát oly felejthetetlenné tette. Méltó testvére és méltó életrajzírója a nagy költőnek.

koporsójában
plasztilinszobrom lapul
örök pogányság

Budapest, 2022. I. 13.

elmúlt a vízözön
és bábeli tornyot épít
bennem az öröm Tovább »

„Kipróbált két csikaján” Pozsonyból Győrbe megy, onnan Pestre, onnan — mintha csak úgy a szomszédba szaladna át — Selmecre, hogy kikérje a bizonyítványát, onnan Dunavecsére szüleihez. Végre itt pihenhetne, de pár hét múlva — ahogy egy akasztófahumorú levelében Szeberényinek írja — unatkozik! Szüleinek nincs terhére, kocsma, mészárszék körül mindig akad dolog. Valójában attól tart, hogy ha megáll, a földhözragasztó nyomor őt is örökre megköti…
Július elején Pesten van. Aztán megint neki az országnak, mintha minden magyart személyesen akarna ismerni. Ne röstellje az olvasó a fáradságot, vegye elő Magyarország térképét, s ha már az említett helynevek kikeresésével szemét megerőltette, erőltesse meg egy kicsit képzeletét is. Az eddig emlegetett városok száz és száz kilométerre esnek egymástól. A kor körülményei még a térkép szerinti távolságot is megnövelik, mert hisz vasút nincs, a postakocsi rettenetesen drága, s esős időben az sem közlekedik, mert ilyenkor a tengelyfogó sárban lovaskocsi legfeljebb csak az egyik faluból a másikba vergődik el, ha elvergődik. Útrakerekedni istenkísértés-számba megy. A fiatal diáknak mégis minden ürügy jó, hogy azonnal útra kerekedjék. Főleg nyáron. Hány falu van a hazában, ahol még nem fordult meg? Pestről Balatonfüredre gyalogol, onnan a Bakonyon át Veszprémbe, onnan le Somogyba, onnan föl Tolnába. Hogyan élt, miből? — kérdezzük megint. Az ürügy most, hogy megfelelő vándorszínész csapatot találjon. Már nemcsak hivatásból akar színész lenni: kenyérkeresetből. Szülei a szegénység lépcsőzetén egyre lejjebb kerülnek. Ha útravalónak adtak is neki valamit, meddig tarthatott az? A vándorló fiú nélkülözik. Élete e szakának ő maga, ifjúsága erejében, csak derűjét írta meg, a keserűségre, a bosszúra és a felelősségrevonásra, amely a férfinak már eszébe jut, nem került sor….
Ozorára, félnapi járásra Szentlőrinctől, Borjádtól, a boldog gyermekkor tündérvölgyétől. Az ozorai nagyvendéglő ivójában színészekre akad, Sepsy Károly „társulatára”. Az ispán úrtól kapott őzcombból és a maradék káposztából összeütött potyaebéd alatt hozzájuk csatlakozik, bizonyára nem olyan vidám jelenetek közben, ahogy maga elbeszélte. Ozorát tisztelte meg első színpadi felléptével; az öreg kocsmát, amelyben a Peleskei Nótáriust idézte az összezsúfolódott parasztok elé…
Szilasbalháson, Sárbogárdon, Cecén, Simontornyán, a Mezőföld és Völgység minden falvában, csak Borjádon nem. Miért nem megy be Sassékhoz? Bizonyos, hogy örömmel látnák, az egész nyárra ott tartanák. Nem megy be. Megvan a szedett-vedett társaságban, amely színészi együttesnél inkább képzelhető mozgó-bordélyháznak vagy kolduló-szövetkezetnek. Ott elvégzi még a házról házra való kunyorálást is; ő hordja ki a „búcsúlapokat”. Szekszárdon egy földbirtokostól, méghozzá híres reakcióstól, mély bókkal vágja zsebre az alamizsna ezüsthúszast. De ha nem koldusként kell mutatkoznia…
A nyár végén otthagyja a színészeket, megpróbálkozik, hogy a maga erejéből diákoskodjék. Ismét Pápára megy.
Pápán is alázatosan házal, hogy tanítványokat és valami másolómunkát kapjon. De azokkal szemben, akikkel nem kell szolgának lennie, épp azért, mert máshol annak kell lennie, kihívó és harapós, mint akinek súlyos visszafizetnivalója van. Tandíjhátralék miatt kiírják a nevét a kollégium fekete táblájára. (Illyés Gyula: Petőfi Sándor)

Petőfi Sándor: ELVÁNDOROL A MADÁR…

Elvándorol a madár,
Ha őszre jár
Az idő.
(Tavasszal azonban ismét visszajő.)
Száll… száll… száll… viszi szárnya;
Azon veszed észre magad, hogy már a
Távolság kék levegőit issza. Tovább »

Csíkszeredában csütörtökön este bemutatták a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete által meghirdetett VI. Brassai fotópályázatra beérkezett sajtófotókból készített válogatást. Sarány István, a Hargita Népe főszerkesztője Szűcs László MÚRE elnök értékelését olvasta fel, Botár László a Megyeháza Galéria nevében köszöntötte a jelenlevőket,. Halmágyi Zsolt többszörösen díjazott sportfotós ezúttal a zsüri tagjaként beszélt a válogatás szempontjairól. (Kép és szöveg: Székedi Ferenc)

Forrás: szerző FB-oldala

tenyered az ég felé
fordítod
kinyújtott ujjaid
között
homok-életed
pereg Tovább »

Az ember életkorával is járnak sajnos elkerülhetetlen dolgok, következmények. Bizonyára az emberiség is öregedőfélben van, mert mostanában a szklerózis jelei mutatkoznak rajta. De hát, jól tudom, ezt is csak türelmét vesztő öregemberként veszem észre. Akinek ugyebár már elfogyott a cérnája. Hogy vehet körül ennyi hülye, ennyi szélhámos, ennyi feledékeny – szokott kitörni az öregember, hogyha nem Mikulás-mosolyú nagytatává érik vagy fonnyad, hanem izgága kritikussá. Tovább »

Nem a szépet vagy a csúnyát
jegyzi a sorom.
Csak az igazat.
Ne mondhassa az unokám
nemzedéke, hogy maszlaggal etettem.
Tartalmát értsék a mai valónak,
ne csak kontúrját tapintsák,
mint ahogy szép nőnek
szabályos állát
tudatlan csodálnák. Tovább »

Nagy élvezettel olvastam az Utunk 44. számában Marie Luise Kaschnitz Vivian és Laurie című novelláját Pávai Mihály fordításában. Valahol már azelőtt is olvashattam, vagy csak mesélte valaki, ez most már mindegy, de durván sűrítve a kővetkezőkről szól.
Egy osztrák házaspár fölismerni vél egy fiatal testvérpárt – fiút és lányt –, meg is látogatják őket, s a férfi ottfelejti a cigarettatárcáját. Másnap visszatérnek, kiderül, hogy a ház lakatlan, mert a fiatalok már rég meghaltak, a cigarettatárca viszont valóban ott van a rég bezárt ház asztalán. Tovább »

Kisütött a nap.
A fű zöld volt. egy pici eső esett.
És egy kék égbolt.
Nyugtató sárgát viseltél, és egy mosolyt,
ami megjelent a szemedben.
és amikor nem a szeplőidre gondoltam.
Arra gondoltam, milyen szépek ezek a kis pillanatok.

Gyerekkoromban gyakran jártunk nagyszüleimhez Hódmezővásárhelyre, amelynek félútján volt található Kecskemét. Akkor még a Volánbusz is tartott 10-15 perc pihenőt, s ha a vízkék bogárhátúnkkal mentünk, akkor is gyakran megálltunk egy sétára, sütire… – más világ volt, nem siettünk annyira.
Januári egynapos kirándulásunkat mesélem: Mikszáth Kálmán Beszélő köntös kisregényének helyszínén jártunk, a ma 112 ezer lakosú Kecskeméten. Tovább »

…Soproni barátai rémülten fogadják a „kiaszottan, elviselt katonaruhában” megjelenő fiút; azt hiszik, megszökött. Nem soká időz közöttük. Mintha az országfutó nagy lendületnek nem tudna megállást parancsolni most sem, amidőn alkalma volna rá; pár nap múlva ismét útra kel. Pápára gyalogol, a márciusi havas esőben. Itt sem leli helyét
.»Miért jöttél Pápára, mi a célod, miből akarsz megélni?” — kérdezik a pajtások. „Nem tudom, nem tudom” — hangzik mindenre a közönyös, csüggedt válasz. Látogatni kezdi a kollégiumi előadásokat, de egy gúnyos diákhahota, egy sértő tanári tekintet elég, hogy feldúltan, izgalomtól remegve onnan is továbbálljon. Elkezdődik az az állapot, amidőn mint az űzött, a megsebzett vad forog az országban és sorsa ketrecében. Március 18-án indul el Pápáról, most is havas esőben, most is gyalog; 25-én Pozsonyba érkezik. A „rongyosnadrágú, iszonyúan szűk és kiszakadt nyáridolmányú fiatal embert” alig ismerik meg barátai, amidőn a Duna-parton elébük állt. (Illyés Gyula: Petőfi Sándor)

Petőfi Sándor: MIDŐN NAGYON BÁNT…

Midőn nagyon bánt a vad fájdalom,
A várost, a világot elhagyom,
S oda megyek ki, hol az emberek
Napestig mélyen alva fekszenek,
De ha az óra éj felére jár,
S felhők közt búsong sárga holdsugár:
A szendergőknek álma megszakad,
S elhagyják mély, sötét tanyájokat,
S fehér ruhában járnak tétova,
Mig hajnalt hirdet a kakas szava.
Idemegyek, a temetőbe, én
Fájdalmaimnak vészes éjjelén,
S ha itten, drága sírhalmom felett
Könyűimnek forrása megered,
És a könyűkhöz sóhajom vegyűl:
Fájdalmam lassacskán lecsendesűl. Tovább »