elrévedésem
alkotásterápia
zilál a tollam

Budapest, 2022. XI. 9.

Mellőlem e gyáva nemzet kihalt,
bár élni látszik, lélegzik, beszél,
torkán szavak öklendeződnek,
hitekre hivatkozik, s hitemre! Tovább »

I.
Mi onnan a kicsi Erdélyből felnéztünk az NDK-ra, mert ott minden technika magasrangú, minden, az NDK-ban termelt tárgy tökéletes
Mi onnan felnéztünk Csehszlovákiára amiért összejött nekik a prágai tavasz.
Felnéztünk Magyarországra, mert nemcsak jólét van benne, hanem barátságosak az emberek. Még a fû is zöldebb.
Felnéztünk Amerikára, ugyanis azt hittük, fajgyûlölet és világrendõr léte ellenére az a föld a demokrácia letéteményese. Forrása, hogyan is fejezzem ki magam. Garanciája.

Forrás: szerző FB-oldala

Forrás: Ladik Katalin FB-oldala

Tovább »

Anikóval, aki nem él, sétáltam kedélyesen. Szembe jött velünk egy román nő. Fekete trikóján fehér újhold meredt szarvaival felfelé, alatta fehér félkörívek. Anikó mondja neki, hogy ez azt jelenti, hogy még hét hónapig lehet csak terhes. Tréfásan a nő után kiáltanám, hogy vigyázzon, mert Anikó boszorkány, de nem jut eszembe a megfelelő román szó.

Budapest, 2022. XII. 9.

Ami ezután következett, a testvérpár számára fölért a pokollal. Volt a majorban 50 disznó, megszámlálhatatlanul sok csirke, tyúk, liba, néhány kecske, juh és két tehénke. Ezeket kellett etetni, itatni, tisztán tartani stb. Mire esténként ágyba kerültek, moccanás nélkül, mint egy kő feküdtek a következő kakaskukorékolásig.
– Nem bírom, jaj, nem bírom! – jajgatott Viktor és Viktória felváltva. – Hiszen ennyi munka négynek, ha nem ötnek is sok. És ez a bűz, kosz, gané…
Elhatározták, hogy feladják. Csak az a kérdés, mikortól. Tovább »

Csak a szomorúság szól belőlem, de az nagyon. Bíró Béla egyike volt ifjúkorom hőseinek. Hogy egy ember, aki mégiscsak EGY ember, Erdély, mi több, a Székelyföld közepén meg meri írni A tragikum tragédiáját – 1984-ben! -, és ebben a kötetben a Sütő- és a Székely-drámák alapos és mélyen szántó kritikáját végzi el, kimondja, amit csak ő mondhat ki, illetve csak az, aki nem törődik semmivel és senkivel, hogy tehát A lócsiszár után a zuhanás jön – hát ez csúcs volt, nem kevesebb és nem alacsonyabb.
Így is maradt még egy ideig: gondolkodása váratlanságával, értelme szeszélyeivel, ötletei kiszámíthatatlanságával nem mindig értettem, de nagyon szerettem – rokonnak éreztem magammal, mint mondjuk Tompa Gábort. Tovább »

A szépség átvonul a színpadon
S amikor a tapsra visszatér
A haja hófehér
A szeme kékjén szürkészöld hályog
Ócska cipőjén kolonc a vályog
-Ne add, hogy így végződjék jó napom
lnkább kerüljön el a szánalom. Tovább »

Hamarosan megjelenik a MARADOK #VERS#DAL HÁLÓ portál második versantológiája, melyben négy alkotásom kapott helyet. Köszönöm Balázs Szinay!

Forrás: szerző FB-oldala

egy szegény ördög fetreng a sárban
megyek tovább
ördög balra el Tovább »

adja tudtul a maszol.ro portál

Szerző fotója

Egy ráncosra vénült levél,
milyent e kor még megér,
ölembe hullt a reggel,
mit összeróttam vérrel és szeggel:
ez a nyárvégi ténfergés,
vérszegény, nyavalygó émelygés,
hol valami folyton duzzog,
s a benn keserű habot buzog,
zagyválja, hogy mi lesz még ezután,
hogy vár-e rám ősz, barna borzongás,
és egyáltalán….

Zord, kérhetetlen sziklákat felőrlő rideg tél,
Nem siet, megáll, fontos neki mindig a végcél.
Üvölt a szél, farkasok nyomát temeti a hó,
Éhes vaddisznók csörtetnek, vérbe fagy az echo.
Egy tisztásra gyűlnek, felszántják az eget, s földet,
Gyomruk korog, lavina árasztja el a völgyet. Tovább »

Olvasom, hogy Erdélyi Perpatvar címmel immár harmadszor szervez vitafórumokat a MIÉRT, vagyis az Erdélyi Magyar Ifjúsági Értekezlet. A háromfős középiskolás csapatok különböző politikai, gazdasági és szociális kérdések mentén vitáznak, majd képzések és gyakorlatok, illetve térségi versenyek után eljuthatnak a decemberi székelyudvarhelyi döntőbe. Az a cél, nyilatkozta a szervezet alelnöke, hogy a fiatalok elsajátítsák a brit parlamentáris vita alapjait, és az így szerzett tapasztalatokat majd felhasználják a mindennapi életben is. Tovább »

Pontosan

Elhagyott égen,
hol madarak vonultak ,
napomból egy perc –

Odaadás

Szél sodrásában
teljesebb az ölelés
avarillattal. Tovább »

Futott az ösvényen, mindenre szulák nőtt,

szívében távoli rét, kaszált fű illata. Tovább »

– Azt már nem! Elismerem, hogy valamikor fontos, progresszív szerepe volt az egyháznak, de a világ ráébredt arra, hogy az egyházat, Bibliát, sőt, magát istent is újjá kell formálni.
– No fene! Eddig azt hittem, isten teremtett meg bennünket, nem fordítva.
– Az ember sok mindent hisz, amíg fiatal és tanulatlan.
– Mint én. Világos. Se mesterségem, se diplomám. Még csak egy vacak darut se tudnék kezelni – ismerte be keserű öngúnnyal. – Mester, engedje meg, hogy gratuláljak, amiért legalább magának sikerült.
– Nem tudom, te most megint csúfolódsz-e, de egyet mondhatok: ne becsüld le a tanulást. Nézd azt a sok könyvet azokon a polcokon! Az összest kiolvastam, plusz egy csomót a könyvtárból, mert csak ésszel, tanulással lehet megváltoztatni a világot. Te hány könyvet ol­vastál ebben a hónapban?
– Egyet sem.
– No comment. Remélem, a disznók közt, erre is sort kerítsz.
Most Viktor nem tudta, ironizálnak vele, vagy okítják. Eljött az éjjel, lefeküdtek. Egy ideig hallgattak, majd nyugtalanul szólt át a húgához.
– Alszol?
– Még nem.
– Nem tetszik nekem ez a Holzberger.
– Miért?
– Elég zsugori az atyafi, meg az sem ahogy, gusztál, méreget.
– Nekem se, bár addig semmi zűr, amíg csak méreget. Talán mégis jobb lenne, ha Ágoston bácsinál landolunk.
– Talán. Ez attól is függ, mit fizet, mert ha egy hónap múlva sem tejel, akkor már én mondom: el kell tűnnünk ebből a városból.
Holzberger úr megtartotta szavát, és egész tűrhető szobává varázsolta a konyháját. Még tévét is szerelt fel a számukra, hogy ne unatkozzanak, ha este befejezik a sihtjüket.
– Miért este? Hát nem nyolc órát fogunk dolgozni? – aggodalmaskodott a fiatalember.
– Nem iroda ez, Viktor úr. Mi ugyanúgy pirkadatkor kelünk, mint falun a parasztok, és addig dolgozunk, amíg villanyt kell gyújtani.
– Szép hosszú siht! – fanyalgott Viktória. – És ki fog főzni, Herr Holzberger? Maga, vagy valamelyik kantinból hozatja a menünket?
– Én főzzek? Hogy képzeli! Női munka ez, kisasszony. Mindig is az volt, ha nem tudná.
– Már elnézést! – kerülgette a guta Kis Viktort –. Nem akarom cukkolni, de ez diszkrimináció, másrészt mi állatgondozónak szegődtünk, nem szakácsnak.
Ezen elég szépen elvitatkoztak egy darabig, végül megállapodtak abban, hogy Viktória főz ugyan, de a villanyt már a gazda fizeti.
– Viszontlátásra! Pakoljanak ki, rendezkedjenek be, nézzenek körül a vidéken. Holnap ötkor azonban legyenek talpon, hogy elkezdhessük a… tanulást.

(Folytatjuk)

A Kolozsvár Társaság szervezésében mutatta be a kincses városban új versesköteteit Nászta Katalin egykori sepsiszentgyörgyi színész. A művésznővel könyvbemutatója után beszélgettünk. /Nánó Csaba interjúja/

– Pár éve mutatta be Kolozsváron a Thália erdélyi napszámosai című, színészekkel készült interjúkötetét. Azok a beszélgetések még akkor készültek, amikor Ön is színésznő volt Sepsiszentgyörgyön. De hogyan és mikor kezdődött a versírás? – Jóval azelőtt, hogy interjúkat készítsek. Iskolás voltam, amikor elkezdtem a versírást, elvittem őket a Napsugárhoz, Fodor Sándor, Kányádi véleményezte őket. Később bevittem a verseimet a Korunkhoz, Kántor Lajosnak tetszettek, én pedig nagyon boldog voltam ettől. Le is hozta őket a Korunk, 1974-ben egy antológiába is bekerültek, de a kötetnek nem volt túl nagy sikere. Az igazság az, hogy a három Forrás-nemzedék után elég gyengécske anyagok voltak, a kritikusok szerint nem voltak reményteljes, kiemelkedő szerzők a felhozatalban. Talán igazuk volt… – Az akkori fiatalok általában az Utunkhoz küldték be „alkotásaikat”, ahol K. Jakab Antal recenzálta őket. Ott nem próbálkozott verseivel? – Dehogynem! Elvittem őket Létay Lajoshoz, de ő nem szerette a verseimet, azt mondta, nekik nem ilyenek kellenek. Nem is tudom, mit vittem akkor el, vagy miről szóltak azok a versek, tény, hogy nem tetszettek. Akkor még csak próbálkoztam, nem gondoltam túl sokat magamról. Amikor pedig kezdtem hinni magamban, gyorsan letörték a szárnyaimat. Persze verseket továbbra is írtam, ugyanakkor apukám még iskolás korombon rávett, hogy vezessek naplót. De már a naplóírás előtt születtek meséim, kis történetek. Olyasmik jutottak eszembe, amik inkább verset igényeltek, amúgy is nagyon szerettem a költészetet. Jó tanuló voltam, szerettem az irodalmat. Igaz, a magyartanárnőmmel kölcsönösen nem szerettük egymást, de a munkámat, a fogalmazásaimat becsülte és díjazta. Otthon sosem mondták, hogy hagyjam abba a versírást, de nem is lelkesítettek különösebben.. Tovább »

szép halkan játszott
depressio minorban
bolondnak nézték

Budapest, 2022. XI. 3.

Lüktet az ősz a talpam alatt, keresem magamat,
Időtlen ideje, határtalan tér az akarat.
Kétszáz éves diófa, halálpontos homokóra,
Rejtett aknáit aranylevelekbe csomagolja.
Robban az idő, szétfröccsen a tájra a szivárvány,
Színek kábulatában elhalványul a tudomány. Tovább »

a jövő
a pontok között
egy ellipszis