Kórémuzsikám
Elővettem és játszom
Gyermek-magamnak.

Minél bennebb haladtam a széles félkörívben az öbölbe nyúló magas móló falának tetején, annál változatosabb és tágasabb kilátás nyílt Bordigherára. A kedves hely, amit sokszáz fotón örökítettem meg első felindulásomban első látogatásom során, most újabb és újabb oldalról mutatta meg magát. Tovább »

A nagyság előtt nem kell hajbókolni
A nagyság előtt nem szabad hajbókolni
Az emberi nagyságot akkor érted meg igazán
ha egyenlő félként boncolod szét           tetteit
mondatait Tovább »

Úgy hozta a sors, hogy az évek, évtizedek során több bálványosi és tusványosi táborban részt vettem és eltérően a fiataloktól, főként nem a koncerteken, hanem igyekeztem ott lenni az előadásokon, az érdekesnek, tanulságosnak tűnő beszélgetéseken. És így alkalmam volt megfigyelni, hogy az egykori színes, a világra- és a kétoldalú magyar-román párbeszédre nyitott dialógus hogyan alakult át egyhangúvá, hogyan maradtak el az évek során az értelmiségiek, majd mindazok a politikusok, akik itt keresték a megértést, miként vált azt Olt melletti többszáz négyzetméternyi terület inkább a kinyilatkoztatások, semmint a viták, a vélemény- és gondolatcserék színterévé. Tovább »

egy
biztos
nem tetszik
senkinek a
józan kritika Tovább »

Fodor Sándor: A kehely

Ezerkilencszázhetvenkettő végén súlyos gyász ért.
Kányádi Sándor és Puskás Sándor barátaim 73 tavaszán magukkal vittek Székelykeresztúrra, a Petőfi-szobor – néhai Markos András remeklése – avatására, hogy egy kicsit „kikapcsolódjam”. Az ünnepségre egy vasárnap délelőtt került sor, mi már szombaton délután megérkeztünk az unitárius Rómába. Tovább »

Szürke –
a színek pompás
cserépdarabjai.

A gyermekek játszadoztak az erdő szélén, és egy vándor arra ment el az úton. A vándor kopasz volt. A gyerekek erre fölfigyeltek, és elkezdték gúnyosan kiabálni neki:
– Kopasz, kopasz, jer ide! Kopasz, kopasz, jer ide! Tovább »

Amikor elhatároztam, hogy feljegyzem a csángó öregek vallomásait a megélt, átvészelt időkről, sokan Andir Marcihoz irányítottak, mert ha valaki, ő aztán ontja az „átkos idők” históriáit. Egyszer aztán a falu központjában össze is futottam az öreggel. Tovább »

A szerző fotóival

A fiú gödröt váj a homokba,
reméli, belefolyik a tenger,
hogy megtarthassa magának.
Eltávolodik, lesben áll,
a tengerre vár. Tovább »

Az aprozárban*
(1969)

Tengerre menet,
a JÓ tengerre menet,
a nem neurotizált,
nem túlbonyolított
Fekete-tengerre menet, Tovább »

Ó, mennyi nap és mennyi fény,
és mennyi te, és mennyi én,
és mennyi élet, mennyi vágy –
élnék és szeretnék tovább.

Az út a hegyen túlra

Mielőtt Olaszországba utaztam, forgalmas időszakok jártak rám, ami, mint olyan nem bántott, inkább aggodalmat keltettek bennem mindenféle – a korral járó – fájdalmak a lábamban, derekamban és egyéb nyavalyák. Mert bár azokban a pillanatokban, amikor menetközben a mindennapokban vágyakozva felidéztem magamban tervezett napjaimat a riviérán, a tengerparton képzeltem magam, amint fekszem a köves parton, a tengercsapkodás csendjében olvasgatok, vagy azt, hogy este a piazzettán vagy a barettóban behűtött pinot grigiót illogatok jegyzeteket készítve későbbi írásaimhoz, vagy csak kifelé bámulva a gondolataimból merengek, igazából mindig is tudtam, hogy ami itt leginkább vár rám, az véget nem érő barangolások. Tovább »

A hét elejének megrázó híre volt, hogy egy tekintélyes amerikai szakmai szervezet, a World Justice Project éves jelentése szerint joguralom tekintetében az Európai Unió (28 tagország), az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA, négy tagország: Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc) és Észak-Amerika (23 ország) országai közül Magyarország a legutolsó, indexe a legalacsonyabb; világviszonylatban pedig az ötvenhetedik a vizsgált százhuszonhat ország közül. Tovább »

– Ha az orvosod pénzt lát benned, azonnal meglát még néhány betegséget is.

Felfirkálta, szerk. NJF

Két székely ül az asztalnál egy kocsmában és hallgatagon iszogatnak. Az asztal alatt egy kutya már jó ideje szünet nélkül vonít. Az egyik székelynek elege lesz a dologból, s kérdi a társát:
– Komám, mért vonyít ez a kutya az asztal alatt olyan keservesen már vagy egy órája? Tovább »

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.

Nagy Miklós Kund: Felemás

(Lector Kiadó, Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, Marosvásárhely, 2018, Szerkesztő. Gálfalvi Ágnes, Borítóterv: Sütő Ferenc)

A véletleneknek is megvan a maguk összjátéka. Hogy mi áll a háttérben, vagy mi mozog a felszín alatt, azt lassan-lassan majd képletek, szabályok közé szorítják a matematikusok, a hálózatkutatók, a játékelméletek fürkészői és a jó ég tudja, még milyen tudományágak művelői. Tovább »

Mindenki meghal,
de nem mindenki él – csak
ez a különbség.

1. Ady András: Holnapra ki fog derülni

Holnapra ki fog derülni mi lesz a sorsa
mindennek, ennek a kis mindennek,
a 25 és még egyszer 25 mindnek, amit
ketten: ki alvó emeletek közt egy éber-álom
blokkban, a reggeli konyhában versszelés
közben, ébredve, élve-szenderülve és
tetszhalottan a kávétól; Tovább »

Nyu­szi­ka egy fa­bulákat tar­tal­mazó köny­vet ol­va­sott, mi­vel a tanítómesék vol­tak a ked­ven­cei. Hir­te­len eszébe ju­tott, hogy dol­ga van az Erdő másik végében. Dühösen le­csap­ta a köny­vet és útnak eredt.
Nyu­szi­ka ment az Erdőn ke­resztül, mi­kor szem­bejött vele a Róka.
‒ Mi a hézag, Róka koma? – ve­tet­te oda nyeglén Nyu­szi­ka ‒, a ki­seb­bik öcsém is erősebb, mint a te na­gyob­bik bátyád. Tovább »