(Skótország, Portobello 1866. június.)

Tengerparton sétálgatok egymagam,
Honi nótát fütyörészget ajakam,
S míg két lábam a homokban andalog,
Messze-messze-messze földre gondolok. Tovább »

Tavaszi ötsoros

Vad s buja zöldbe öltöztette április a tájat,
smaragd és alexandrit-fénnyel ragyognak a fák. Tovább »

milyen idegen
szerves-szervetlen kupac
e vidék nekem

Budapest, 2019. II. 17.

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.

Baracs Dénes: Chansonévek

(Pallas-Akadémia Könyvkiadó, 1998 Szerkesztő: Kozma Mária. Műszaki szerkesztő: Tőzsér László. Borítóterv: Ádám Gyula)

Még nem ismertem közelebbről, de már irigykedtem a laptopjára. A múlt század kilencvenes éveinek az elején jelentek meg mifelénk, amikor én még egy nagy floppys-kis floppys, talán ötszáz megás számítógépnek örvendtem kimondhatatlanul és nagy lelkesen a DOS-ban is elmélyültem, hogy valamiképpen tudjak belemászni a gépbe, hogyha éppen a kétségbeesés szélére kergetett a meglehetősen gyakran lefagyó Windows. Tovább »

én nem vagyok kint és nem vagyok bent
ahol én vagyok, ott nincs kint, sem bent
csak lógok a szeren, ami nincs
lecsúsztam, mint lenyomott kilincsről a bilincs

A tegnap olyan volt
mint a tegnapelőtt,
se fehér, se fekete egészen,
inkább csak felváltva:
amolyan zebra-nap – Tovább »

Földközi-tenger, 1930.
Az utasok, akikről most szó lesz, valóban sötétek, ők azok, akik munka közben elbújnak a hajófenék valamelyik zugában, és így, sötétben, hosszú-hosszú utakat tesznek meg. Ezek a sötét utasok. Sötét a múltjuk, és sötét a jövőjük, sötét gondolatokat forgatnak az agyukban, és sötét elkeseredés lakozik a szívükben, sötét daccal szorítják össze a fogukat, mert az ő számukra sötét ez a nagy, lármás, sokszínű minden: az élet. Tovább »

csak az kell hogy kint legyek lehetőleg kissé nekidőlve valamelyik fának kellő idővel ahhoz hogy hallgassak és meghallgassak máris kúsznak-másznak hozzám a nyár hangjai amolyan bohókás fűmesék ágnóták patak-mendemonda kövek egymáson-nesze tücsök-bogár sebváltások egy-egy lyukas almáért versenyben remek kis sztorik nyári könnyű verziók rövidek és mégis érett-ígéretek egyszerre szűzi-kihívók olyanok mint egy ezen a nyáron nővé érő tinédzserlány mellbimbója…kúsznak-másznak hozzám barlangnak használnak… hogy miért pont most fene tudja de hibernálnak s majd feltámadnak vagy bennmaradva vég-elgyengülten elpusztulnak

Hideg fényesség ömlött a szobába. Minden a helyén – állapítottam meg. A por alaposan belepte a bútorokat, s már nem otthonosan, hanem hidegen és fagyosan meredtek rám. A kék csupor magányosan didergett az ablak peremén, a fekete váza mély szemekkel bámult üresen, az ágy bevetve kínos gondossággal, a vitrin poharai összeszorulva melengették egymást. Tovább »

„Háromféle ember van: az egyik tud számolni, a másik nem.”

Felfirkálta, szerk. ÁHU

Ülnek
egymással szemben
körülöttük lángol a nyár
vagy hideg eső csipkéz Tovább »

 Ady

Jött mindennek, hajtotta, hozta lánctépő, teremtő ősi indulat. Jött törvénytagadó igazságtevőnek, s mondott ezernyi elélt, rozsdás igenre dacos nemet. Jött a külső Szilágyból, az Érmellék fele olvadó lankáktól száz hepehupán át a bort vérező, bort verejtékező dombtarajok fele; jött vörös-fényes őszön, holdas nagy téli éjen, harsogó tavaszban Zilah fele, Kelet fele. Mintha e romhegy Meszesnek akarta volna vetni a hátát ifjan, hogy itt töltse föl példázatos lelkét sok százados szándék, mielőtt Nyugatnak, Holnapnak, Tovább »

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.

Bedros Horasangian: Magányos ló az autópályán

(Válogatta, fordította és az utószót írta Székedi Ferenc. Az eredetivel egybevetette Szilveszter László. Kriterion Könyvkiadó Bucureşti, 1989. Szerkesztő: M. Szemlér Judit Műszaki szerkesztő: Weidle Walter. Lei 9,75)

A harmincegynéhány éves, özvegy ápolónő Dürrenmatt novellákat olvas, amikor háza előtt lerobban egy autó. Egy férfi kopog be, hideg vizet kér a kocsi hűtőjébe, majd távozik. Az ápolónő még heteken át nem alszik, csak vár és vár…. Tovább »

„A legjobb potyasajt az egérfogóban van.”

Felfirkálta, szerk. ÁHU

Az emberek mindig kíváncsian fordulnak a különleges foglalkozások felé. A pályaválasztási nagy fejtörések idején bezzeg nem. Senki sem gyötri a fiát azzal, hogy „Márpedig, Ferkó, búvárruha szabót csinálok belőled, mert ebben a szakmában igazán el kell mélyülni!” Így történik meg, hogy nincsen búvárszabó, és a búvárok pucéron úszkálnak a víz alatt, megfújja őket az őszi szél és meghűlnek. Sok romantikus lelkű ifjú készül nyomozónak, hogy kedvére derítse ki a bűntényeket, de ugyan biza melyik készül kutyaidomárnak, aki a nyomozó kutyákat szakképesíti. Jellemző, hogy kutyaiskola van, de kutyaidomáriskola bezzeg nincsen. Tovább »

kettő alfa nőstény rendel
jut eszembe valamiről
s mit értene ebből dédapám Tovább »

Véletlenek pedig nincsenek. Lám, sikerült fölfedezni, mégpedig újból az őszöreg közhelyet.
Az történt, hogy valami helyi színre, hogy ne mondjam idegenül, couleur locale-ra vágytam, felnyúltam hát a könyvpolcra, és a következő pillanatban Hodgyai Áron verseit olvastam. A Fejtő tető 2009-ben jelent meg, ez az első és egyetlen kötete Áronkának, nekem így volt ő meghitt barátom. Áronka. Tovább »

Elhagyott kapu
Rozsdás sarkai sírnak.
Provokál a szél.