Borisz Akunyin: Színház az egész világ

„… 1911-ben járunk immár. Fandorin fáradhatatlanul edzi testét és pallérozza elméjét: ahogy öregszik, egyre erősebb, bölcsebb, tökéletesebb akar lenni. Azért nem mentes minden hiúságtól: számít rá, hogy őt bízzák meg a nyomozással a Sztolipin miniszterelnök ellen elkövetett merénylet ügyében. Ám ehelyett Csehov özvegye, Olga Knipper keresi fel azzal, hogy segítsen egy színésznőnek, akit halálos veszély fenyeget. Eraszt elmegy a Noé Bárkája színház Szegény Liza előadására, amelyben ez a bizonyos Eliza játssza a főszerepet, és azonnal halálosan beleszeret. Tovább »

Rossz napok
rücskén
keressük a szépet – Tovább »

Mialatt a mosdóban vagyok, gördül be a Hills felől egy ezüstszürke újgenerációs Audi, elcsípi az utolsó szabad parkolóhelyet az Avocado utcában, ahol az oldalsó asztalsor véget ér. Magas, jó testfelépítésű, szőkés férfi lép ki a kocsiból. Megkerüli az autót, és a másik oldalról benyit ismét, és aprópénz után kutat a kávétartóban. Drapp színű baseball sapkát visel, fekete farmert és világoskék framerdzsekit. Amíg a negyeddollárosokat beillesztgeti a parkológépbe, az orrán mutatóujjával lejjebb húzza a napszemüveget, majd csipogás, és elindul az asztalsor mentén a bejárat felé. Tovább »

Vadmalac rákapott a nyers káposztára, főleg a torzsáját szerette. Meg a húsos, inas, a leveleket tartó szárát.
Malacka csak arra ügyelt, hogy a kolozsvári káposztához elég nyersanyag maradjon. Ám megszólalt a fia:
– Kecske vagy? – kérdezte Kismalac, s még mekegett is hozzá. Tovább »

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.

Implon Irén: Nagyváradi tollrajzok

(Literátor Könyvkiadó, Nagyvárad, 1993. A fedőlapterv, a könyv tipográfiai szerkesztése és a tollrajzok Sólyom Lajos munkája. A kiadó alapítója Fábián Imre)

Gondolom, manapság már nem divat, a szerkesztőségek inkább egymás honlapjait böngészik vagy talán még azt sem. A múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben azonban jól begyakorolt szokás volt a lapcsere, a Hargitához így jutott el naponta vagy heti összecsomagolásban a nagyváradi Fáklya. Implon Irén (1927-2011) írásait mindig elolvastam, kimondottan szerettem lírai, de a tényektől soha el nem vonatkoztató stílusát, az irodalomra, a színházra, a művészetek majd minden ágára kiterjedő érzékeny, találó, finom egyéni megfigyelésekkel mindig átszőtt témavilágát. Tovább »

Ha volnál….

Nem szerető volnál,
csak szeretendő,
halott se lennél,
csak temetendő,
arcod se volna
csak arculandó, Tovább »

ó
halál
jégcsappá
fagyasztottál
felolvadok-e Tovább »

Somostető. Te nyájas arcú
Marosra lejtő szélesdombú erdőm,
hol Isten-váró gyöngyvirág csodája rejlik;
emlékeddel ébredtem ma,
s dobban bennem. Tovább »

– Minden akkor kezdődött, amikor elfogyott a pénzem. Nem úgy értem, hogy valamivel kevesebbet kerestem, mint az előző hónapban, vagy bankszámlámon fölös költségek miatt csökkent a betét, hanem úgy, hogy nem volt egy fitying sem a zsebemben, egy apró érme vagy bankjegy sem valamelyik fiókban. Nem volt miből kifizetnem a lakbért, a közköltséget, a fiam nem mehetett korcsolyázni, az asszony nem tehetett egy csupasz csontot sem a levesbe… Tovább »

„Mondd meg, mire van szükséged, és én megmondom, hogyan lehetsz meg nélküle.”

Felfirkálta, szerk. ÁHU

üvegasztalon
kesudió mogyoró
és amnézia

Budapest, 2019. II. 18.

Elevezünk egy utcába

Az unokatestvéreimmel a Poriban játszottunk. Eri és Atti édesapám nővérének voltak az unokái, illetve ők még vannak hálistennek, csak Elza néném halt meg.
A Porit Ciprian Porumbescuról nevezték el, de hát így tán csak a helytörténészek nevezték. Nyaranta – ki tudja, hány nyarat jelent ez? – oda is jártunk. Tovább »

rohannak a szavak, mint csikók
száguldoznak s nincs szíved, nem tudod
befogni, visszafogni őket
zabolátlan fickándoznak
míg meg nem érted Tovább »

Elhagyva végre a Hollywood Boulevard szennyét, felfelé kaptattam az emelkedő utcán Los Feliz felé, és ragyogott rám a kora délelőtti lágy, és lélekig hatolóan kellemes februári nap. Los Angeles olyan, hogy ha oda száműzi az embert a sorsa a belvárosba, ahol a mi szállodánk is van, mint a fuldokló, aki már alig bírja levegővétel nélkül a rúgkapálást, új életre kap, amikor kikeveredik onnan. És ha valaha is arra vetemednék, hogy könyvben írjam meg Los Angeles bájos titkait, akkor nem a belváros, hanem mindenképpen Los Feliz lesz az egyik, ahová olvasóimat elviszem magammal eltévedni.

Fotó Dancs Artur: Hillside Avenue

Tovább »

…Úgy hozta a sors, hogy egy kivételével részt vehettem az RMDSZ valamennyi kongresszusán, és még ma is élénken élnek bennem a nagyváradi, első kongresszus képei.

A központi parkban levő szakszervezeti művelődési házat erős katonai és rendőrkordon fogta körül, csak többszörös igazoltatással lehetett bejutni az ülésterembe, a marosvásárhelyi események után Románia rettegett, nehogy valamiféle újabb etnikai konfliktus színhelye legyen ezúttal a körösparti város. Tovább »

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.

Fodor Sándor: Levelek hazulról – haza

(Pallas-Akadémia Könyvkiadó Csíkszereda, 1997 A könyvborítót Ádám Gyula készítette. Szerkesztő: Kozma Mária, Műszaki szerkesztő: Tőzsér László)

Hogyha Arany János: akkor Toldi. Hogyha Petőfi Sándor: akkor János vitéz. Hogyha Antoine de Saint-Exupéry: akkor A kis herceg. Hogyha Fodor Sándor: akkor Csipike. Tovább »

Hároméves korom óta rendszeresen olvasom a hazai sajtót.
Isten őrizz, hogy valami csodagyereknek gondoljanak: éppen csak én voltam hármunk közül a legkisebb, bátyáim folyton csúfoltak, hogy milyen szamár vagyok, még olvasni se tudok, ezért ismerkedtem meg, dacból, ily korán a betűkkel. Attól fogva mindennap átböngésztem a Pesti Naplót, Az Estet, Magyarországot, továbbá hetenként Az Én Újságomat, Színházi Életet, havonként kétszer a Nyugatot és egyszer a Therápiás Közleményeket: ezek a sajtótermékek jártak házunkhoz; azonkívül a borbélynál a Tolnai Világlapját. Tovább »

Ártatlanítani szeretném az alkonyatot.
A dombok combjai közül a homályt.
Magamért vallok ellenük, ha
fáradtnak látszol, s engem ér a vád. Tovább »

– Csipkedd magad, ha velem akarsz jönni! Átvágunk a Hirscher utcán s pont a Tanácstérre lyukadunk ki. Azt mondják, nekifogtak már a vásári bódék meg a színpad felállításának , látni szeretném a készülődést.Vegyél nyaksálat is, mert cudarul fúj a szél s valami hernyótalpas bakancsot, nehogy eless nekem valahol. Még csak az hiányzik, hogy télvíz idején valamelyikünk kitörje a nyakát ! Tovább »

Ebben a le se szarok senkit világban még tiszta szerencse, ha eszembe jut egy régi ismerősöm. Az illető körülbelül úgy gyalogol, ahogyan a koplalóművész koplal vagy a hegedűművész hegedül. Elhivatottság és módszer kérdése az egész, mondja szerényen, amikor találkozunk. Valószínű, ő is azt várja, hogy feltűnjek a nyüzsgésben, egészen biztos, hogy az a három-négy perces beszélgetés is napi programjának része. Tovább »