Kávézásról faggatjuk a Káfé barátait. A két egyszerű kérdés, amit kiküldtünk, kiküldünk, így hangzik:

1. Elődeink kávéházba jártak – ittak, beszélgettek, írtak. Közösséghez tartoztak. Hova jársz te, melyik ”kávéházba”? Hol vagy igazán otthon? Átvette volna az Internet vagyis a Káfé és más online találkozóhely a kávéház szerepét? 
2. Schiller rothadt almával, Ady borral segítette meg az ihletét. Méliusz kávézott. Hány cukorral iszod te a kávéd? Tovább »

(kövicsek, színek, ölelés, csend)

Emlékek raja
napom körüli pályán –
Sok kicsi bolygó. Tovább »

ülnek az apró szakértők
a táskarádió támlátlan székén
és beszélnek Tovább »

Várjuk a szavát, akiben bízunk. Gyermek a szüleiét, gyönge az erősét, útrakelő vagy pályakezdő a tapasztalt, bölcs emberét. Ezzel függ össze az is, amit a leírt szóról tartanak, hogy tudniillik annak nagy hitele van. Legalábbis addig, amíg el nem játsszák, le nem járatják. Valamikor a magyar ember kimondott szava is – ahogy máig emlegetik – kontraktus volt, azaz felért egy szerződéssel. Tovább »

„Minden lehetséges, kivéve forgóajtón átsíelni.

Felfirkálta, szerk. ÁHU

Mostanában senkivel sem vagyok jóban:
sem a csillagokkal, sem az állatokkal,
sem az emberekkel,sem múzsámmal. Tovább »

Édesanyám szeme elmúlt nyolcvan éves.
Rögbarna szem fakul: Fiam, mi lesz velem?
Köd hull. Kékálmú utcákra terít tarka
terhet a félelem. Tovább »

barackvirágszínű flaneling
sárga szegélyes smaragdzöld mellény
feszül tizenkét éves
vézna mellkasán Tovább »

ballagok a kertben azon a részen ahol sikerült a zseb-vadontól elharcolnom a zöld gyepet hamar átjutok ez pázsit az enyém ez csak azt adja amit kértem s amit ígért nincsen zsákbamacska itt szép zöld a biliárdasztal a problémák csak a fák alatt kezdődnek itt már látom az őszt furcsa kitekert hullott dolgokban… leesett imákkal és ígéretekkel teli a föld semmi sem zöld ebben a rothadó barna masszában csak annak mégis becsapott dühe hogy egykoron felküldtem mindet oda ahonnan nem reméltem… íme mindenik itt tocsog lábam alatt bontatlan

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.

Tari István: Elmulatott jövő

(Fórum Könyvkiadó, Újvidék, 1990. Szerkesztő: Kovács Ács Károly Műszaki szerkesztő: Szilák Ibolya.)

Az 1989-es romániai fordulat után néhány hétre, 1990 február elején kopogtak be a Hargita szerkesztőségébe. Két fiatal, jugoszláviai magyar újságíró, akikről nem sokat tudtunk, noha csodák-csodája az újvidéki Magyar Szó, a mi lapjainktól alaposan eltérő oldalszámmal. formátummal, gazdag és színes tartalommal elég gyakran eljutott a szerkesztőségbe és innen arról is tudomásunk volt, hogy az újvidéki magyar irodalom Symposium vagy Új Symposium folyóiratai körül összegyűlt avangárd vagy neoavangárd írók-költők másképpen látják a világot és a művészetet. Tovább »

Volt egy kollégám, fiatal újságíró, könnyelmű, tehetséges fiú, tele fantáziával és ötlettel, nemcsak a mesterségében, hanem az életben is. Ez a fiatalember egy napon bundát vett. A vétel úgy történt, hogy megállapodott egy kereskedővel abban, hogy részletekben fogja megfizetni a bunda árát, csak az átvételkor tesz le egy úgynevezett nagyobb összeget. Tovább »

– Tudod, aranyoskám, manapság még a magadfajta egyszerű embernek is agyafúrtnak kell lennie. Úgy is mondhatnám, igazi diplomatának. Mikor például azt kérdezik tőled, melyik focicsapattal vagy párttal szimpatizálsz, rántsd elő hamar a zsebkendődet és hosszasan trombitálj bele, mintha per pillanat az lett volna a világ legsürgősebb tennivalója. Mert mi van, ha te X-el tartasz, az ipse meg pont fordítva: Y-al ? Tovább »

Álmos-fáradtan gubbasztok a reggelt várva. Kínos némaság vesz körül, de a gyász-színű éj makacsan állja a sarat. Rám hullott minden, ami a szobában hullható volt: levegő, sötét, csend. Nyomasztva tapossák minden porcikám. Még lélegezni is félek, nehogy leheletem egy atomocskába, vagy részecskéjébe ütközzön, amivel valami zajt kelthetnék. Félek a szemem nyitva tartani, nehogy fotonba ütközzön tekintetem. Tovább »

Miklóssy Máténak

Ma tenger sok görbe
fát láttam, ennyit még soha
életemben: a szürke ég  
fogódzóiba kapaszkodva,  Tovább »

A paradoxon olyan állítás, amely ellentmondásra, a józan észt nyugtalanító következtetésre vezet. Ilyen értelemben használom a továbbiakban magam is, nem úgy, mint a mindennapokban, amikor néha egyszerűen meghökkentő dolgokat neveznek paradoxonnak. De egyébként sem mind az, ami annak tűnik vagy amit annak mondanak. Ezt egy életemből vett példával világítanám meg. Tovább »

Vázában virág.
Büntetését nem sejti:
Életfogytiglan.

Annyi, csak nyomorúságaiban variált s tűrés-bírásaiban ugyanazon Magyarország után mintha mégiscsak eljutottunk volna most már egy másféle Magyarországhoz. Nem biztos, csak nagyon valószínű, mert itt, Európa sok ajtójú pitvarában, ahova Keletről, Nyugatról, minden oldalról söprik át s be a szemetet, semmi sem biztos. Tovább »

„Az ufók léteznek, a légierő nem létezik!”

Felfirkálta, szerk. ÁHU

a hüvelyk felpördítette az érmét a levegőbe
most pörög
ki nyer Tovább »