Ott kuporogtam a forró homokon, csapzott hajam koponyámra tapadt, szájam szegletén vér csurgott alá tépett mellemre s a tömeg még mindig köveket keresett.

  (Felsőporumbák, Porumbacu de Sus, Oberbornbach -Szeben megye)                              

Lenmezőre gondolok,a szépszeműre,egészséges paprikárapárolgó kenyérre,mindennapom pityókájára,fenyőre,tiszta vízre,a régi körbenülőkre-de foroghatok: mind eltűntek,vagy valamivé átlényegültek,kikoptak mellőlem,mint rokonarcokegy fekete-fehér fényképen.Pedig valamikor úgy szólítottammindüket szerreés tájjá összegyűjtve:születésem földje. A szerző fotója

Kirázom a kenyérpirító morzsáit-már rég esedékes volt-és letörölöm a fikusz levelét.Közben rá-ráugrik pillantásomaz üveg mögötti fotódra.Miért nem hívsz?Bevillan, hogy ki kellene dobniegy rakás kacatot-megtehetném, amig várok-de aztán csak nyomogatoma telefon gombjait-már álmomban is tudom a sorrendet-hosszasan kicseng, aztán csend …

Vajon hol lakik a rettenet,mely szívem indázó pályáinkergeti folyvást az éveket? Mikor hangom utolsófoszlányát is levetem,szürke váz leszek,akár a téli fák, ha márlombjuk színes mezétfutó szélbe szórták.

  Ez a nap első kérdése, mert esetemben a pontos időtől függ, hogy fejemre húzom a paplant, és próbálok visszaaludni, előkeresek valami olvasni valót, hogy virradatig elüssem vele az időt, vagy kiblattyogok a konyhába mert már ideje, hogy befőzzem a szokásos gyógyteámat. Szóval a rituálé nagyjából minden nap ugyanaz: megébredek, felkapcsolom az éjjelilámpát, felteszem a […]

Élhettünk volna rigódalban,patak partján piros dinnyebélben,anya-ölben, szép-szerelmes regényekben-járhattunk volnatáncot bodzasípra,

Frissen kilépni, aztán átlépnia soron következőn is –lehetőleg nem megadnicsak átadni magadegy újszülött áramlatnakés szembemenni törmelékével,ha már kikerülhetetlen.

SZÉLBESZÉD Leveleket, mint kilazult hajszálaimattépi az őszi szélés úgy is fáj, átnyillal rajtama soron lévő veszteség.

Magasról néz alá a sárgolyón tocsogókra-van úgy, hogy a tizenharmadik emelet irodájából,vagy a felhőkarcoló szálloda apartmanjából-máskor magánhelikopere ablakábólvagy a milánói Scala páholyából-Sőt, ha úgy kívánja, a Hold sarlójáról

Éjszakánként a felégetett városokfüstjét törülgetema Hold szeméről.Mint karcolt bakelit,folyton visszajátsszafülemben egy visszhangaz üres babakocsik nyikorgását.Olcsó, feslett némberlett a jelenvilág,pattogzó sminkje alólegyre többet mutatmeztelen valójából.

Járok fel-aláfaltól faligkaputól a kert végéignem lelemmintha föld nyelte volna elmár átkutattam mindenta barna retikűlömet a fiókokat

Percekig ecseteltem,a taposatlan, zsenge füvet,melyre távoli fénycsóvarajzolt aranyló ösvényt,és úgy indultam el, akárha köd-párnán –

Öreg(edő) hölgy háromszor két méteres telket keres, öröklakás létesítése céljából, lehetőleg a szülőföldje határában lévő domboldalon, minél közelebb a közkézen forgó fenyőerdőhöz. Tudniillik világéletében imádta a tobozosok illatát, no meg a feketerigók füttyögését, miközben az ágak közt cikáztak reggelizés közben.

Csak szétfoszlaninyomtalan,mint alzheimeres agyábana gondolat,csak vákuumra, mint olajralépni,semmivé oldódni,nemlenni,minek porba-testbe újravisszatérni ?

Csak úgy elképzelekegy csilló eget,(mint ahogy festő festvízióból tengert)és arcomba hajlóleánder-ágat,gyöngykagylót, forróhomok-ágyat-egy nyitott könyvóbor-illatát,holdtüzet, sodrást,vizek jóslatát.

– Beszélgetés Szekeres Mária hímzővel a „Hétfalusi minták használata az alkalmazott népművészetben”- című tanfolyam kapcsán – Az utóbbi 20-25 évben mindnyájan tanúi lehettünk Négyfaluban a csángó hagyaték-kutatás és ápolás látványos felpezsdülésének, valamint a hagyományos minták felhasználásának új szőtteseken, varrottasokon, faragványokon, sőt a húsvéti tojásokon is. A helyi kézművesek számbeli növekedésével egyidőben, szükségessé vált idővel egy […]

Hamarosan megjelenik a MARADOK #VERS#DAL HÁLÓ portál második versantológiája, melyben négy alkotásom kapott helyet. Köszönöm Balázs Szinay! Forrás: szerző FB-oldala

Egy ráncosra vénült levél,milyent e kor még megér,ölembe hullt a reggel,mit összeróttam vérrel és szeggel:ez a nyárvégi ténfergés,vérszegény, nyavalygó émelygés,hol valami folyton duzzog,s a benn keserű habot buzog,zagyválja, hogy mi lesz még ezután,hogy vár-e rám ősz, barna borzongás,és egyáltalán….

Allíts kaputhiányzó templomod elé! Faragj beleoltárt, poharat, szomjat! Verd be oszlopait oda,ahol még senki sem járt,átok nem hagyott sebet!

hány ösvény gubancátoldottad,míg magányom sóhajáthallgattad – hány szemet, arcotcseréltél,hogy rejtélyek félholdjánrámleljél –

Füstöt és égő hús szagáthozta a szél-semmi-tél utánenyves tavaszba léptünk,mint álcázott mocsárba.