Internet kávézó Somorčík Szombath Rozália, Zsidó Ferenc, Román Gyõzõ
február 3rd, 2019
Továbbra is a Káfé barátait faggatjuk kávézási, illetve kávéházi szokásaikról. Kérdéseink ezek voltak: Elődeink kávéházba jártak – ittak, beszélgettek, írtak. Közösséghez tartoztak. Hova jársz te, melyik „kávéházba”? Hol vagy igazán otthon? Átvette volna az Internet vagyis a Káfé és más online találkozóhely a kávéház szerepét? Schiller rothadt almával, Ady borral segítette meg az ihletét. Méliusz […]
„Gyermekkorom óta szívügyem a vers”
október 18th, 2018
Interjú Házy-Bakó Eszterrel, az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület elnökével A brassói Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület szervezésében évről évre megrendezett Bartalis János vers- és énekelt vers-vetélkedőnek Kárpát-medence-szerte immár híre-neve van. Idén az esemény kettős ünnepre készül: részben a névadó költő születésének 125., másrészt a verseny indulásának 25. évfordulója előtt tiszteleg. Az eddigi rendezvények tapasztalatairól, […]
Gelu Păteanu emlékezete
június 4th, 2018
A Magyar PEN Club, Etéd Község Önkormányzata és az Antropocentrum Egyesület június 3-án, az etédi református templomban tartott istentisztelet után, a helyi művelődési házban ünnepséget szervezett. Ezen két kiadványt mutattak be: Arany János Toldi című művének román–magyar nyelvű kiadását, Gelu Păteanu fordításában, és Farkas Wellmann Endre Gyalu, a spíler című könyvét. Ezt követően átadták a […]
Free Camp 2017, Csíkszereda
május 17th, 2017
Demény Péter: A melankolikus kolozsvári
október 21st, 2016
/Poszler György töprengő huszadik százada/ „Nagyon nehéz megírnom. Mert tudom, rólam is szól. Nem vallomás, de személyes a jellege. Benne a gyerekkorom egy része. Amivel ’leszámolni’ nem akarok. De szembe szeretnék nézni vele.” Poszler Györgyben mindig ez volt (és mert írásai hálistennek velünk maradnak, ez is maradt) a legrokonszenvesebb. Kolozsváron született 1931-ben, és ezt az […]
Száz év – nagy háború: Ádám Éva
augusztus 8th, 2016
HADAK ÚTJÁN / AZ OLT PARTJÁTÓL A PIAVÉIG (3) (Részletek) Erdővidék! Hogy zsong ebben a szóban az élet, az erő, a szépség! A Székelyföldnek egy kis sarkát jelölte meg a nép ezzel a kedves szóval. Nem is tudom, hogy földrajzilag is ez volna a neve. De azt tudom, hogy aki erdővidéki, az büszke rá. Barót […]
Száz év – nagy háború: Ádám Éva
augusztus 6th, 2016
HADAK ÚTJÁN / AZ OLT PARTJÁTÓL A PIAVÉIG (2) (Részletek) Hunyad megye egyike az ország legérdekesebb vidékeinek. Gyönyörűen termő mezői és fenséges erdőségei vannak, melyet megkoronáz a büszke Retyezát. Királyi vadak, karcsú zergék járják a havasokat. A zsilvölgyi bányák pedig nagy kincseket rejtenek. Hunyadban a menekültek merészen hirdetik, hogy a határon már a betörés előtt bizonyos […]
Bigonya: Jókai Mór (1825–1904)
május 7th, 2016
A furfangos székely legények A székely legmunkásabb faj az egész magyar földön, amit bizonyít az, hogy oly kis darab földön, mint az övék, hatszázezer székely meg tud élni, mégpedig tisztességesen, mondhatni bőségben és kényelemben, és hogy egy köblös földet a székely határban húsz pengő forintért is kibérelnek, s a székely kaszásnak háromannyi díjt fizetnek, mint […]
Hetven év hídján
március 5th, 2015
Születésnapi beszélgetés Cseke Péter irodalomtörténésszel – Él-e benned valamifajta poétai nosztalgia a versírás iránt? Játszadozott-e még veled a Múzsa az 1967-es Vitorla-ének után is? – Hogyne, jó tíz esztendeig. Diákéveim idején Kányádi Sándor prózaírásra biztatott, Szabó Gyula inkább a verset ajánlotta. Amikor elolvastam Szilágyi Domokosnak az antológiáról írt bírálatát az Igaz Szóban, a „versírók” között […]
Cseke Gábor: Krajczáros napló (19)
február 18th, 2015
Egész nap résen állottunk Deák Farkas választásokon induló vetélytársa Dobolyi Sándor nevezetű politikus volt, aki DL szerint „már 9 éve, hogy folyton keresi itt a követséget s mindent elkövetett, mindenütt fellépett és mindig megbukott, de most, részint a szegénysége iránt való szánalomérzet felköltésével, részint mivel sokan meg igérték, hogy őt választják, még Berzenczeinek is, részint […]
„Csak újságíró és nem is a silányából…” (Zöld Lajos halálára)
november 14th, 2014
Tegnap, november 13-án, 82 esztendős korában elhunyt Zöld Lajos újságíró – ahogy egyszer nevezte magát: „csak újságíró és nem is a silányából”. Évtizedekig állt ellen a gyilkos kórnak – most megadta magát. Elfáradt. Szinte az utolsó percéig dolgozott – kombinált, nyüzsgött, értéket teremtett. Egyik tanítómesterem s első főnököm volt, a hajdani Ifjúmunkásnál. Tiszteltem, de tartottam […]
Én, Petrozsényi Nagy Pál (73)
július 29th, 2014
Önéletrajzi dokumentumregény Nem kis szerepet töltött be Nagyvárad irodalmi életében az Ady Endre Irodalmi Kör sem. Nagyváradon az 50-es évek óta működik. Tagjainak zöme nyomdász, diák, technikus, tisztviselő; szép szerepet vállaltak tevékenységében az újságírók és színművészek. Kezdetben Horváth Imre, Tabéry Géza, Tóth István, Kelemen István, a nagyváradi Állami Színház magyar tagozatának titkára, majd Szilágyi Aladár […]
Én, Petrozsényi Nagy Pál (72)
július 26th, 2014
Önéletrajzi dokumentumregény László Dezső halála. Irodalom a láthatáron Év vége felé (vagy 1973 elején?) meglátogattam a keresztapámat Kolozsváron. Két éves koromban találkoztam vele először. Most másodszor, s csupán néhány levél révén tartottuk a kapcsolatot egymással. Ott lakott a főtéren, a Mátyás király-szobor környékén. Nézem a magas, szikár embert. Mintha sosem láttam volna. Pedig egyes arcokra, […]
Máriás József „Életműved az igazság tüköre”
február 21st, 2014
„Ez a könyv útjelző és pihenő is lehet, valóságos olvasók (barátok, tisztelők, élettanúk) személyes és csoportteremtő tanúságtétele.” (Egyed Emese) Kölcsönszavakkal indítom a Bálint Tibor születése 80. és halála 10. évfordulójára megjelent kötet* méltatását: hisz a cím a tőle búcsúzó Szakolczay Lajos, a mottó pedig a kötetet szerkesztő Egyed Emese tollából származik. Mindkettő arra biztat, hogy […]
Cseke Péter: Fiatal alkotók erdélyi műhelyei 1965 és 1975 között
november 14th, 2013
Lapok, viták, antológiák A két világháború közötti korszak eszmetörténetéből is tudhatjuk, hogy az egymást követő nemzedékek önértéktudatát és célképzeteit a legszignifikánsabban az írói antológiák manifesztálják.
Káfé Perforál: Valódi könyv lesz-e az e-book? (3)
október 7th, 2013
Miniankétunkban a Kerekes Tamás által feltett igen aktuális kérdésére szeretnénk választ kapni: “Mi a véleménye Önnek a z E-bookról? Divatjelenség, amelyik eltûnik, megél a hagyományos könyv mellett vagy legyőzi azt?” A válaszokat a beérkezés sorrendjében közöljük az ismert címen: kafe.hhrf.org. Véleményt mond: Komán János, Cselényi Béla, Bölöni Domokos, Kibédi Varga Sándor
A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Erdélyi Tudományos Intézetének munkaterve 1945-re
szeptember 18th, 2013
A Romániai Magyar Irodalmi Lexikon I. kötetében, az Erdélyi Tudományos Intézet címszó alatt többek között ez olvasható: „1940 őszén alakult Kolozsvárt a humán tudományok, elsősorban a történelem és népélet tanulmányozására. Tudományos erőit államilag fizetett ún. intézeti tanárok és az egyetemről meghívott külső tanárok alkották. 1945-ben Erdélyi Tudományos Intézet, 1946- ban újra eredeti nevét veszi föl, […]
PERFORÁL – Éppen mit alkotsz? /frissítve!!!/
január 12th, 2013
Ezúttal a Káfé alkotó barátait kérem, válaszoljanak egy rövid kérdésre: éppen mit ”alkotsz”/”alkot” – mit ír, szerkeszt, komponál? Az ankét válaszait folyamatosan közöljük a Káfé Főnixben: kafe.hhrf.org . Jöhet rövid válasz, de lehet fűzni egy címhez magyarázatot. Képzőművészek mellékelhetnek képanyagot, lehetõleg JPG-fájl formájában. A válaszokat folyamatosan közreadjuk. Gergely Tamás Eddig válaszoltak: Keszthelyi György, Hegedűs Zsolt, Ádám Gyula, […]
Bécs-PERFORÁL /frissítve!!!/
november 11th, 2012
Mit jut eszedbe/eszébe arról a szóról, hogy: Bécs? Válaszold/válaszolja meg, kérlek/kérem, a Káfénak, lehetőleg együltödben/együltében – egy szóval, akár a mesterlövészek, vagy lőjél/lőjön ágyúval verébre ezerben, Kim Csolt is aknavetővel tüntették el a föld felszínéről. (Gergely Tamás, Káfé főnix) Alább olvashatók a válaszok, beérkezésük fordított időrendi sorrendjében.
Kukkolás a múlt századra: 1902 május
január 21st, 2012
Forradalmi mozgalmak Oroszországban A rendesen jól értesült német félhivatalos lap, a „Kölnische Zeitung” azt az értesítést kapta Pétervárról, hogy Oroszországban már most nincs többé szó a kétségbeesésnek egyes kitöréseiről: a forradalmi mozgalom a lakosság összes köreit hatalmasan fölizgatta s ezt a mozgalmat most tervszerűen intézik. A művelt osztályok fokozott figyelemmel kisérik ezt a mozgalmat s […]
Múzsa – ezerrel
szeptember 30th, 2011
Nagy Miklós Kund: Ezer (részlet) A felszusszanásnyi ünnepi pillanat után folytatjuk, amit több mint húsz éve elkezdtünk, és továbbra is kiemelt figyelmet, külön teret szentelünk lapunkban a szépírásnak, a művészeteknek, kulturális életünk nagyobb szabású megnyilvánulásainak. Amíg lehet. Amíg a válság egészen el nem lehetetleníti a sajtót, a kultúrát. Mert ez is könnyen előfordulhat. Arra tehát […]
Reálpolitika tegnap és ma
november 25th, 2010
„Örömmel látom, hogy az erdélyi írók valamennyien reálisabbak, mit mi vagyunk itt. Mindegyikükben a panasz s felzúdulás mellett gyakorlati program van: reálpolitika. Mintának állítom Erdély legfiatalabbjait a magyar kortársak elé: ezek a tűzben kovácsolt és acélozott lelkek ki fogják harcolni a maguk életét. És tegyék is. Ezzel nekünk is szolgálnak, nemcsak maguknak: nekünk, vagyis az […]
Szerzőink
május 13th, 2010
ADY András: 1976. július 12-én született Csíkszeredában, humanisztika – idegen nyelv szakon végezte középiskolai tanulmányait a Márton Áron Gimnáziumban. Két év sportfőiskola következett, majd a Babeş-Bolyai Tudományegyetem pszichológia karán államvizsgázott. Jelenleg kulturális szakirányító a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatalban. AGNEL Hidvégi Éva: Úgy hívnak, hogy Éva Agnel vagy Agnel Hidvégi Éva (az Agnel-nek semmi köze az angyalokhoz, […]