A Székelyföldben olvashattuk három részben (2014 február, március, április) az Óriásmozaikról szóló napló részleteit, sajtókivágásokat, Cseke Gábor felvezető, összekötő és riporteri szövegeit, beszélgetéseit Zsigmond Márton képzőművésszel. Zsigmond Márton életéből tíz évet fordított az Óriásmozaik készítésére.

A halálfélelemről Egy sebesült főhadnaggyal, tartalékossal beszélgettem a halálfélelemről. Vaskereszt és Verdienstkreuz volt a mellén, tehát bátor katona volt, a civilben vármegyei tisztviselő és éppen őt gondoltam alkalmasnak, hogy a halálfélelemről nyilatkozzék, aki tartalékosoknál szokatlan magas kitüntetéseket érdemelt ki katonai erényeivel.

Az első világháborúról többször elmondták már, hogy minden huszadik századi rossznajk, szörnyűségnek az elindítója volt. Itt „próbálták ki” s alkalmazták „sikerrel” a ma elegánsan genocídiumnak nevezett népirtás elméletét és technikáját, amit aztán a hitleri időkben ragyogóan tovább fejlesztettek.

Kigombolt, kávébarna, kötött mellénye árasztotta magából a hideg párát. Ott állt, mélyen, maga sem tudta mióta, a víz a sípcsontjáig ért. Liftakna, lifthof.

Hányan voltak, hányan maradtak? Ha makacsul ragaszkodunk a számok világához, akkor az elpusztultak arányához képest a tíz túlélő roppant kevésnek tűnik. Már-már „elhanyagolható” mennyiség. Tíz vallomás – vajon tényleg úgy volt minden, ahogy emlékeznek rá? Ahogyan ma elmesélik?

Tízen a túlélők közül Több mint tíz esztendeje jelent meg román nyelven Radu Bălaş és Kocsis Francisko dokumentumkötete (370 zile de teroare – 370 nap terror, a Cronos alapítvány kiadása, 2003), amelyben a szerzők a Maros megyei 1944-es zsidóellenes hatósági intézkedések dokumentumait felkutatva eljutnak 10 holokauszt-túlélőhöz, akik több mint fél évszázad távolából egyszerű szavakkal, láthatóan […]

A túláradó háborús lelkesedésről Bécsben az egész város forrongott. Először riadalmat keltett a háború híre, hiszen senki sem akarta, a népek sem, a kormányok sem óhajtották ezt a háborút, amely a hitványul blöffölő, a tűzzel játszó diplomaták kezéből mintegy kicsusszant végül, de amikor már nem volt visszaút, az iszonyat hirtelen átcsapott mérhetetlen lelkesedésbe. [..,]

Hol bujkálsz, Anne Frank? Közel ötven éve járt a kezemben Anne Frank naplója: már-már kötelező volt olvasni, az antifasiszta és békeharcos irodalomnak volt a zászlóhajósa. De mert napló volt, ösztönösen is furdalta az oldalamat, vajon miről vallott titokban, az általa kitalált nemlétező lénynek (a naplóját Anne következetesen Kittynek szólította) ez a kamaszlány, akiről úgy tűnt, […]

Szinte csak mínuszos hírként közölte a legtöbb lap: a washingtoni civilszervezet, a Freedom House Freedom of the Press 2014 címmel kiadott jelentése szerint Románia a 84. a sajtószabadság világranglistáján. (Mint Botswana.) Olyan körülmények közepette, amikor a globális sajtószabadság is egy évtizede nem látott alacsony szintre esett vissza.

„Éltek vagy haltak, úgyis / övék mindig az ország, / amely nem is tud arról, / hogy már rég elcsatolták. // Nem készült DNS-teszt, / mert nem kell igazolvány, / hogy egy számítógépben / éppen hol vagy csatolmány. // S hiába kapsz majd papírt, / hogy ki lettél s ki voltál, / maradsz, akárcsak eddig: […]

Markó Béla legutóbb megjelent, közéleti hangulatú verseskötetének címadó verse, a Csatolmány így végződik: “Annyi hazám van, hogy már egy sincs/ tényleg a bőség zavara,/ s lassan-lassan be is sötétül/ menjünk haza! Haza? Haza!”

A marosvásárhelyi székely autonómiatüntetés másnapján, 2014. március 11-én valaki az elektronikus postaládámba küldött két fényképet. Néhány pillanat múlva ki is töröltem mindkettőt, hogy mindörökre elfeledjem, de nem sikerült. A képek beleégtek szívembe-lelkembe, és ott sajognak mind a mai napig.

„Rubik Ernő a Jersey Cityben található Liberty Science Center (LSC) Beyond Rubik’s Cube (Túl a Rubik-kockán) című kiállításának megnyitóján köszönetet mondott a bűvös kockát forgató gyerekek millióinak bátorságukért, s azért, hogy vállalni merik a kihívást.”

Többek között én is elolvastam a „Cuvantul liber” marosvásárhelyi újságban (2014. április 16) közölt, szoborállító vitával kapcsolatos cikket, melyet a FCRHCM sajtóosztálya állított össze. A valós és dokumentálható vádak mellett – szerintem – rágalmazásnak számít azt állítani Sütő Andrásról, hogy nacionalista volt, gyűlölte a románokat. De ezt a felháborító rágalmazást nem nekem kellene megcáfolnom, hanem […]

Hosszas halogatás után ma végre megnéztem Kálmán Olga elhíresült interjúját Schiffer Andrással. Bevallom, megdöbbentem. Kálmán Olgát egykor remek kérdezőnek tartottam: keménynek, konoknak, kíméletlennek, ráadásul olyannak (és számomra mégiscsak ez a legfontosabb), aki a „saját oldalának” is képes kellemetlen kérdéseket feltenni. Ezek miatt az erények miatt román nyelvű blogomon lelkesen írtam róla.

A közösségépítésről, akár a fo­ga­lomról, akár mint cse­lekvési területről, többször írtam. Azt is megírtam már, mennyi­re megdöbben­tem, ami­kor meg­je­len­tek az első ma­gyar­országi közösségfej­lesztő alapítványok kap­cso­latépítés céljából. De hisz nálunk él, léte­zik, működik a közösség – mond­tam meg­lepődve. Aztán néhány év után rájöttem, hogy miként hull szét, ato­mizálódik a társa­da­lom itt is.

Csíkszeredában, 2003-ban, emlékkönyvet jelentettek meg az akkor 75 éves Domokos Géza köszöntésére. Ebben azt írja Kántor Lajos, Domokos Géza Esély című kötetéről szólva, hogy „minél több részlet tolul fel az emlékezetemben, annál inkább erősödik a véleményem: az Esély cím mellé oda kellene tenni a Kockázatot is.

„Az igazság mindenekelőtt az, hogy tenéked, hégemón, fáj a fejed, annyira fáj, hogy kishitűen már a halálra gondolsz. Nincsen erőd, hogy velem beszélj, még az is nehezedre esik, hogy rám tekints. Így most akaratlanul is hóhérod vagyok, és ezt módfelett sajnálom. Jóformán gondolkodni sem tudsz, csak arról ábrándozol, hogy odajöjjön hozzád a kutyád, mert úgy […]

A HÁBORÚNAK SOSINCS VÉGE A minap eszembe jutott Zseleznyák, a hős partizán. Az ukrajnai zavaros helyzetet elemezgették valamelyik zajháttérnek használt rádióadón, szóba került – a Krím után – Odessza, esetleg Herszon „visszacsatolása” is. A bolsevik hős pedig a herszoni réten, egy útszéli domb alatt alussza örök álmát.

Április 11., a Magyar Költészet Napja előtt elektronikus postaládámba megérkezett egy olyan két és fél oldalas interjú másolata, amelynek eredetije a magyarországi Demokrata című folyóiratban látott napvilágot 2013. november 20-án. Az interjúban Raffay Ernő történész beszél Szabadkőműves béklyóban – Ady és a szabadkőművesség című könyvéről, és bízom benne, hogy előbb-utóbb az Ady-értő erdélyi magyar irodalomudósok […]

Személyekre lebontott történelem …Személyekre lebontott történelem… Ha lehetséges volna!; közösségi pszichózisok és mítoszok rombolásaiért én sem illethetném „vádló” panaszkodással román barátaimat – és ők sem engemet. És bevallom: a huszadik századi folyamatos – gerjesztett – erdélyi lincshangulat ellenére én azért örülök annak, hogy sok-sok személyre lebontva mégis csak élt és kitartott az erdélyi tolerancia öröksége […]

Ami al­kotói pályája végén a líri­kus Arany János­ban pusz­ta feltéte­lezésként merült fel, az az első világháború nyomán új állam­határok közé került ma­gyarság költői esetében súlyos di­lemmákkal járó valósággá vált hir­te­len: a hazához fűződő „ezer szál” vága­tott el számuk­ra tény­le­ge­sen, s ebből követ­kezően az iro­da­lom művelői is fel­old­ha­tat­lan kérdések elé kerültek, hogy tud­ni­il­lik ha­za­vesztés után vállal­hat­ja-e […]

Magunk mentsége (2014. április 11.) Mintegy tíz éve történt, 2004 késő őszén. Akkor még azt hittük: a Romániai Magyar Szóra szüksége van a romániai magyarságnak, ez pedig önmagában is elégséges ahhoz, hogy fennmaradása biztosítva legyen. Ezzel a bizakodással szerkesztettük az akkoriban meglehetősen népszerű és valóban színes Színkép című hétvégi irodalmi-kulturális mellékletet.

Olvasónapló a feltámadó Szarajevó-effektusról Nemrég kezembe került Szőcs Géza Raszputyin küldetése c. színpadi jelenetének szövege. A 2013 decemberében az Irodalmi Jelen hasábjain közzétett írás azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egy nem túl eredeti, viszont igen hatásos és kifejező fogással „újrajátszatta” az első világháború kitöréséhez vezető végzetes cselekvésláncot. Nem kevesebbet bízott a történet főszereplőjére, […]

Párbeszédre van szükség – nyilatkozta Ioan Selejan, Hargita és Kovászna megye ortodox püspöke nemrég az autonómia kérdésére utalva. Attól az embertől, aki négy évvel ezelőtt még meglehetősen szkeptikus volt, és parlamenti bizottság felállítását sürgette „a magyar vezetők szervezte megnyilvánulások miatt”, s olyan veszélyektől rémült meg, mint a székely zászló kitűzése a Hargita Megyei Tanács épületére, […]