Talán sokan emlékeznek még Székelyföldön az úgynevezett orosz piacokra. A romániai rendszerváltás után, a múlt század kilencvenes éveiben, a székelyföldi kisvárosok bejáratainál, kijáratainál, mindig a főutak mellett alakultak ki a közvetlen termékcseréknek ezek a színterei, ahol néhány lejjel vagy banival mindenki olcsóbban vásárolhatott mindent, így a hét bizonyos napjain nem az üzletekben, hanem ott tolongott […]

Nem voltam időközelben, amikor betöltötte a nyolcvannégyet, most pótolom hát a mulasztásom. Mindenképpen fel kell köszöntenem, s nem pusztán azért, mert nagy költő.

Boldog lehet, ki a természettel harmóniában tud élni! Aki képes kiismerni törvényeit s egyszersmind a Nagy Egészben önmagát.

For­ga­tom Bor­csa János új, so­ro­zat­ban immár a nyol­ca­dik kötetét, ízlel­ge­tem, le­te­szem, majd újra előve­szem; ma­gam­mal vi­szem a hétvégére, a három­na­pos csíksze­re­dai távollétem idejére, táskámban hor­dom, hogy ami­kor úgy érzem, előve­gyem, és ol­vas­gas­sak még belőle. Per­sze, kri­tikát nem le­het úgy ol­vas­ni, mint egy regényt, az olyan vol­na, mint ami­kor va­la­mi kon­centrátu­mot haj­ta­na le egyből az em­ber; […]

(In memoriam) Meghalt Gulyás Miklós*. Harriet közli velem, majd hozza az újságot a halálhírrel. Anna Berg is jön kissé megkésve ugyanazzal, meséljük immár hárman a közelálló munkatársaknak. A ”legenda”, böki ki egyikük, s hát valóban: az óbudai órásmester fia, aki az impulzusnak engedve beállt a tüntetők közé ’56-ban, ünnepelt svédországi könyvtárossá vált, még könyvet is […]

Egy, az is lehet, két hónapja nyíl alakú eligazító táblák mutatják a járást a város nevezetességei felé. Az egyik nevezetesség a Haberstumpfék mostanig alaposan tönkrement villája. Az északi szél bádogból készült zászlaján olvasni az áttört évszámot: 1906, az is lehet, 1908, nem nagyon látom a délelőtti erős ellenfényben. Akkor építette magának és családjának a város […]

Vörösbőrű testvéreim, Bélák! Tudjátok hát meg, hogy minden indián ezen a kerek világon magyar, illetve csak a felük, mert a másik felük labanc eredetű és eszerint is viselkedik. Mi azonban az ősiségből jöttünk, és a Zsírfecskék Barlangjában, rovásírással aranytáblára vésve őrizzük a Nagy Bizgentyűbuherát, mely majd szükséges lesz a Nagy Napon, mikor is megtörténik a […]

A téma az utcán hevert. Pontosabban nem hevert, hanem csigalassúsággal haladt előre. És nem is akárhol, hanem a Székelyföldet átszelő E578-as, tavaly felújított országúton. Egy új traktor nyergében ült az unoka vagy a fiú, mögötte egy zsákokkal megrakott utánfutó, ehhez pedig két tehenet kötöttek, a végén pedig sárga, fényvisszaverő mellényben ballagott az apa vagy a […]

Többen a dadaista TristanTzarának tulajdonítják a mondást. De olvastam már azt is, hogy Max Ernst használta a kollázs meghatározására, hiszen két vagy több, látszólag össze nem illeszthető tárgyat társított egy ugyancsak oda nem illő térben. Néhányan Aragonnak is a szájába adták, mások pedig úgy vélekedtek, hogy Breton szürrealista kiáltványában alapvető ideológiai meghatározás. De az igazság […]

Szerettem őt is, a műveit is, főleg a grafikákat, de a borítókat is. Tőle tanultam meg, hogy a könyvillusztráció és a fedőlap, még a betűméret sem holmi „alkalmazott művészet”, illetve aki így értelmezi, az olyan, mint aki guminőkkel szórakozik édesded magányában.

Tegnap végre megnéztük az Amadeust. Nem kapkodtuk el a dolgot, hiszen a film 1984-es; de nem kapkodtuk el akkor sem, ha csalok, és csak azt az időpontot számítom, amikor megvettem – annak is jónéhány hónapja már. Tavaly volt egy akciója az egyik sportlapnak: minden héten egy DVD, nyolc héten át. Én megvettem a formanokat, a […]

És ti már felvettétek a magyar állampolgárságot? Kérdezi szinte hetente valaki ismerőseink közül. Nehéz okosan felelni, mert a száraz nem után azonnal jön a miért nem, és ez már önmagában is konfliktushelyzetet teremt. Alig lehet elkerülni, hogy nemzeti büszkeségében meg ne sértsük a kérdezőt. A kijelentés, hogy nekünk nincs szükségünk sem magyarságunk megéléséhez, sem gyakorlásához […]

Éppen negyven esztendeje, hogy 1973 áprilisában az akkor harminc esztendős Brit Hume amerikai újságírót egy televíziós interjúban megkérdezték, miért választotta hivatásának a tényfeltáró újságírást. Egy demokráciában a nyilvánosságnak joga van megismerni a tényeket – válaszolta. Az újságírásban az a legfontosabb, hogy a nyilvánossághoz eljuttassuk azokat az információkat, amelyeket a kormányzat el akart titkolni.

Emlékszem, megvolt a polcunkon. Egyszer talán még le is vettem, de valahogy nem tudtam közel kerülni hozzá. Most azonban, hogy ezt az instant irodalomtörténetet írom, kikölcsönöztem a könyvtárból, és elolvastam.

Amióta az öregség ka­pujában állok, egy­re többször és többször te­szem fel a kérdést: valóban olyan szörnyűséges do­log az öregség? Va­jon az el­használódott, megfáradt test fogságba zárja a szel­le­met is? Az öre­gedés a szo­morúság fe­ne­ket­len kútja, nincs ben­ne sem­mi öröm és szépség, csak a lel­ki- és fi­zi­kai fájda­lom? Magány? Egyedüllét?

A Csíkszeredában megjelenő Hargita Népe 2013. április 11. és 18-i számában (Műhely melléklet) Cseke Péter irodalomtudós, közíró tanulmányát közölte a múlt század első felében gyümölcsöző művelődési tevékenységet kifejtő Bakk-fivérekről. A tanulmány szövegét nekünk is megküldte, alább közöljük.

Pistike, ne zavarj, ne kérdezősködj, ez történelemóra, nem ki mit tud. Mit kérdezel? Hogy kik azok a turáni népek? Miért? Ja, hogy a Vona Gábor tiltakozott, mert nincs emléknapjuk? Mutasd meg az újságban! Itt van… elég baj hogy nincs. És ki tudja, kik azok a turániak? Senki? Na, akkor elmondom, Pistike kivételesen ma jót kérdeztél, […]

Úgy kezdődött, hogy valaki a tűz mellett elkezdett beszélni, és közben ritmusosan ütögette a dobot, amit félelem ellen tartottak, meg esetleg üzengetésre. (Én ezt sokszor próbáltam a bütykös sámándobommal. Ha ügyesek vagyunk, és tartjuk a képletet, akkor magától verssé válik a szöveg. Pláne a magyar, amiről Weörestől tudjuk, hogy a világ legritmusosabb nyelve.) Hasonlít ez […]

Mondják – s már közhely -, hogy a Nyugat kitörölhetetlen korszakot jelent a modern magyar irodalomban. Még akkor is így van ez, ha manapság többen, megirigyelve a lapnak és körének kijáró babért, ezt különböző ürügyekkel kétségbe vonják. Lehet ugyan, hogy a Nyugat igényes volt és nem engedett mindenkit válogatás nélkül az irodalom vályújához, de az […]

Tévedtem volna? Jó ideig ugyanis arra gondoltam, hogy az erdélyi magyarságnak mint romániai kisebbségnek megvan a maga egészséges életösztöne. Összezár, ha arra szükség van, nem hagyja magát szétforgácsolni, hiszen csak így képes erőt felmutatni olyan korban, amelyben jogrendet és intézményrendszereket kell önmagának megteremtenie, helyreállítania, illetve a már létrehozottakat megőriznie és megfelelőképpen működtetnie.

Az elemzés tárgya a www.bancuri.ro romániai internetes honlapon lévő, magyarokról szóló román viccek. A bennük megnyilvánuló magyarságkép megegyezik az IMAS, a Metro Media, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem szakintézete és más közvéleménykutató intézetek által közölt, a magyarságról kialakult véleményeket összegző felmérések eredményével.

2013. március 18-i ülésén a gyergyószentmiklósi, ötven éve alakult Salamon Ernő Irodalmi Kör tagsága Kercsó Attila helyi költőre emlékeztek, s eldöntötték, hogy az irodalmi kört ezúttal a városért élő, orvosként is kiváló alkotóról nevezik el. A döntéshez kikérték a költő hozzátartozóinak hozzájárulását is. Kercsó Alpár, a névadó fia ezt üzente a kör tagságának: ” „Megtiszteltetésnek […]

Emlékszem, milyen döbbent meglepődéssel beszéltük meg a barátommal: te, ez a Makkai jó!!! Amiből nemcsak az világlik ki újfent, hogy milyen hülye is tud lenni az ember fiatalon, hanem az is, mennyire el tudják zárni a mellszobrok a látását. Makkai Sándor, a nagy transzszilván püspök – több se kellett, hogy ne érdekeljen. A szenvedőleges Erdélyből […]

7. A Két nép szenvedése c. fejezet terjedelmes első része annyiban időszerű, hogy a már ismert történelmi helyzetben az 1848-49-es forradalom és szabadságharc közép-európai tanulságait boncolgatja, latolgatja. Most, a március 15-iki események emlékező felelevenítésének napjaiban a Groza józan és mértéktartó hangja nyugtatólag hat mindkét nép szélsőségesei ellenében. Szó sincs benne a lassan már-már megszokottá váló […]

Rövidesen megjelenik Donáth László: A pap tehene című novelláskötete. Az alábbi írás a könyv előszavának készült, s közelebb hozza az olvasóhoz ezt a rokonszenves, ám elfeledett alkotót. Közlése a szerző egyetértésével történik. (Káfé főnix)