Az volt tehát a tervem, hogy valamelyik máramarosszigeti cellában töltöm az egyik éjszakát… Naivitásomban úgy gondoltam, hogy így valamilyen fogalmat alkothatok arról – a hidegről, a kemény priccsről, a nyomasztó bezártságról, hogy milyen lehetett egy ilyen cellában ülni… A máramarosszigeti börtön lényegében ép állapotban maradt fenn.

Nagy elkeseredést keltett Franciaország-szerte egy bolond pángermán könyv, mely a többek között Jeanne d’Arc-ról és Napóleonról is azt állítja, hogy német eredetűek voltak. Egy másik pángermán könyv azt bizonyítgatja, hogy Franciaországnak fele elgallosított német föld, s tanácsokat ad, hogy majd annak idején miként kell Franciaországot regermanizálni.

Éjszaka kimegyek az erkélyre, rádiómon az antennát az öböl felé fordítom, s távoli állomásokat keresek. Igen, valahol arrafelé az élet normálisan folyik, elég a hangszóróra tapasztani a fület és hallgatni. Az egyik féltekén még horkolnak az emberek, a másikon már ébredeznek; forralják a tejet, borotválkoznak és fésülködnek. Azután fordítva.

Rodin, ez a csodálatos képfaragó, ez a nagy erejű szobrász, kinek hellén a lelke, de gótikusan merész fölrakású, megfaragta a modern élet szobrát. Ennek a szobornak „Le Penseur” a neve, „A gondolkozó”. Ott állott júl. 1-ig a Grand Palais magas üvegboltja alatt. Ékessége volt az egyik, a fiatalabbik francia „Szalon”-nak. Kit ábrázolt? Egy embert. Nem […]

Már többször tudomásul vettem, hogy semmi se ráz meg annyira, mint amikor a tömeg üldözi, a tömeg megszégyeníti a magányos embert – és semmi se olyan örvendetes, mint a magányos seriff győzelme. (Gábor Miklós: Napló 1990. Beszélő, 1998/8. szám) /Szerkeszti egy öntudatos olvasó/

Július 14-ike, a franciák idei nemzeti ünnepe iszonyú hőség közepette következett el. Mondják is, hogy régi idők óta nem volt ilyen kedvetlen és leforrázott a Bastille bevételének a napja. A nagy csapatszemle, a Strasbourg-szobor megkoszorúzása, a bivak, a tűzijátékok s a nevezetes nap annyi egyforma programpontja unalmasan, lelketlenül, kedvetlenül végeződött mind el.

A zöld pestis segít a sárga embernek muszkát ölni. A derék muszkák pedig, akik – tudós franciák állítják – a kultúrát védik, a fehér kultúrát a sárga kultúra ellen, avagy Európát Ázsia ellen, a derék muszkák büszkék lehetnek. Megajándékozták Európát egy új nyavalyával. Valahányszor Európa kirándul kultúrát terjeszteni a messze terra exotica-kra, mindig kap efféle […]

(A napokban lett volna 75 éves a ma is népszerű dalnok…) 1970-ben találkozott Bereményi Gézával, megismerkedésük se ment olyan könnyen, Tamás először enyhe fenntartással kezelte későbbi szerzőtársát, egy interjúban beszélt megismerkedésükről Bereményi Géza:

Holnap valószínűleg az Eiffel-tornyon imádom a napot. Ha tudniillik ma délután odahaza találom Flammarion Kamillt, aki az Eiffel tornyon holnap asztronómus társaival együtt zártkörű napünnepet rendez. Holnap, azaz június 21-dikén, a napéjegyenlőség napján. Mert – mondja Flammarion, ez a poéta asztronómus – a nap minden életnek forrása, teremtője az embernek, tehát minden kultúrának, minden fényességnek […]

Jalis úr orosz ifjú ember. A Sorbonne hallgatója. Mikor kitört az orosz-japáni háború, Jalis úrban fölébredt a muszka hazafi. Orosz vereségekről jöttek a dróthírek, s Jalis úr hazafias szíve vérzett. Nem sietett azonban Mandzsuriába, hanem papirosíveket szedett elő, s gyűjtést indított az orosz sebesültek javára az „orosz-francia diák-szövetkezés” nevében.

Megnyitották a párizsi kutyavásárt. Valami furcsa meghatottsággal járja be az ember a kutyák e hirtelen városát. Bolond és komor raja kél bennünk az ötleteknek. Micsoda tarkaság és gazdagság pompázik ebben a nyomorú négylábú fajtában. És mi milyen szürkék és egyforma figurájúak vagyunk mind, kik itt fontoskodva járunk. Az ember egész differenciáló képessége nincs olyan summájú, […]

Nincsen forradalmi dal sem, ha forradalom nincs, s a leglázítóbb nóta sem lázít, ha bátran és szabadon lehet bárhol énekelni. A Marseillaise-nél forradalmibb dal aligha van még egy, s a „Marsellaise” forradalmisága nemcsak histórikum, mert a nemzetközi, forradalmi szocialista pártok lefoglalták ennek a csodálatos, lángoló dalnak a muzsikáját s himnuszukat, az „Internationale”-t erre a muzsikára […]

Az elmúlt napokban a Hargita Népe megszólaltatta a honlapunkról jól ismert Berecz Edgárt, Székelyudvarhelyen élő világvándort, aki több utazásáról számolt már be a nagyközönségnek. Japán, Közel- és Közép-kelet, Nyugat-Európa – csak néhány helyszín, ahol megfordult, élettapasztalatot gyűjtött, alulnézetből kóstolt bele távoli embertársaink életmódjába. Ezért érdemes odafigyelni mindarra, ahogyan a jelenlegi európai helyzetről vélekedik.

… A gróf szerencsétlen egy fráter. Magyar huszártiszt volt még nemrégiben, s nagyon vígan élt. Egy szép napon megállapította, hogy neki el kell hagynia Magyarországot. Ide jött Párizsba. Itt kóborog már a bulvárokon néhány hónap óta egy árva fillér s egy mentő idea nélkül.

A napokban kemény tollharcot kezdett egy neves francia publicista egy komoly, derék orosz úriemberrel, aki azt a vigyázatlanságot követte el, hogy egy tudományos vita során nem nyilatkozott eléggé udvariasan és hízelgően a francia nációról.

Egy spanyolos barátom közölte velem a szomorú hírt: megszűnt az Interviú spanyol folyóirat. A kezdeti félmilliós példányszáma lassan húszezer alá kopott, ezért döntöttek bezárásáról. 1976 óta volt az egyik legnépszerűbb és legszínvonalasabb spanyol hetilap – sokat olvastam magam is. Franco halála után elsőként hozta el az erotikát a bigottan prűd spanyoloknak, címlapjain – olvasócsalogatónak – […]

…Németországban most egy Gobineau-liga azért küzd, hogy Gobineau-t elismertesse a franciákkal. Csodálatos, páratlan látványosság. Német emberek állanak össze s küzdenek egy halott francia franciaságáért. Német emberek akarnak bejuttatni egy francia lelket a dicsőség Walhallájába, a francia irodalom Panteonjába. Csodálatos, páratlan, szép és nagy látványosság ez.

…Madame Thèbes, a híres párizsi jósnő, nem rendkívüli asszony. Csak ravasz, konok és ügyes. A jóslásaira sem voltam kíváncsi. Fölösleges lonis-jaim sincsenek: Madame Thèbes-nél lealkudhatatlanul húsz frank legalább is egy szeánsz. Elmentem mégis. Meg akartam látni a hírhedt műhelyt, szimbólumát az ember örök hazugság-éhségének.

Egész nap hideg őszi eső esett. Micsoda március! Barna és lucskos a bulvár. Grogot iszunk és várjuk a királynőket, Sarah Balmadier, Leclinf és Germaine Luzeux kisasszonyokat. Ma mi-carême van tudniillik és kegyetlen az ég a párizsiakhoz.

…Én a Te bolondod vagyok, Párizs, ma láttam egy leányodat s meg akartam csókolni a kezét. Modell volt ez a leányod, szép testű és szomorú. Kidobta az utcára a piktorja. Ott sírt a kapu alatt. Kevés, lompos, piszkos ruhában és mezítláb. De csinos volt a két frankos kalapja s fázó, vörös kezecskéjében csipkés, selyem zsebkendőt […]

A legolcsóbb kincsek közül (1 lej) való ez a talált verseskötet: pedig Robert Zend eddig nem kóstolt világát sikerült némileg megismernem általa. Faludy György, aki az 1993-ban, a Magyar Világ Kiadónál megjelent könyv előszavát írta, egyenesen Karinthy Frigyeséhez hasonlította Zend karikírozó lírai humorát.

Eltelt egy hét, Daczó Katalin pedig folytatta emlékez(te)tő beszélgetés-sorozatát az 1968-as székelyföldi közigazgatási átszervezés eseményeiről a Hargita Népében (2018. január 9-i szám). Most hiteles szemtanú a beszélgető partnere: Albert Dávid, aki a Hargita megye létrehozásakor Székelyudvarhelyen élt, s bár felcsíki származású, udvarhelyi szemmel nézte végig az eseményeket.

Az immár csak egykori Népszabadság általában komoly újságnak számított. Erre rácáfolandó került sor év végente a legnagyobb példányszámú politikai napilap humorforrásainak a megnyitására. A külföldi tudósítók – mint az alábbi sorok szerzője is – állomáshelyükről igyekeztek hozzájárulni a lap egyhangú mivoltának cáfolásához, de legalábbis árnyalásához. A mellékelt cikk az újság 1994. szilveszteri számában jelent meg, […]

… A férfiproletárnál szánandóbb a nő, ha nem proletár is. Akár a feleségi pályán, akár doktori diplomával a kezében, akár a telefonnál. Mindenütt. Akár a varróműhelyben. Fel nem ismerése önnön-rabszolgahelyzetének teszi a nőt a mai társadalomban a legszánandóbbá, s Bebelnek igaza van, mikor valamennyi nő közt a pezsgőző, gummirádlerező, a mámorosan élő színésznőt tartja a […]

Szaladgálnak a csörgő szánkók. Téli világ van. Vigasságok, mulatságok terveitől terhes a téli levegő. Mikor a jómódúak mulatnak, nagy lehet a nyomorúság. Ha valamikor nem lesz a földön ínség, milyen jogcímmel fognak vigadni az emberek?… (A hétről / Nagyváradi Napló 1902. december 7.)