A Káfé-olvasó tudja: nem szoktam olyan fotót készíteni, aminek az alapja rongálás – falfestés, egyebek. Pár nappal korábban viszont észrevettem egy igen inspirált vörös arcot az egyik belvárosi ház falán, elhatároztam, ennek megkegyelmezek. Igenám, de elfelejtettem a mobilom „kibiztosítani” időben, és meg nem állhattam gépkocsimmal az út közepén, elhatároztam, hogy másnap. És feledékeny másnap, hogy […]

* Sulykolok haraggal. * A tárolóból folyik a szemét, * A kimondani nem mert gondolat,

Ahogy megyek át a piroson, nyomban balkézt a lámpa vihart jelez. Nincs csend, ahogy ez a vihart megelőző pillanatokhoz illik. Leülök, s karba tett kézzel a tyúkokra gondolok. Nem a saját tyúkjaimra, mert nincsenek, hanem együttérzéssel. Ők talán illő komolysággal viszonyulnak az időjárás eme fricskájához, és kotkodácsolni kezdnek.

Bölcs optimizmus Monológ Magamban olvasva az újságot. Ma reggel megint rosszabbodott a helyzet. Már-már úgy volt, hogy vége lesz a háborúnak, most jönnek ezek az ifjú-törökök. Európai konflagráció. Egészen magamban. Hátha mégse lesz baj! Talán csak azért csinálták ezt az ifjú-törökök, hogy megmutassák, hogy vannak a világon, aztán megint odaadják Drinápolyt.

Amikor a Hotnews román hírportál cikkelyeket jelentetett meg az RMDSZ autonómiatervezetéből, egy ismerősöm megállított az utcán és megkérdezte: mit szólok hozzá, vajon hogyan tudták ilyen hamar románra lefordítani? – Semmi gond – válaszoltam. A tervezet feltehetően románul készült, és tekintve, hogy a készítők véleményezésre odaadták a képviselőiknek és szenátoroknak, a román parlamentből pedig, ahol mázsaszámra […]

Nemes Kurtoáz szeretett rébuszokban beszélni. Voltaképpen rébuszban utazott, rejtély volt ugyanis, hogy mikor buszra ül, éppen hol és mikor száll le róla. Egyszer a Marosvásárhely–Segesvár útvonalon, Székelyvaja után érzett ellenállhatatlan vágyat, hogy a benzinkút közelében árválkodó büfében tartson helyszíni szemlét. Voltaképpen ellenállhatatlan könnyítési inger környékezte, innen a leszállás sürgőssége.

Én magyar városként ismertem meg Tordát – bár akkor már nem volt az. Diákkoromban többször is jártam ott – a Tordai-hasadék felé menet – biciklistaként, és ha bármikor is bajban jutottam, Tordán találtam magyar embert, aki segítsen. Sőt, még a Mihai Viteazul Líceumban is (az 1911-ben létesült hajdani állami főgimnáziumban) magyar diákokkal találkoztunk.

Dermedten állok a földarabolt Kariatida roncsainál. Két nőalakot átmentettem a Megtépázott álmodozásba, ahol személyes élményem tovább diadalmaskodik az igazságot tápláló mítoszteremtő folyamatban.

A saját előítéleteink rendben vannak, a másokéi ellen utolsó csepp vérünkig küzdünk. Ha nagy író vagy, pofán vághatsz egy másikat.

Görnyed a csönd. Állvány előtt elfelejtem a minden napi csapdákat. Bűn lenne hibát elkövetnem. Ami bennem elvész, a boldogság és a tiszta lobogás összetartó ereje, a műélvezőben újjáéledhet, hiszen a beszélő könyv lapjait együtt írjuk: Te meg én,

Már a harmadik levelet tépte szét. „Ne haragudjatok…” Olyan ostoba volt mindegyik. Van, amikor minden ostobaságnak tűnik, s az ember nem tehet mást, mint hogy választ egyet. Vagy tán az választja őt.

…a legfiatalabb szerb gyerekkatona …Az Első Világháborúnak is megvoltak a maga érdekességei. Itt van az ifjú szerb katona, Momcilo Gavric története, aki s 8 évesen húzott angyalbőrt és hősként harcolta végig a háborút.

(2014. augusztus 8.) Három éve várom a Vár főjavításának befejezését. A tervek szerint augusztusban adnák át azt a részleget, ahol az új műteremben folytathatom festészeti tevékenységemet. Időnként elindulok terepszemlére. Ez történt a mai napon is. A kifestett „Rákóczi lépcsőkön” megyek fel a Várhoz. Zavarnak a festett motívumok. Oda lett a Lépcsők patinás varázsa.

Elképed: ilyen szégyentelenül? Putyinra gondol, annak „kijevi falo”-vára: segélymunkások gyanánt küldte volna be katonáit Kelet-Ukrajnába. Aztán Obama meg Merkel nem vette be. Az lepi meg, hogy nem szégyelli.

Ez a zápor sem jött csak úgy, hogy lecsapott volna hirtelen, gondja volt virágra, fára, fűre, villámlott, dörgött előbb, mert jólnevelt az ég, hagyott egy csöpp időt az asszonyoknak is, akik ilyenkor szentistenezve rohannak ki a házból, lekapkodják a száradó ruhát a kifeszített kötélről, mindennek előzménye van, a háborúnak is, ezt nevezik úgy, hogy hadüzenet,

Nálunkfele mostanság a hazajáró lélek nem Zilahy Lajos 1940-es filmdrámájának főszereplője, aki a síron túl is vigyáz szerelmére. Nem is Jack Kerouac elveszettnek hitt, majd megtalált hasoncímű kisregénye.

Váratlan Pillanatok… A nevének kezdőbetűiből kialakítható kifejezéssel kezdenék néhány gondolatot Victor Ponta miniszterelnök vasárnapi, nyergestetői megjelenéséről.

Az egyik vőnk, ikerunokáink apja a múltkor megajándékozott egy erős paprika és három paradicsom palántával. A konyhaablak belső párkányára tettük a „kisdedeket”, ám igen gyorsan nőttek, áthelyeztük őket négy agyagcserépbe az erkélyre. Tovább terebélyesedtek, karózni kellett.

Gazmend Kapllani albán írótól – aki jelenleg Bostonban él – megtudhatjuk: hogyan születik az idegen. Ő az Útinapló a határokról című könyvében azt írja: „Albániában születtem… Nem rajongok a határokért. De hogy őszinte legyek, azt sem mondhatom, hogy megvetem azokat. Egész egyszerűen attól félek, hogy rosszul leszek a határ láttán…”

Naponta forgatom a balladás világ megsárgult lapjait, segítségükkel visszatekintek a felejthetetlen arcokra, akik eltávoztak körömből. Gondban nézek utánuk. Kapaszkodom a horizont vonalába – mentő övként – egymásba olvadok éggel és földel. Árnyak lebegnek, a fénytől is remegek.

Értelme lenne hangsúlyt fektetnem az ingoványos talajra, amelyen állok, de időpocsékolásnak tartom a vele való törődést. Formalitás az egész, pedig mozog a talaj. Süpped.

Szép dolog a lokálpatriotizmus, az (általában a szülő-) helyhez való ragaszkodás. Akkor is, ha már a múlté. Fekete András nyírségi eredetű, Nyíregyházán vagy ahhoz nem messzire született. („Szégyelld magad, hogy még ezt se tudod! – mondja, és mondja szülőfaluját is, amelyet rendre elfelejtek, és már éppen kezdeném a szégyenkezést, mikor – talán huszonhatodszor – elkezdi […]

Van egy teljesen fölösleges, de azért eléggé szórakoztató programom: ha az ember fölnéz az égre és lát egy röpülőt, megkeresi a képernyőn és máris tudja, hogy melyik légitársaság hányas számú járatát látja. Ha valaki például betegen fekszik, és már olvasni sincs ereje, a tévét is unja, akkor még egy darabig ezt szórakoztatónak találhatja. Legalábbis azt […]

Szarajevói béke Szombat késő éjszaka. Az M1 adja a Bécsi Filharmonikus Zenekarnak a száz esztendővel ezelőtti merénylet színhelyén tartott megemlékező koncertjét. Az Osztrák-Magyar Birodalom a gyengülő Török Birodalom kihátrálása nyomán és az 1878-as Berlini Békekonferencia engedélyével „ideiglenesen” megszállta három nép és három vallás e furcsa országát. Amelyhez valamelyes közük azért volt a magyaroknak, hiszen a […]