Ma Hálaadás Napja van. Még ez a hanyag és felületes nép – itt Amerikában – is tud hálát adni. Ez az egyetlen ünnep, amit itt igazán komolyan vesznek. Valóban hálát adnak mindenért, amijük van. Ezt tanuljuk el tőlük, s ma mindenért adjunk hálát, amink csak van jó az életünkben.

Ha a hatalom túl okos akar lenni s olyasmibe is beleártja magát, ami inkább a szakmára tartozik, akkor megszületik a szellemi tökös-mákos. Mint amilyen az a magyarországi minisztériumi válasz, amit egy jobbikos parlamenti felvetésre fogalmaztak, nagy-nagy tisztelettel és – mellénnyel.

Nem tudom, mióta szeretném pár nyilvános, nyilvánvaló és egyértelmű mondatban összefoglalni mindazt, ami engem mélységesen bánt, amikor mások fajtáját gyalázzák, megalázzák, villára veszik, pedig nem rólam és nem rokonaimról, véreimről szól a nóta.

Majdnem azt írtam, hogy „a lantot”, de az utolsó pillanatban visszafogtam magamat: ez a lant valahogy nem illik Nobel-díjasunkhoz. Nem az ő stílusa.

NEMISÉG A TÁBORBAN Harden könyve alapján A 14-es táborban, amelyikről B. Harden korábban említett regénye szól, a szexuális kapcsolat tiltott, sőt: főbenjáró bűn. Ugyanakkor azzal jutalmaznak: a munkában élen járó férfit és nőt hagynak négy vagy öt napig együtt tölteni az éjszakát. Figyelem: nem maguk választanak párt, úgyhogy lehetnek a kapcsolatok rövid életűek.

ROSA LIKSOM Évától tudom, mondja, hogy fogózzam meg, hogy Rosa Liksom Észak-Koreába akar utazni. Nem azért, hogy leleplezze ő maga is a rezsimet, hanem – korábban elmeséli, hogy hiányzik neki a… nem a Szovjetunió, hanem mégis: az a társadalom, amelyikben a pénznek nem volt olyan szerepe.

KINEK A HÓCIPÕJE? Amikor Shin már Dél-Koreába került (menekült), s már a dél-koreai belügy is kihallgatta, a bevándorlási hivatal munkatársai arra biztatták, írja meg a memoárját. Hiszen egyedülálló, ami vele történt: a hírhedt észak-koreai 14-es lágerbe beleszületett, élte huszonhárom éves koráig azt az állati életet – éhezett, fázott, megerőltető munkát végzett, megalázták, a munkaviszonyok a […]

AKNAVETŐVEL? 2012. október 28. Hihetetlen hír: Kim Csol egykori honvédelmi miniszterhelyettest aknavetõvel (!) végezték ki az év elején. A svéd Dagens Nyheterben olvasom a hírt, majd megerősít hitemben, hogy jól olvastam, hogy a ”granatkastare” magyarul ”aknavető”, a magyar Blick.

MENYASSZONYVÁSÁR 2012.10.26. Kínai-koreai trafficking. Fiatal észak-koreai nőket Kínába csempésznek, ott meg eladják olyan kínai férfiaknak, akik ilyen vagy olyan okból kifolyólag feleséghez nem jutottak.

6. (Ultizók) Sportszerűen űzték az ultit is. Egy időben az állandó társaságot ők ketten meg Váradi Jani bácsi, az öreg cigányember jelentette. Mind a hárman viszonylag jó kártyások voltak, de a közben megivott italok tompították a figyelmüket. [Ennyit a sportos életmódról.]

„Era imposibil de tinut” — mondta Gică Popescu, a csodálatos román hátvéd Ronaldóról. Nem C. Ronaldóról, hanem a brazilról, aki sokkal szerényebb volt, mint ez a lenyalt hajú világfi. Valamikor ugyanis, mikor még mindketten játszottak, Popescu fogadott Ronaldóval, hogy nem hagyja gólt rúgni. Igen ám, de muszáj volt hagynia: Ronaldót egyszerűen nem lehetett tartani.

Nem vádolhat azzal senki minket, hogy különösképpen ”köldöknézőek” lennénk mi a Káféban, a maximum az, hogy figyelünk arra, szerzőink mikor mit közölnek máshol, egy interjú arról nálunk a maximum. Amikor viszont Cseke Péter, a kolozsvári Korunk szerkesztője felkért, szívesen írtam meg a Káfé történetét. A Café Kék Cenkől kezdve a Káfé Főnix megszületésééig. A struktúra […]

Egy különös listát talál az olvasó a Korunk 2012/10-es lapszámában. A lapszám szerkesztője, Cseke Péter írta, illetve állította össze, és elektronikus könyveket tartalmaz. Egészen pontosan a MEK vagyis a Magyar Elektronikus Könyvtár ”polcán” található műveket. Erdélyi szerzőkét – külön öröm, hogy a Káfé két szerkesztője és több munkatársának az e-könyve is szerepel rajta.

Az a szörnyű kontraszt megráz, hogy míg minden valamirevaló színházat (a szatmáritól a sepsiszentgyörgyiig) mindenféle támadások érnek az erkölcs-, kultúra-, nemzet- és egyébféltő kórusoktól, addig Tamás Gábornak nem szűnik tapsolni és sikongani a közönség, vagy tán inkább elandalodni rá nem szűnik,

5. (Sakkozók 3. – Ua.) Odáig mentek, hogy egy vasárnap reggel Mestót leküldte a felesége zöldségért, a leveshez. Visszamenet bejött ide. István már itt volt, olvasta az újságot. Én meg Carlofrancóval beszélgettem. Pista kikérte a fröccsét, és elkérte a sakktáblát.

Aberráns módon píszí korunkban jól esik, ha nagynéha kiborul a bili. Íme, egy példa. A történet látszólag ott kezdődik, hogy 2010-ben francia tudósok kiástak egy új dinoszaurusz fajt. A néhai állat a törpe Titanosaurusok nem túl népes családjához tartozik, és a taxonómiai keresztségben az Atsinganosaurus velauciensis nevet kapta. Szép.

Márai írja valahol, hogy ne hagyjuk eluralkodni magunkon a belénkrögződést: ha unatkozunk, rendezzük át a szobánkat, a könyvtárunkat, mindjárt úgy tűnik, az élet is megváltozott. Olykor eszembe jut ez a jótanács. Mint mindenkinek, nekem is vannak apróbb (khm) rigolyáim: nem szeretem, ha a szivacsot a kagylóban kell keresnem a különféle edények között

A szó hopi nyelven kizökkent világot jelent. De hogy kerül ez ide? Egy hollandus leányka a minap tizenhat éves lett. Ami szép kor, és, mint még jónéhány születésnap, csupán egyszer fordul elő az ember életében. A viruló hajadon meg kívánta ünnepelni – és ennek komoly, rendőri következményei lettek.

Beleborzongok, látván, hogy a Döglött akták nélkül éltem; s beleborzongok, látván, hogy vele élek. Nem is, hogy vele, hanem, hogy a mondanivalójával, üzenetével; nem: azzal, ami sugárzik belőle. Eltelik húsz-harminc-ötven év, aztán előkerül egy dosszié, s a nyomozók nyomozni kezdenek.

Végre itt van az ember egere mellett: Visky András írói oldala felkerült a Transindexre. Visky sokműfajú író, sok mindenért lehet szeretni. Én azonban a verseit szeretem a legjobban, azok állnak gyakran nagyon közel hozzám.

3. (Sakkozók – Mestó) Jó pár éve (több, hisz jó pár éve annak van, hogy Mestó végérvényesen kiköltözött innen) egy szombat délután Mestó bejött. Szétnézett, köszöngetett, megkérdezte Carlofrancótól, mit iszik, és odaállt mellé, mert akkoriban még a magas bárasztalokhoz hasonlító berendezés volt, olyan talponállós. Mestó csak tekingetett kifelé meg hátrafelé.

A lyányom olykor ellátja a bajomat, mint Lúdas Matyi a Döbrögiét; hozzáteszem, hogy Döbrögi és közöttem kétségtelenül van némi hasonlóság, de kizárólag testileg!!!

A foci sokkal többet tartogat, mint amennyit valaha is ígért. Mindig is sejtettem ezt, de tegnap végérvényesen meggyőződtem róla. Cseng a telefon, egyik labdabajtársam telefonál. A tapogatódzóan udvarias mondatok után bejelenti, tud egy állást valahol, és azért hív, mert emlékszik a körlevelemre, amit a klub címlistájára küldtem, amikor Márta munkahelyet keresett.

Nem is értem tulajdonképpen, miért is irtóztam én a vágástól annyira. Talán azért, mert a nyögéseket sokalltam, hogy akkor mindig meg kell állni, be kell satírozni a megfelelő részt, vágni, megint megállni, satírozni, vágni, megint stb. Mintha mindenki többet nyögött volna, mint mielőtt a rádióhoz kerültem.

„Így megy ez.” Kurt Vonnegut Az ötös számú vágóhídjának egyik refrénszerű mondatát ismételgetem már napok óta. A könyvet néhány napja kaptam kölcsön egy barátomtól, és azonnal felfaltam. Szokatlan szöveg (például éppen ez a mondat túl sokszor ismétlődik, a tralfamadoriakat sem könnyű megszokni stb.),