Bő másfél évtizede, mikor csak tehetem – többnyire szakmai rendezvények alkalmával, ritkábban azon túl is – a Vajdaságba látogatok újsáígróbarátainkhoz, s ugyanannyi ideje ők is felkeresnek minket hasonló indíttatásból. A szakmai kapcsolatok baráti kötelékké alakultak.

Elnézve a koronavírus-járvány hazai – romániai – adatait, nem vagyok meggyőződve, hogy a szükségállapot május 15-i feloldása indokolt lenne epidemiológiai szempontok alapján. Abban ellenben biztos vagyok, hogy gazdasági szempontból nagyon is az, a korlátozó intézkedések fenntartásának elhúzásával ugyanis a gazdaságnak okozott károk nem lineárisan, hanem exponenciálisan nőnének.

Kapu a falon A Máréfalván áthaladó autóbusz ott áll meg, a Művelődési Ház előtt. Az utazó, ha kitekint az ablakon, arra lesz figyelmes, hogy ennek a háznak az út felőli oldalát faragott kapuval díszítették. Szóval, a kapu nem ott van, ahol lenni szokott, vagyis a ház előtt, hanem a ház oldalán. Kapu a falon.

Második gyermekkor Ilyenkor úgy jó: elvegyülni az aprónép között, figyelni csöndben, mosolyogva a hancúrozást, bágyadt napfényben elüldögélni, várni, kivárni, hogy történjen valami gyermeki esemény, mondjuk, egy rögtönzött előadás, a rögtönzött színpadon, amikor ünnepélyesen kiállnak a csöppségek, versikét mondani. Verset anyákról, nagyanyákról, lepkékről és virágokról, persze reszkető, lámpalázas hangulatban, többször is meghajolva, verssorokat kihagyva s újrakezdve…

Csíkszeredában havonta megjelenik egy szép, színes és tartalmas folyóirat, a Krisztus világa, Darvas-Kozma József szerkeszti azt. Ebben olvastam egy nem mindennapi írást, Dsida Jenőnek 1933-ban készült Magyar karaván Itálián keresztül című útinaplójából egy kiadós részletet.

Nyári bunda „Haldoklik az öreg tanú. Petőfi vén körtefája. Azt beszélik, ő látta volt verset írni utoljára.” (Kányádi Sándor verse az emléktáblán) Ezen a képeslapon viszont épp a híres körtefát nem lehet látni. A székelykeresztúri „öreg tanú” nyári bundába burkolózott. Röstelli tán az öregségét? Vagy gondviselői röstellik, hogy maholnap nem lesz, amit védelmezni a múló […]

Várakozás Aki fiatal, annak így szokták mondani: előtte az élet. Ezek a fiatal, várandós egyetemista asszonyok talán épp azt sorolják, mi minden szaporodott fel előttük az életben. Közeli s távoli ntegvárni-valók…

Akiket érdekelnek a régi hazai fényképek, a világhálón rendszerint a Fortepan, vagy újabban az erdélyi fogantatású Azopan címeket keresik fel. De ezen kívül, a közösségi oldalakon, számos olyan csoportosulás létezik, amelyeknek tagjai rendszeresen tesznek közzé régi fotókat.

Forrás Tele van életünk figyelmeztetéssel: fűre ne lépjünk, ne dohányozzunk, ügyeljünk a tisztaságra, idegeneknek belépni tilos, az ajtót tessék betenni, a ruhatár kötelező, a bejárat előtt parkolni tilos… Nem folytatom. Elég az hozzá, hogy itt van egy újabb figyelmeztetés, mely tulajdonképpen nem reánk, felnőttekre vonatkozik.

Kelengye Értelmező szótárunk szerint elavulóban a szó: kelengye. Bizony, ritkán láthatni manapság kelengyés szekeret, mely elindul a „kiröppent” új asszony szüleinek házából, s viszi a hímzett ágyneműt: puha paplanokat, habos párnákat; viszi a ropogós vasalt fehérneműt az új otthon fel. Bizony, lassan kimegy a divatból a kelengyekészítés, még a hozomány is egyszerűbb formában jelentkezik az […]

300 Piciny könyvüknek ezt a címet adták a csíkszeredai nyomdászok: 300. Fennállásának háromszázadik esztendejét ünnepli ugyanis a csíkszeredai nyomdaipar. A gyufaskatulya nagyságú, százharminc oldalas, gyönyörű könyvecskét háromszáz példányban nyomtatták Kájoni János mesterségbeli utódai.

Hol van, hol nincs… Rögtönzött kerítések az országutak mentén, szinte mindenfelé. Drótból, pléhből való kerítések, amelyek nem határolnak semmit. Fölállítják őket minden ősszel az útvédő emberek, beverik a vascölöpöket az út menti földbe – függetlenül attól, hogy mit jeleznek télire az időjárás kutatói.

A néző gazdagabb, mint aki játszik, fest, énekel, ír. Ő ismerheti az alkotókat, míg az jobbára csak az alkotás gondjait, örömeit, gyötrelmeit. Ő látja a színészeket a színpadon – míg az csak játszik. Ő csodálhatja őket, amíg azok dolgoznak. Ő olvashat, amíg amaz ír, ő gyönyörködhet mások alkotásaiban, amíg a művész a vászon előtt görnyed […]

Ezek az esték Itt vannak hát a hosszú téli esték. Ezek az esték, mikor hó hull odakint, s idebent duruzsol a kályha. Duruzsolna, persze, ha hallani lehetne a fonókerekektől, a szomszédasszonyok véget nem érő meséitől. Mert van mit fonni, és van mit mesélni. Erre valók ezek az esték. Hosszú szálak fonására, hosszú mesék bonyolítására valók.

Sziklaköltészet Amikor arra járok, rendszerint meg szoktam állni a Békás-szorosban, hogy egy pillantást vessek a sebes patakra, s megvizsgáljam a sziklák állapotát. Persze, e vizsgálódás célja nem a kősziklák szilárdságának ellenőrzése, hiszen az itt átvezető, festői útszakasz biztonsága nem reám tartozik. Mindössze az érdekel, hogy miképpen fejlődik a „sziklaköltészet”.

Tessék mosolyogni! – áll a fényképész Vajdahunyad várának tövében, ott áll, s naponta százszor, kétszázszor is­métli: — Tessék mosolyogni! Maga is mosolyog persze, akár a légikisasszonyok, hisz tudja ő jól, búskomoran nem lehet senkit mosolygásra bírni. Meg is kérdez­tem tőle, miféle fényképészfogás, hogy a masina elkattintásakor mo­solyt követelnek… Ozefina — így hívják a Vajdahunyadra látogató […]

Ősz Ismerek egy jóságos tekintetű öregembert, akinek ráncait mo­solygós hunyorítások alakították. Mondhatnám így is: akinek ábrázatja maga a derűs őszi nap han­gulata. Ennek az öregembernek a szemében örökösen bujkál valami huncutság, persze olyan, ami csak arra való, hogy az unokáit fölvidít­sa. Előjön például a kertből, és azt kérdi: — Megkaptátok-e a levelem, fiúk?

Gyöngy Aki Csíkszereda felé utazván elhagyja Vlahicát, a főút baloldalán elhelyezett táblán azt olvas­hatja: „Vlahica gyöngye”… Akit érdekel az újdonság, annak kevés fáradozásába kerül, hogy kö­zelebbről megismerkedjék ezzel a nemrég felavatott termálfürdővel, mely joggal érdemelte ki az elnevezést.

Tetők Ki tudja, hány szeptember álmosító esője verte e kopott te­tőket? Ki tudja, hány bagoly la­kója volt már e kéményeknek, ki tudná megmondani, hány verébfióka röppent ki annyi év alatt a kupáscserepek alól? És ki tudja, hányszor ropogtak e tetők szelek­től, nagy havaktól…?

Illatos levelek Bizony, megcsodáltam sokszor a túlbuzgó szerelmeseket, akikről azt olvastam a rózsaszínű könyvekből, hogy illatos levelekeküldenek szívük választottjának. Még találgattam is többször, vajon mivel illatosítják azokat a gyöngybetűkkel teleírt szerelmes leveleket, ámbrával-e, vagy rózsaolajjal… Per­sze, ha akad manapság túlbuzgó szerelmes, aki egyszersmind kor­szerű is akar lenni, akkor azokat a meghitt leveleket bizonyára spray-vel illatosítja, […]

Tornác A szép öregasszonyok jutnak eszembe olykor, akik apró unokákat várván, a tornácra kiállnak. A tornácra, igen, ahonnan jó a kilátás; ahonnan utakra, kertre, udvarra látni, s vigyázni lehet az időjárást.

Hazatérés És itt vannak már a csöndes, nyári esték, amikor a ludak megtérnek csapatostul, gágogva jönnek, pihegve-sziszegve, nagy port kavarva a falusi úton, s ha nincs aki kaput nyisson, szárnyukba rejtik a csőrük, úgy várakoznak.

Aratás Ez a felvétel nem egy szőnyegről készült, hanem egy végtelen búzamezőről. Mégpedig fentről „vették le”, amint épp aratnak a gépek; ezért van az, hogy csupán a „minta” látszik, vagyis a gépesített munka motívuma: a rend.

Múlt pénteken, március 26-án szerte Itáliában megemlékeztek a nemzeti Poéta halálának 700. évfordulójáról. Korábbi döntés értelmében ’lectura Dantis’ (Dante-olvasás) volt az emlékezés módja:

Furcsa dolgokat produkál a élet. Eddig megszóltuk gyermekeinket, ha telefonjukon lógtak, simogatták az okoskütyüjüket, s arra biztattuk, hogy inkább menjenek ki a szabadba, sétáljanak vagy játsszanak valamit, s nem értettük, hogyan lehet társasági életet élni magányosan.