Irigylem a madarakat, mert szárnyalásuk temetője az ég. Szivárvány íve szememben , rajta az ünneplő leng mélység és magasság közt. Szürkés zöldjében hűvös borzongás –

Az elsők is, az utolsók is ugyanazt a tollat veszik kezükbe, amikor versre adják a fejüket,

Simogatnak lenge fények, dombok, lankák lejtenek

(Felkelés délután. Felhívom anyámat) mint a kismánus* lassan jön az árvaság de megérkezik ____________________________________ *a kis óramutató

(XXIV. karantének) Megmásíthatatlan, ha eleven részeink leszakadnának… Az erőszakos szél csak a vergődő levelekben él. Ugyanaz az elem vergődik köröttem. Ha a föld fájáról évente száradna el az ember…

Mintha szellő, halvány érzés, gondolat, emlék, valamilyen érintés megfoghatatlanul… bármi, amit megnevezni próbálok. Anyag. Egy szobrász felhasználva anyagát, valamennyire időtállót alkot. Az én anyagom szüntelen változik, és a belőle létrehozott alkotás is, a vers. Bárányfelfö. Megjelenik és oszlik, aztán újra itt van másként. Mert megfoghatatlan ,hiánya óriásira nő bennem, ami súlyos, mint egy bronzszobor, de […]

a színházi világnapra írj valamit Katalinnak. Hát írom. Katalin, ma van a színház világnapja. Emlékszel? Két éve még boldogan ünnepeltél, versben zengtél, magadban ódákat énekeltél rég letűnt, elvesztett színpadodnak – s ma nem emlékeztél, hogy ma van a napja, hogy ma van a Napja! Még nem ment le! Várnak a szuffiták mögött a srácok, a […]

– Apám emlékére – Keresem a kedvenc késem Rozsdafolttal pengeélén, Olyan köszörűvel fenték, Milyen van Goya festményén.

Előbújik hajnaltájt a Nap, előkecmereg a domb mögül, elnyűtt az arca, mint az Istené, megviselt, gyűrött kártyalap. Rájövök: minden fordulat új főfedőt akaszt az égre, átdolgoznak a semmiségbe, százparancsolat égisze alatt. Ne bántsátok a pogány napokat! Időnként vallatják, felkötik őket – gyötrődnek, aszalódnak – áthúzzák a jövőkép légterét. Forrás: szerző FB-oldala

jaj a kesztyűárus mindig megismer mondja a falut mondja híres szülöttjét előveszi a kesztyűt csak önnek huszonkétezerért

Értem vihart, hajam téptem kenőcs voltam kelevényen,

NYÁR Fejemen a nyár lángkendője lengett, Kasza nem vágott még a fűbe rendet. Csillagviláglón és bársonysötéten Gyermeklánc s búzavirág kelt a réten.

Sugárban bimbós sombokor dideregve ázik, március-vég permetében kénsárgán virágzik.

nézd a sagradát démoni hivalkodás minden szöglete

Visszatérő lágy harangszó, tiszta, mint az éj szeme, hull udvarom árnyékára – ő a reggel gyermeke.

Fehér Illés műfordításaiból Visszhang / Eho Érintelek de sehol sem vagy Hozzád beszélek de nem tudom hol vagy hallasz-e Érintés nélkül simogatlak ujjammal tenyeremmel érezlek számban

Életem lassan folydogált, hol szélesen, hol keskenyen, partközelben itt-ott megállt, hogy a partnak tükre legyen.

látszólagos nyugalom (calm aparent) mint két azonos arc úgy hasonlít a kinti csönd a bentihez. mint két iker-vélemény.

Március végén az a nyomasztó önkényuralom elfoglalta a telket. Bokáját töri egy húsvéti Advent, a felsőbbrendűség ellen nem tehet semmit a rózsaszín női szeszély.

Csak hallgatni kell szívünkre s s remélhetjük, hogy jól döntöttünk

(Urbán János emlékére) Vektorok, törött lándzsák, kerecsen nyílvesszők, Rozsdásodnak az avarban, régi útjelzők. Feldobott sorsok parabolája keringett, Kereste a mértani helyét, ránk tekintett. S a felhők közül felénk úszott a Gellért-hegy, Hóreb hegyéről átszólt Jézus, ez volt a nagy kegy.

Mért nem lett nekem jobb hazám, farkasok közt vagy ahol a Tisza mossa rongyaink? Mosakodik ez is, az is.

áll egy fényképpel a parlament előtt éjjel-nappal ácsorog

Perc sem mozdul áll az óra furcsán mosolyog a mánus

két majdnem érintkező azonos nagyságú félgömb ellentétes nehézkedése közt