Nyilvánvaló, hogy csak a múltból lesz jövő. Közhely, szóba sem kellene hoznom. Ám kénytelen vagyok továbbgondolni ezt is, mint annyi mindent az utóbbi időben,

Ha meghalok majd, mélyre ássatok, gyarló valómban is meglássatok, látszat nélkül dehogyis van valóság, tövis nélkül ki szedné le a rózsát?

Te nefelejcset préseltél emlékkönyvembe, én egy sornyi vallomást, alannyal, állítmánnyal, ahogyan illik.

(Bogdán László emlékére) nyári bőröm lehámlik árnyékom velem marad földre ásít nyugtalanít

Lehet, hogy túlontúl nagy ügyet csinálunk a halálból, lehet, hogy csak belépés egy ajtón, és az élet hosszabb-rövidebb sorban állás, mint egykor az üzlet előtt,

Îngerul din cer / Mennyből az angyal Îngerul din cer – du-te-n grabă La Budapesta în ger, arsă. Acolo, unde sub armele Rusești, nu bat clopotele.

én elmentem, hát elmentem elmentem itthonról máshoz elmentem az unokámhoz a vonaton páran voltunk vissza kicsit többen voltunk

elmentem a képtárba, hogy találkozzak dalival. Óriási volt a felfordulás: macskák és székek süvítettek el mellettem,

csonttalan műkörmű kezek nyomogatják a telefont csonttalan műkörmű kezek hívogatják a szerelmet

valakinek fontos leszel mert valamit leteszel asztalára talán reggelit vacsorát

Megzörren a nád, a nádas furcsa s felettébb szokatlanul nyájas dekoráció (tagadja is a ráció) egy tetszőleges, tetszetős elnöki palotában,

Bánatban, magányban Kezed ég felé emeled Széttárt ujjakkal, nyitott tenyérrel Elzárkózásod lehunyt szemével

Szomorú, eltökélt ember, aki tudta, hogy építkezni csak egyedül lehet, csillagra mutatott, de hát még hárman se voltak a háromkirályok, milyen időket szántott mindig a magány, menni,

bár láthatnám a fénypásztában azokat a porszemeket mondjuk egy torokfájás kényszerszünetében

látni vélem az apró piros vírusokat a sárgás lében átfúrt tűben iramodnak lokalizált lázzal válaszolok hej két hét múlva délben mekkora vitéz leszek még a szájmaszkon is átüt az erőm Budapest, 2020. X. 27.(–28.)

az én életem már elmúlt csak ittfeledett az Isten egy testben a liftben az utcán, a padon mint rongybabát

A csiga hűséges a házához, amelyben él, s ahol bevégzi, a fecske a földet, eget egyaránt házának érzi.

Csak gyűlnek a bánatok Sötét ruhákban, violaszín Estébe zuhanó szobádban Percek surrogó sodrában

Milyen természetes , árnyékom bennem folytatódik , mint súlytalan pallón megyek lassan , és parttalan fuvallatban a váratlan visszafordul … a gyöngéd fénnyel fák törzse tisztálkodik . Halotti mosdás –

1. Életéről: Balázs Béla, Bauer Herbert (Szeged, 1884. aug. 4. – Bp., 1949, máj. 17.): költő, író, a filmesztétika úttörője, Kossuth-díjas (1949). Apja Bauer Simon tanár. Már diák korában verse jelent meg a Szegedi Naplóban. Bp.-en bölcsész, az Eötvös-kollégium tagja. 1903-tól 1918-ig a Fővárosi Pedagógiai Könyvtár könyvtárosa. Közben 1906-ban ösztöndíjjal Berlinben és Párizsban járt. Tagja […]

gondolataimat a szemlélő szeme diktálja a gondolataimat … értelmetlen.

sárga-zöld levél mint pakliban az ősz ász avar füstölög kőbánya hidegszamos fellegvár somostető Budapest, 2020. XI. 1.

mennyire gyűlöltem hozzád képest azt az ovális asztalt az öregekkel figyelem nem az öregeket gyűlöltem

Nászta Katalin: Jónás János Katona György festménye alá nem arra vagyunk kitalálva már ha ki vagyunk találva elég egy ember, az is sok s az is csak néhányszor bekapja Jónást a cet – látom