Belenézel? Belenézek. Mit látsz? Feneketlen tó. Ez vagyok. Csak a valóságos, pulzáló, tapogató, belém ivódó érzék tudja mi van a legalján.

az öngyilkos a szürkeállomány fekete-fehér fáj a fekete fáj a fehér és sajog a szürke

hogy készültem párizsba amíg aztán el nem mentem oda eiffel szégyeneim égig érő tornya bűntudatom diadalíve egy egész notre-dame a hallgatásom minden banlieu kevés ahhoz amit éreztem hogy cipeltem magam sarokról sarokra cioran manzárdjáig minden eldőlt már és elvesztettük egymást a louvre-ban

Ha tényleg láthatnám, ha az a néhány érzékszervem meg tudna győzni, fel tudna emelni addig, ahol saját képére, embertől falig, pazarló lélektől földhöz ragadt kőig mindent mozgó üzemmódra kapcsolt, ahogy a tenger rendezi egymással versengő hullámait,

„Az emberfaj sárkányfog-vetemény: Nincsen remény! nincsen remény!” Vörösmarty Mihály: Az emberek Emberek – gyűlölik a Földet, ahogy csak a gyermek gyűlölhet, aki kínozza apját, anyját, noha féltik, szeretik, óvják a vérükből született szörnyet.

Hagyd hogy éljek minden reggel Kérleli a repkény a rózsát. Függőágyából A század messzelátón át figyeli A billiárdasztalon futkorászó egereket. A tenger fölött A felhőnyáj lázálomban Beszél.

úgy érzi már ezredszer törli le a port mindenféle felületekről melyekre vizonált szentképek napsütötte visszfénye vetülhetne ha szentek képei lennének ha az ominózus lux vetülne is úgy érzi ezredszerre is átrendezte a lakást ne legyen az ikonok útjában az előttük való leborulás útjában se szék se asztal semmi se

a tűz körül ültünk mindannyian a csónakos csillaga elakadt egy felhőben és az egyik mondta igazat szólok amaz nem fog már megjönni soha

Boldog távoli jövőre már nem gondolhatok. Anyánk, a Föld, klinikai halott, s ki tudja, föléled-e valaha? Mi magunk sem élünk

Lángost sütök. De ne sokat! Puha legyen! Hangzik az ukáz. Süss hármat. Egyet megeszem délután, egyet este. Holnap reggelre is marad. Ha nem kéri, bele se fogtam volna. (nk) nézlek érteni kezdelek tetszik amit látok kedvellek látlak is már tudni véllek megtanullak kiejtem nevedet (kkt)

Tapasztalatszerzés Szemembe fény ver, így tanultam látni, Viharok hörgő hangjában tanultam meg hallani. Önismeret Belenézek makacson a tóba, Nem enged arcomnál mélyebb régióba.

színes öregséget vetitek reggel a falamra jó is e boldog lagymatag álom mégse vidít néha az égbolt furcsa hatalmán elmeditálok lészen-e vaj’ még szép jutalomként más valami Budapest, 2020. VIII. 13.

drapp-khaki-szürkés zászlaja vibrál osszi* hadaknak mint a robotron matt trikolórján átsüt a fény hej de öröknek tűnt ama rendszer zord fegyelemmel már a szegénység jobbra tolódó szelleme int Budapest, 2020. VIII. 12. ______________________________________________________________ *Lásd Ossi und Wessi! A német zsargonban e két szó keletnémet, illetve nyugatnémet polgárt jelent.

mindenkinek igaza van csak másképp éli meg vízválasztó a szereted vagy nem szereted

Vírusfelhők jönnek, mondják a tudósok, alacsonyan, mint az afrikai sáskák, és tarolni fognak, mint egykor a gótok, az egész világot rettegésbe zárják.

La mormântul bunicului / Nagyapám sírjánál În amintirea lui József Attila Ca o insulă inabilă, mocnită e lumea. Unde și vântul, în vârful picioarelor se plimbă, și pe jumătate deja sunt în criptă copacii.

ruhái alatt epiderma helyett a szavak porának némi fagyossága rejlett

nem tudok fejni de ha te mondod elmegyek majd s tejét veszem a holdnak csak az a megkötésem hogy igyuk meg hajnalig amit hozok mert nappal a napban megromlik nem értek a borokhoz annyira nem de mondd csak s ilyes levet csapolok a napból hmmm…az lenne csak az érett az édes a toroksimogató de ezzel […]

az őrtorony után még hallottam első nap hogy kossuthrádióul beszél a szomszéd az erdélyiek mit-még-hogy-mind nyelve hatályát veszti az őrtorony után

világos, mint az egyszeregy a kényelem, ami mellettem tartja s engem – mi kötöz ide? milyen hullámverésben roncsolódom? egymás közé, maguk alá préselnek szép, vérrel vizezett árnyalatok hagyják el tollam

amikor az ajkak összezárulnak tudod s ahogyan amik bent maradnak otthonosan ott is maradnak ami meg kijut…hát a franc tudja előre látni mi lesz velük eltűnnek velünk vagy továbbvisznek ahogyan a hangokkal bánunk egymás hang-megszólításaival…

Különös esteken… / Il est d’étranges soirs… Különös esteken a virágok lelke éled, Mikor bágyadt a lég s megbánással teli, Mikor egy sóhaj lassú hullámán érkezik A titkos szív, s holtát az ajkakon leli. Különös esteken a virágok lelke éled, Ilyenkor gyöngéd vagyok, mint érző női lélek.

J.D.-hez Nem unatkozom, s ez figyelemreméltó teljesítmény, kis nagyképűséggel szólva világcsoda a világítótorony,

ötvenkét évesen csak ül és halott barátaira gondol árnyak úsznak el az ablak előtt a márciusi havazásban gurulnak a megállíthatatlan biliárdgolyók a végzet zöld posztóval bevont asztalán törvényszerű volt-e hogy dani harminchét évesen?

a kanális fölött tyúknyakat metsz a virágmintás falusi nő