Szövevényes intervallumok… miért oly nehéz szerződést kötni azonosítatlan arcaimmal, (századik énem után nyúlni?) A sárkánynak talán hét feje van, bennem dohos évtizedek szürke nyája, melankóliája.

A feszülő ég alatt rostokol álmosan falum,sehol egy lélek a lámpafények is csak gyéren hunyorítanak egy-egy búslakodó redőny mögül.

a kiránduláson összefeküsznek aztán jöhet a dekrét* mondta nagynéném

Simbiosi senza rime / Rímtelen szimbiózis Non è più necessario a risparmiare per alcunché, mandare qualcuno da qualche parte: quel ch’è necessario è sufficiente.

Dunaság Három a magyar igazság, ha! Kevesebb, akkor több… Ha több, hullámzik a Haladvány – oda-vissza,

a korong lazít lelkemen a kicsi fehér korong amit beveszek

Asszonánc Olyan az asszonánc, akár a tangó: tánc; szép, hogyha jó a párja, lábak harmóniája…

Mondd ki nyugodtan: becstelen tőkés. Nyomd rám a parázsló pecsétet és képzeld el: majd megöl a szégyen, tanulj hát tőlem és légy folyton résen.

ablakból figyelem fűnek serkenését almafám rügyeit tulipán kelését

Áruló Megosztottuk tízórainkat, főttünk paprikás zsírba’, pedig kufár volt ő, tisztátalanul tiszta. A művész élete Zöld asztalon paletta, a festék lebillen róla, élteti híg remény s a fizetetlen túlóra.

Amíg gyermek voltam, hittem abban, hogy a labda mindig piros lesz és pöttyös, és mindig lesz, aki visszaadja, bátran játszadoztam mindenfelé.

Vegyétek végre észre a föld madarát is, ahogy kitépi magát a despota markából, s néha játszva felröppen, ilyenkor rendet tanít az égen, bájos gyerekmesébe illően, ahogy szokás.

„Leírtam egy vaknak a napot.” (Fernando Rendón) Az Istenfélő, Petőfit kedvelő – Éles szemű, nótás kedvű Gyárfás nagy- Apám mondta, dúdolgatta, hogy! Legrosszabb emberi tulajdonság az Irigység. A sárga irigység – biza. És én Azóta mindig felismerem őket. Daliás, Csúnya, púpos, ép lábú, sánta, sikeres, Bukott, süket, jó hangú, néma, vak –

csend vonulás bajuszban a bajuszok más-más magasságúak

Ablak nyit a tájra, a múltra Vászon fehérlik szobám mélyén Várakozik és várakozom Végül a világot reá rovom Elidőzöm zöldjén és kékjén. Fehér és sárga terül az útra.

József Attilának Vajon kiszáradt-e a Duna? Én mindenesetre ott ülök a partján.

vizes a párnám veled ébredek s sírok sírok

Agli arbori sulle rive greche / Hajnalonta görög partokon Sto pensando a quella riva ora, alla di marmo punteggiata riva greca, dove raccoglievo cocci di brocche color rosso bruciato,

De profitul capitaliștilor / A tőkések hasznáról Frământă pâine sub lampă; s-arzi cărămidă cu găuri; să te doară palma de sapă; vinde-te, cât îți flutură fusta;

Babits Mihály emlékére A parton tátogó halak. Szomjúhozó vizek. Mindenki hallgat. A pénz – Fizet. Röpülő könyv- Lapok a mezőn. Virtuális Tárgyak – tótágast Áll a világ. Illatos – Büdösség árad.

előbb nosztalgikus aztán sziporkázó aztán kuncogó azután motyogó

Súlytalan felleg-árnyék, a levegő sem rebben, porszemek szikratánca kacarászik a csendben.

Ez az öntörvényű kölyök-zseni semmibe vette mint intézményt a poroszos- és minden iskolákat Amikor Dicio-Sînmartinon át Mureş-Oşorheiről érkezvén a hollói egyesült papnövendék kóberos szekerével megálltak a Hula-dombon – 1866 júniusa első napjainak valamelyikét írta a naptár – a nevében is falusi mivoltát őrző város Balázsfalva ott feküdt a lábaik előtt…

– Koronavírusban elhunyt barátom emlékére – S! Zúg(ott) Március – Zordon zölden. (-) Nem egy srófra jár(t) az Agyunk. Nem is csoda A csodában, hogy! Mért próbálok magam Lenni Ön- Magammal – szabadon – Édes- Kettesben. Zordon zöldben.

Mikor lefekszem, párna helyett fejem alá gyűröm a hegyeket, a Kárpátokat, a Hargitát ‒