zsákba nyúlás benyúlok egy zsákba s téli sültalmaszag helyettesíti be az élet értelmét

reykjavík* fekete salak az út fekete salak a ház az ólmos égbe ha belekarcolunk rövid ideig halpikkelyfényű marad majd újból visszaszürkül

Fehér Illés műfordításaiból Az áruló – Izdajnik Apám állítja: ha meg akarod tudni ki árult el, először is szeretteid védelmezésével hagyj fel…

Gyors voltál, mondja, mind a pinty. S pintyék nem értik, melyikük az, ha csak egyiküket említik.

Hadnagy József: Hetvenen túl Ha elrúgom a hetvenet, nem szövök merész terveket, a test nem rest, nem vacakol, szép módszeresen csomagol,

Mennyi senki lett senki, hajlékonyan merev rózsaszín párducok osztják szét maguk közt a hatalmat, koronás vírusok üldögélnek egy-egy ország tetején, döntenek életről-halálról,

Illetve, – mondja „és” helyett újabban riporter, s alanya, mintha így stílszerűbb lenne nyelve s választékosabb lapátja esze kerekének. Ám amikor mindenki illetvé-zik, a fásultság unottan kisétál a sokat ígérő és-ek közé…

ajánlom neked, Vasile Te vagy minden, amiről álmodtam, amikor álmodom az álmaimat.

Tétova, könnyű szív Riadó dobbanása Ébreszt. Nem vallatod Nem hallgatod A sugallatot

Sombokrok pezsdülő kéreg-zöldje. Ágak bársonyából kikandikál az első tavaszi szín nemzője. Lángsárga koronadísz. Bár misztrál,

Arcaink Egy színházi kollokvium résztvevőinek Némaságra — s be jó! — még nem született ember, a nyelv legyen béna bár, úgy a szív beszél. Kínját a csecsemő is a világba ríja, s a vén a szemével szól végül életért…

Éjszakába lengő fehér rongyok, Holdban összepréselődött színek. Közéjük robban a hajnal bomlott szellője, lúdbőrzik a víz. Mi meg

Az idő szobrásza óriás markában Morzsolja már a jéghegyeket Önt tengerbe törmelékeket Porrá zúzza a gleccsereket Földi vándorok hullámzása Sohasem rendíti meg…

Március van. Asszonyom, ezt nem azért mondom, mert meglepő, hanem hogy szóljak valamit, s te válaszolj; mondj te is valamit.

Felnőtt tartalom Álmomban sétáltam az Úrral, mentünk fel s alá a téren, beszélni nem sok kedve volt, tűnődött inkább a teremtésen.

hét napjait más-más tojásfestékkel pácolom minden nap egy-egy szín

A becsapottak lassan összegyűlnek Ős-mogorvák ők és álmatagok Holdfénynél szemlélik köpcösödő hasuk Míg mormogásuk elfúl az éjben.

Fönt zimankó, lent ág kampó, jobbra deres ég,

nő a puttony a hátamon pedig már rég letettem miért vettem hát újra fel mikor meghánytam-vetettem

Harang Micsoda hangos fintor! Fémnyelvét ölti a világra – tisztelek minden harangot.

zord balladájú erdőkhöz közel artikulálsz idegenül szépen te is rohansz nyilván de vágtádból kihasítasz egy szeletnyi csendet illatot

Túl könnyű rímet találni, pedig nem a rímekről van szó, csak a halál ritmusáról, és főleg a kíméletlenség közömbösségéről, ahogy elvesztek milliók egy eszme miatt,

(Szüleimnek) Az ezeregyedik kudarc napján Mikor odúink levástak rólunk Meztelen férgek a hulló dióból Üres egeink felé kunkorodtunk

Épülő társasház, harangláb, pláza, nyiló-csukódó bankajtó, villamos, gyalogátjáró,

Arról szól Megszépülhetne a poézis, de rút a társadalom, Amit az aggodalom szül, fancsali kacsatoll. A magyar foci Áldjon vagy verjen sors keze, Marad a dicsőség kisebbik fele.