Deák Ferenc életművére Azok a böhöm, finom alakok, azok a forró, rémült feszültségek, az a száguldozó adok-kapok, a papíron a vonalfeneségek,

jó hogy a szellő hűti szobámat hozza az angyalt távoli gömbök színei hatnak jő ami jő erdei apró dolgokat őröl rendre törekvő ágybevető seprő takarító asszonyi kéz Budapest, 2019. IX. 10.

Györkös Mányi Albert képeire Vörös tehén egy hófehér világban, egymás melletti széki sikolyok. Bábszínházaznak az állatok, össze a lányok egy nagy kerek táncban.

rengeteget kell összeterelnem gyógyszereimből szinte barátom lesz az a sarki kis patikus vélem a vegyszer nyújtja az éltem agg leszek én tán csakhogy a testem szerkezetében gyűl a salak Budapest, 2019. IX. 12.

És egyáltalán szakasztott olyan vagyok mint más

szent iván éjszakája hogyha az esték megrövidülnek északon ugrik lángokon át dévaj sikitással törpe manó süllyed a napgömb ám lenyugodni nem akaródzik sördobozok fémes zörejére isznak apák Budapest, 2019. IX. 8.

Gyanítom, hogy már jó ideje ókori egyiptomomat élem: reggel sáskahad támadására ébredek, délután rabszolgafelkelésre, estére feketepestis zavarja epémet –

(Reflexiók) Valóság vagy világ? A kérdés buktatókkal tele. A valóság Isten öltözéke, a hegyek, völgyek, vízmosások: ráncok, melyeket az idő, a tér állandó szele gyűr reá. Inge: mit fölnézve látok: szélben lengő égbolt, láthatár-övre hulló kékség… éjjel pedig csillagok milliárdja mélysötét selyemszöveten ösvényeit mintázza, amelyeken a végtelen távokat atomtól atomig végigjárta…

Fehér Illés műfordításaiból Tömeges támadás – Najezda Én is onnan jöttem, abból a torz világból, ahol a mindennapos megaláztatásokon keresztül az ember emberi mivoltát a tűréshatáron túl teszi próbára,

Ének Kőrösi Csomáról Székely hegyekből messze Ázsiába, Az őshazába vándorolt ki ő, Feje felett a vén, szent Himalája, Tán öregebb, mint maga az Idő.

(Toulouse-Lautrec festménye alá) Ez nem a prostitúció maszatos kirakata, hanem védőbeszéd a kor által kitermelt és megvetett elítéltekért –

somvörösen lobogó zászló lett grúzia éke kis feketével béke-fehérrel díszitik azt büszke georgia most már gyurka-kereszteket állít rúd tetejére szép no de szebb a somlobogó Budapest, 2019. IX. 7.

Egy ideje divatba jött a bakancslista, persze csak egy „bizonyos” kor után, hogy lássa a világ: még mindig tudok, még sok minden lehet idelent –

Mert megtörténhet egyszer, hogy nem születik több vers, és nem köszön a reggel, mert nem lesz már kinek,

Ha látsz majd bongó harangot, melynek hangja elhal a fenyők alatt s visszhangja csattanó fájdalmával meg sem születhetett. Talán akkor megértesz engemet.

Nagy István képei alá A fájdalom az arcokon, a mitől-is-kevés-az ember, a nem-bírom-de-tart-nagyon, szemben a saját életemmel,

a földek közepén csak csöndesen csak csöndesen ordítja gyomrom és vesém kötetlen sétálok s egyenesen a hagymaföldek közepén

Keszthelyi György, Cseke Gábor, B. Tomos Hajnal, Hervay Gizella versei Keszthelyi György: Limerick-forma helyzetjelentés Csak nézem: ősz ez vagy mifene? Mert szekerünk rúdja kifele Állt egész évben és Nyakunkon volt a kés – Nincs egy évszaknak se hitele.

Anyegin diagnózisa Anyegin még nem kiégett; éppen ég ki. — Splean-je van, uram? — kérdezném, de hevesen tagadná: neki nem lehet angol, legfeljebb francia betegsége.

Figyelmesen elolvasom naponta a Pengő Zoltán útibeszámolóihoz fűzött olvasói megjegyzéseket, kérdéseket, véleményeket. Már-már egyöntetű a lelkesedés, az egyetértés, hogy ilyen gesztusokra szükség van önbecsülésünk végett; némi irigység is kiolvasható a kommentekből, hiszen magam is szívesen lennék a gyalogutat megtevő riporter helyében, de azt is belátom, hogy itthonról követni az utazókat fölötte kényelmes és kockázatmentes – […]

Az utak még most is havas ösvények még mindig nagy tenyér a Föld

(nyár végén a szerző a tengerre gondol) nem füstös nem furcsa de üdítő hűvös jelzi hogy jegyet nem vesznek már pálmás tengerpartra

Nagy István: Erdélyi tájkép-éhez Ez itt Erdély. Sem több, sem kevesebb. Egymásra néző, sötétbüszke fák. Egy szűkszavú és hiteles világ emberek nélkül ébren szendereg.

(Zelk Zoltán: Sirály) 1. magára marad az ember, ha vén lesz nincs ebben panasz de magára marad hiába nézne felé bárki, így van nem tudja senki vénségéből visszahúzni az életbe vele együtt sem tud meghalni