Fiatalasszony-anyám mosolyog rám,meg én is, talán ötévesen –szőke hajam fehérnek látszika régi képen, benne nárciszkoszorú –anyám ölében is nárcisz, hatalmas csokor

Tágas világban szűk szükség ne érjen,láss ki magadból, örülj: nézz az égre,a magasság mindig tüdődbe férjen,minden csak kezdet, ne gondolj a végre: ahogy a felhők formát váltanak,úgy vált alakot, úgy villódzik minden,a láthatók is félig látszanak,a létezőkben ott lüktet az Isten, hagyd átlobogni magadon a létet,végigleng rajtad minden pillanatbana mindig alvó, aki mindig ébred,a vannincsfényű […]

csillámló holdsugárból fröccsent fátylat nádasára a bagolyszárnyú éjohsóhajt fel és mereng a tóvalaha szabad voltnádasok karolta vizemma csupán mocskos lenyomataannak hogyan élmint fuldoklik partomonaz egykor oly rátartima kirekesztett nép 2022. 06. 21. Forrás: szerző FB-oldala

piros-zöld héjúmangót ettem délutánnagy sárga magván elidőztem mégó a föld másik felemilyen messze van Budapest, 2022. VI. 20.

Nemlétező Kertemben csöndesen ültem,könnyű szelet hajtottak a rózsabokrok,hessegették az esti néma árnyakat. Gondoltam elmúlásra, másra, s derültennéztem hulló jázminszirom után. Boldog,arasznyi nyárban úsztam, s hittem: árnyat ad ott az ezüsthárs is. Belerészegültemarctalan, pimasz illatárjába. Oldottbolond-aranyába bontottam szárnyamat. Hullócsillag fény-kegyében részesültem.Eljátszott velem a képzelet. A homlok-mögötti láz néha énekelt. Árnyalak incselgett felém. Mohón múltba merültem.– Léthe […]

Mikor a szépség már csaknagynéha látogats ágyszélről óraszámlógatod lábadat,egy ósdi szonettetolvasol fennhangon,mintha imád lenne,morzsolod monotonaztán elhallgatsz,de tovább suttogodmagadnak magadban,akárha a versönként folytatódna.Alvadt állóvíz ez a napszak,könny mint kavics,halkan belecsobban,lúdbőrzöl, rég-visszhanggyűrűzik szét mellkasodban,s árnyak haja úszik körötted.

színes szigetelő szalaggal díszítettem golyóstollaimatgyermeteg butasága ragasztó nem köt eléggécsúszkálnak a csíkokmiközben ragacsossá teszik a tollat

Tanuljunk szeretnimondtad – és lefeküdtünk. Kecsua nyelven kezdtél beszélni,Cuzcóba vittél s a szívemeta Nap nővérének adtad.

Mondd, úszol-e még velem a tóbanEgy versenyt, mikor a Hold megtelik?S mersz-e merülni a ragyogásban,Levegő és szó nélkül reggelig?Pokolsár a talpunk alatt, égjünkVan-e még benned a régi tűzbőlEgy ugrás, hogy víz tükrére érjünk,Egymást élesztve, dalolni szívből?

Már álmaimba is beköltözteka nyikorgó babakocsik –az enyémet szétzúztam,miután arcom újszülött másakimúlt belőle.

Fénykép Én úgy fotózom,hogy a szememben megmarad minden,és azt úgy, ahogy van, leküldöma szívembe. És ahogy a testemdolgozik, az erek szállítják a vért,a sejtek meg a szövetek munkálkodnak,ott lenn, abban a kis izombanelkészül a kép. Ezt aztán hordozommagamban sokáig, egy-egy változatátkiállítom, de mindig marad éppen elég.Közben az illető, a hely vagy a tárgy, akivagy amely […]

nem emlékszem pontosana pillanatra, mikor bevillantne tudj mindent előrehagyj teret a holnapnaks a ráncok azóta hiába gyűlnek felleg-gyanánt az arcraott hullámzik a remény, alatta (nk)2022-06-19 Forrás: szerző FB-oldala

Néha különös dallam érint,ritka verssor nyit új tereket,rég hallott szimfónia-rész intnekem távolból. Csak teveled

Ha tó vagy, sokan halásznak benned,fogyatkozik az állomány,ki-kihagy a halak szíve,olvaszt a nap kohója.Ha föld vagy elnémulsz,ásnak, kapálnaknap nap után, ha kifosztanakrepedezett fazékká változol,kopjafa csúcsára dobnak dísznek.

Terítsd be arcom mosolyoddal,minden éjszakánk teliholddal.A világűrt is illatoddalátszitáld. Ahogy csitít a néma semmi,végtelent akarjál ölelni,míg halkan dúdolok győzelmiindulót.

Éjfél után szunnyad a bérházSzél ringatja a körfolyosóKarcsú fácskáit, növényeitNégyzete sűrű homályábanKioltja minden ablakábanMélybe vetülő fényeit

Minden utam hurkátlépéseim írták.Most már tétováks a nyomaimsarkamat marják.

…és gubbasztottak némán körben a fákonnyári zápor utáni apró ködökbenfélreismerhetetlen mozdulataid                                                  néma madarai

húsz éves voltama boldogtalan tengerközeledett már s jött a vakítóelérhetetlenségűboldogtalanság

A nap első hangjai, és a lelkem már énekela világgal együtt….Örömszimfónia

ha előveszeda múltats motoszkálbenned a bűntudat

A medikus agymosásra tippelt, a professzor leintette: kérem, üljön még egy évet az egyetem padjaiban, mondta. A medikus mutatta a leleteket: hiszen ez egyértelmű,professzor! A medikus évet ismételt. A professzort ünnepelte a média, kitüntették. A szolgálatos laudált: tevékenységével nem rontja meg az ifjúságot, mint Szókratész az erkölcs korában.A professzor tudta, hogy a medikus igazsága kollektív […]

PLATÓN EPIGRAMMÁJA Csillagokat nézel, szép csillagom. Ég ha lehetnék,Két szemedet nézném, csillagom ezreivel. Szabó Lőrinc fordítása Forrás: Bölöni Domokos FB-oldala

Saját biblia margójára Mi is történt? Éltem és bántam,mindent megtettem, hogy lepörkölődjeme forró napfogyatkozásban. Hűtlen voltam, sebeket szúrtam,és büszke voltam arra, hogy sebeztem,hogy magamat nő-testbe fúrtam.

Ki velem,ki veled,ki innen nyugtalan ujjainkkal!Nem közeledhetsz, tilt a környék,rádförmednek az álarcosok,kiiktat a túlsúly, a szívnagyobbodás.Egy a tűzhely, egy a hangyaboly,a nyelvművészek csak tudják.Ki a lovakkal,a régi fazekakkal,vesszen a trapéz, a gumipertli!Kilógnak a logisztikából.