Szatyrokkal,színes pakkokkallótunk-futunkhemzsegünkilyenkor ünnep hetén

Czegő Teréz művésznőnek négy szó mi kimaradtegyik előző versemből gondoltam el ne vesszenekmegírom őket újrahogy kiteljesedjenek

múzsa nélkül a versgyenge mint a szérumhajdan virgonc hatóanyagaamelyet elgyötörtek átlátszó lánggal Budapest, 2021. XII. 14.

Hullt az régen is,talán emberemlékezet óta,– ahogy szól a nóta –érkezett hirtelen egy reggelen,

1972. XI. 29.* otthonunk helyettateista tömbházaksivár sora vár

Ébredj fel!Tündérmesék már rég nincsenek.Nincs királyfiCsak néha egy-egy vén csúf boszorkányÉs a hét törpe is leszerződtette magátAz állami cirkusznál.

Ahol fújtató tűzparipákegy tavondobogva köszöntika felkelő Nap sugarait…Vakon!

Vasárnap van. Verset írni kellene,de, hogy „semmit se tégy azon a napon”lehet, hogy rám is vonatkoztathatom,hiába kísért a költés kelleme.

Rólad álmodom gyakran, drága szobrász,ki pénzt kaptál, s közben szidtad a pápát,használtad, nem csókoltad a dukátját,te korai, márványban égő Zorbász.

Fiam, te sehova született, mozdulatlan pulya,nem voltál szentesti tömjénem, mirhám, kenyerem se,ha legalább negyven és pár éved árnyékát látnám,meg a főurat, aki mindkettőnk köldökzsinórja,hangod tenorját, mint halott apámnak erre-arra fészket rakó, köszöntő szavait, hogy egészségetfiam, borban a sors keze simogatni is képes,de a sodrás a pszichét elmossa, ahogy téged isegyenlővé tett a szajha anyafölddel, én […]

Gondolom, szennyek nélküli nézetemár a nemléttel rokonított.– Gyógyulj meg, mama! –suttogta sírásra görbült ajka,bús gyermek-szeme,elfúló hangja –

(hangok, ajtón és ablakon át) ide a Kossuth Lajos negyedbemár senki se üzen levél egy secsak a receptek jönneksorra elektronikusan névre szólóan

tudod, Uram, hogy van ezírtam ezeket a verseketritmusra szedték lábukatugyanarra minden reggelmondták „monoton konokon” ugyanazon a kongó hangon

(Lászlóffy Csabának) Felsóhajtanak az emléknek nevezett,különböző hangskálákra szerzettgályarab verssorok. A kottafüzetetzárt padlásablakok, vén cellák cserzettfarácsai őrzik. Minek szaporítani a szót, amimár konflist nem hív, lovat sem ül meg?Veszettül rohamoz, vonszol az a másik,a brutális, feldúlt metronóm. Te meg

Dél volt.Az épületek árnyékábanHaladtunk előre.Kezed a kezemben,Izzadt tenyerünkÖsszetapadt.Folyadékcsere,És mi nem is védekeztünk.

nem bánomha nemet mondtams azt se hamegtörténnihagytama sorsom

(4) Valaki (talán gyertyaláng fölött)leégette a kép felét  -látom egy régi albumban –Mostanra csak egy trapéznadrág száramaradt rajta és egy póráz a Kormos kutyánknyakára bogozva.A kutyára még emlékszem.

lehet-e meghittebb kérdésmint egy kockás pokróc eldobásamikor jól emlékszemannak beszerzésére

Külön rend / O tagmă aparte elképzelem, mint önti el a sötét angyal a vörös itallal telt poharat, nem tudom, mit iszik, s hogy a létől eszét veszti-e vagy erejét növeszti

az ablak sarkába kaparja magát a jégvirághímzett szirmainszalad az ezüstfonál

észrevettétek?a fész egy sarkaelhülyülve nyalogatjasebeit

A kórus: most egy hétig hívő leszekmost egy hétig hitetlenmost egy hónapigmost egy évighol hívőhol hitetlenmost benned hiszekmost nem

(2) Hamarosan eljön az idő,amikor csak tőmondatokatmerek leírni:– Az asszony sír.– A kés véres.– A kutya vonyít –annyira élesek leszneka napi hírek.

hóban ázó ágakfenyegető ujjakég felé intenekpedig az most csendes halk imákat rebegnem akar ártanisenkinek

Sárga citromot ettemKétszáz éves zongoránA citrom savanyú voltA zongora néma