egyik-másik emberi sorsonazt gondolom, hogy azt gondolják „minden hívő keresztény bolondvalami általános örökkévalóságba hívnakahova magukat beálmodják”

tetőcserépen fénylakkátütsz torz üvegenfoszlott függönyön –te színpadra alkotottrejtőző drámai nyár

Költészet vagyok.Van egy hangom.Én helyetted beszélek.Költészet vagyok.

Ó, kedves századforduló,fakult fényképen barna hó,a sok esernyő és kalapátvisszafutottméganap –

játszik az ember a színekkela formákkal a szavakkalmíg azok hagyjákmajd fellázadnak halálosan megunják

– Arielhez írott elégia- Ahogy a fa törzséből kilépsz, hátadon a kéreg,szemed igazgyöny, hallod, ahogy az alma földre hull,tested gyümölcse emberi nyelven szólni sosem fog,bohó kis angyal, viseld csak Orpheusz foga nyomát.

a késő őszisalakpálya zúzmarásleheletem füst Budapest, 2021. X. 8.

Magyar, csak nyugatra ne pillants,Csak nyugattól ne várd jövőd;A föld egy alma s férges részeNyugat. Oh hagyd e temetőt!

ÉNFELSÉGEM Birodalma az államtólköldökig sem ér.Parancsolni magamnakfelségsértésnek számít,bár én vagyok azalattvalóm.

E suficientă o singură interdicțieși inima mea descinde împotriva tiranului.Vuiesc pietrele de bastion ale speranței

Szonda Szabolcs költő, műfordító, könyvtárigazgató FB-oldalán olvashattuk vasárnap, október 10-én: Régóta az életem része irodalmi alkotások átültetése anyanyelvemre, megosztásuk az olvasóközönséggel. Kezdetben saját kedvtelésből tettem, aztán az elmúlt, közel huszonöt év során egyre inkább komoly téttel bíró, folyamatos, hálás munkává vált. Ezért is örömmel vettem át tegnap a Romániai Írók Szövetsége Marosvásárhelyi Fiókjának és a […]

A csendem hangosabb, mint a sikolyom.

(jóbarátom halálára) A mindennapha egyszer ráun magára,csak fanyalog,lézeng vakon,semmi sem ízlik,semmi sem fáj,

ha még egy harmatcsepp- könnylegördül arcodonmegkérdezem tőledmi bajod

Kezdetben csak félveegyet előres rögtön visszatérdremegve,valahol szólt a zene,egyre hangosabbandiktálta lépésemet :

levél búcsúzikaz ágtólvíz tükrére hullkörhullám játszani hívja

kolozsvárra ahol a nyugati cigarettás dobozokatgombostűkkel a habtéglára tűztükolykor behatolt a pesti zenepesti zenevagány zenelehetett rázni magunkat rá

Röpködő, űzött vándor, kinek álmait fosztják,rászáll a völgyek mély titkára, s szívében dacol, viharral, vérrel, sorssal. Ősi csillagok áldják,szemében könnycsepp, a fény vad reménnyel araszol.

Ha egy szép naponvalaki feltalálnáa szószívót,annak nagyon örülnék.

naplemente –a gyümölcstál tele naranccsal

álmomban gyakran inget veszel nekemde száraz az az inghátamon ketté hasadszínes az az ing

Hallgatok az állandóságIllúziójáról, hiszen meredekHegyek csúsznak a mélybeA szép hegyoldal megremeg

Secole de aur / Aranykorok Cum visam despre acele poezii – Muzele noastre se indeletniceau cu cafele fără să-și dea seama: nu au nicio importanță.Precum de după obligatoriul voal de fumstăteau pitulate acele îndârjite fețe și vise,muzele noastre au turnat votcă în pahareîntr-o lume, odaie de niciodată, de nicăieriși s-au străduit a ne stima fără […]

(„Az ember magamagára zuhan-koppan miként kőre kő” – Kiss Dénes: Éjszaka) a kiskirályok nem szeretik ha a régi pór-létre őket emlékeztetik miután a folyton leporolt színpadra lépnek derül ki valahányszor röpke öt éves kárászéletük alatt olvasom egy korabeli újság kivágásban

Hűvös van. Többénem árulnak fagylaltot.vércukrom pihen. Budapest, 2021. X. 4.