Úgy sorakoznak egymás vállába, karjába kapaszkodva, mint fázós madarak, mára már azonosíthatatlan foltok, rozsdás nyomok stigmázzák arcukat, mintha sárba esett volna a kép, egyforma-barna a hajuk s a félbemaradt mozdulatok árnya a falon.-

tisztán láttam a gőgöt azt hitte övé vagyok nem értette: csak ajándék nem a vagyona vagyok

Hadnagy Józsefnek Arany-szomjú italos szájából eredő hóbort: „Ha ámor-illatú jó bort innál, ne törékeny üvegek karcsú nyaka illessen meg,

1. sajog a lélek tikkasztó vonatfülke fokoz fájdalmat 2. szeszes vatta ér a felsebzett lélekhez nyár van és nincs test Budapest, 2021. VIII. 15.

(Új etimológia) A haza napja leáldozott A szó semmit jelent Mert a ház, ahol fogadott Ismerőst- idegent Apád, anyád, ki szívvel élt Kiejthetetlen szó

nem mehetsz el csak úgy észrevétlen nem hagyhatsz szó nélkül szerelmeiddel kiktől majd nekem kell búcsúznom helyetted szavakkal, amiket soha ki nem mondtál mozdulatokkal, amiket elhagytál néhanapján egy-egy koncot odavetve

Amikor még a nyakam fiatal volt, sok férfi ígérte hattyúdalát. Akkor még hittem, nincs az a folt, ami büszke lányságomnak megárt.

az udvarról esti zsivaj szűrődik be mint egy megérkezés fiatal férfiak fiatal nők halk kacagása tolul

Az eredendőre való rácsodálkozás, az egyszeregy biztonsága az, ami életünk üszkéig tanítja a szépet, a harmóniát, a lét alapvető békéjét – mégis nappalaink aggódással telnek, éjszakáink verejtékben fetrengő rettegések, éveken téblábolunk át a gyanú és borzongás árnyékában, s csupán a ránk zúduló történések szenvedő alanyai vagyunk, mert folyton a titkok bűvöletére vágyunk, csak a csodák […]

Neked V Láttam a holdat … Láttam a tengert … Láttam a felhőket Láttam a csillagokat …

ÚTKÖZBEN A lassúságon múlik minden. Igen, nem tévedés, a lassúságról beszélek, és nem a gyorsaságról. Nem szabad sietni. Fontos nyilván az egyenletes ritmus, hogy ne állj meg egy pillanatra sem, de csak akkor juthatsz célba, ha szinte észrevétlen a változás. Így vállalható a múlt is,

(Steinbrecher Gyurkának) Szervusz, Gyurka, valahol ott, Craiován, száz éve nem láttuk egymást, keresgéltem a Google-n, így bukkantam rád, láttam fizimiskádat az egyetem oktatói között, és láttam néhány angol nyelvű publikációd, talán a csillagászattan vagy az atomfizika területéről, ennél többet nem tudtam meg rólad, ha jól emlékszem, apukád úri szabó volt, és „úszótréner” (ahogy mondtuk ott, […]

Vajon mért írok, mért törekszem? Nemsokára úgyis kifekszem – a jég majd vízzé válik, rám tapad, száraz folyóba hullik majd a nap.

A béke csendje ül a názáreti leány szívében. Ó, Mirjám, az Úr választott edénye. A csend áthatja a lélek mélységét. Hangja nem csapkodja a házuk falát. Édesanyja pörölése replika nélkül marad.

Csak addig lehettem pók, majd kemény szövésű ezüst csapda s ugrásnyira lapuló árgus éhség, amíg elkaptam a romlás tudását – hiába most ellenszer, mélylégzés, D-vitamin, tudattalan már petézik, zsákmányra les az összfeladás.

milyen tékozló napokat éltünk uramisten álmainkat írtuk

Mi történelem vagyunk Az idő keze írta, homályba.

Uram, ne hagyd a láncszemet elpattanni, rozsda ne marja. Annyi aszályban ezt a cseppet tartsd meg bennem s a többiekben.

tollkés tollkés tollszínű kés Budapest, 2021. VIII. 11.

miénk volt a nagybetűs világ álltunk közepén ránk vágyott szél fente fogát, lágyan simogatott majd belénk harapva újra kóstolt édesebbek voltunk, mint a méz

Eleinte még egészen kicsi a haza. Egy női test. Egy érintés. Egy hang. Egy ablak, amelyen ömlik be a fény. És közben napról napra növekszik.

(nagyanyámra gondolva újra) Egy ilyen szelíd nyári napon jól esne veled beszélgetni újra, csak úgy, a kivágott diófa törzsére ereszkedve – (tudom, henyélés lenne ez szerinted, ilyen nagy dologidőben)

én nem tudom milyen művészek azok akik retrográdok ahogy a hatalom mond valamit rögtön kiposztolják

(1980) olajkályha illata az őszben a rád következő őszben fiatalként öregek közt

sokadszorra tanulom a közlekedési szabályokat és most már a szellemükben fogok eljárni