Állatkerti lét a bohóc elbotlott – tapsolva nép fújtat állatkerti lét

Bágyoni Szabó István: plusz-mínusz egy költő két paraszt jön magam árnya nő bele örömök szalmakarimájába

az meglett ember, akinek más szabja meg a rendet aki a gyengének hajt fejet bölcs magának ott benn

III. Egy zugot adjál nekem az egedből! Ennél mélyebbről nem kiálthatok.

(barátnőmnek, aki elment) Szinte észrevétlen satnyultál saját árnyékoddá, fogyott el húsod, lélegzeted, üresedtek csontjaid szárnyakká, hogy végül ne tudd már elviselni a földön járást.

…többfélék e földön. Cserélődhetnek rendszerek, a diók csillaga följön.

sírunk, hogy nem olvasnak az ifjak sokan vannak de olvasnak pénzt, képeket, kortársaikat

Olvasólámpám még nem örökmécses, ünneplőmben sincs vasalt gyászbeszéd, arról sem álmodom, ami jó, keserédes, bőröm alatt, vagy egy másik díszteremben. (faágon dorombol egy fekete folt.)

I. lassan, hüledezve gyilkolnak meg a szüleid, még haragudni sem tudsz rájuk, leomlik a múlt, ez a túl nagyra tartott bigér-vízesés, egyedül őrzöd, mindenki benne van az átírás játszmájában, jaj,

bejön meghajol leül nekiveselkedik s a szerző néz maga elé

nem járnak repülők nem vinnyog sziréna itt a patak szalad s madárének fakad

Halásztunk, trombitáltunk, könyvet írtunk, altatódalt, zsoltárt énekeltünk

(Látogatás.) Lengedezek, mint könnyű fátyolfelhő Oly kedvező a vasárnapi eső Mint aszfalton a patkócsattogás Mint erdőben a puskaropogás Mert régóta üzen nekem, ma eljő Az utolsó, akiből most lesz első Kíméletlenül kegyetlen, mostoha Amiért megküzdött s amiért soha Az időcsapda, amit elárulok Hol együtt élnek testvérek s árulók.

megadta titkos mobilszámát főmufti volt vagy ilyesmi halkan elköszönt és elhajtott a COVIDba

Mondd ki nyugodtan: becstelen tőkés. Nyomd rám a parázsló pecsétet és képzeld el: majd megöl a szégyen, tanulj hát tőlem és légy folyton résen.

a fekete macska sem jött ma pedig vártam hogy elmondhassam mennyire örülök ha itt van

Hallom lépteit, de csak halkan, akár kulcsom zörrenését az ajtózárban, valahányszor észrevétlenül szeretnék hazaosonni az élet sűrűjéből

Most már nézelődhetek, körbe, magam elé és szerte, van időm, még túl sok is, főleg hátraneszezésre, a tovatűntekre, a valahanénikékre s a földdé morzsáltak regimentjére, mert ott van minden miből egyszer összeálltam: a kimustrált arcaim karcai s vérbe fojtott, pompás királyságaim. Most nem lesek a kanyarok mögé, lábam az előzésekhez, ujjaim a markoláshoz már erőtlenek. […]

A legjobb vicceket egész életében november elsején mondta el fivérem, fülembe üvöltött s közben az asztalra vert. „Ismered – kérdezte – azt, hogy egy házmester, ki megszállott lottózó, egyszer egy kocsit nyer, s véle egy őrangyalt, kit elgázol véletlenül?”

Megvénültél – suttogja a diófa, a dióbél s a húsod is fanyar, és leveleid hullanak, ha vérzel, intő jel rá: időd kitelt hamar.

Nézem a padlásról lerámolt ellenőrző füzeteim csupatízeseit mint valami maximalista felemelt mutató ujját, hogy lám, a mi időnkben….

erre sose jártam nem találom a dunát a dunát elkevertem valahová s a metróállomások szétszóródtak

Álom-utazás Én nem jártam Dél-Amerikában négyszer, Új‒Zélandon, a Kanári szigeteken, Kanadában, New-Yorkban, Cape Townban, az Északi-sarkon, a tundrák földjén, norvég szigeteken, a La Manche-csatorna vizén.

egyetlen tükör van amiben fénylek árnyékom benne láttatja, hogy félek s míg reszket benn a félsz, mert élek meghalok, hogy új lélegzetben éljek 2021. 06. 04.

erdő között az út tovább fut madárcsicsergés fülemben