Bateau-Lavoir

Larent Tailhade, aki a századvég minden anarchista lapjába írt, s amikor a francia képviselőházban bomba robbant, így üdvözölte a merényletet: „Mit számít néhány emberszerűség elpusztulása, ha szép a gesztus!” Párizsban néha lövöldöznek, így pl. Zola temetésén, miközben Clemenceau miniszterelnök mond gyászbeszédet, Dreyfus kapitányt egy újságíró két pisztolylövéssel megsebesítette a karján. Ám a Quartier Latin negyedében, a place Maubert melletti sikátorban, a Koldus oper-hoz méltó tetves, de kedves helyen, Guignard, a cafe híres patronja, a kizsákmányolás maximumát kínálta, termében állva altatta a csavargókat, akik kötélbe akaszkodva szunyókálhattak néhány souért, és a szerencsétlen clochard-ok káromkodva, köpködve, böfögve riadtak fel. Arra már nem is emlékszem, hogy Henry Miller, vagy George Orwell megfordult-e itt, de arra igen, hogy mikor George Orwell Katalóniába ment a spanyolok oldalán harcolni a polgárháborúban, akkor a latin negyedben kapta Henry Millertől a bőrdzsekijét. Ez később szerencsét hozott. George Orwell torkát átlőtték, de olyan szerencsésen, hogy a golyó áthaladt rajta és később semmilyen beszédkészségében nem akadályozta Orwellt. Az átadás a Quartier Latin negyedben a rue de l’Estrape 3. szám alatt történt, ahol 1749-ben letartóztattak egy Denis Diderot nevű „destruktív” alakot. Ámbár maga a légkör befogadó volt, itt már az 1920-as években állt mohamedán mecset. Maga a negyed büszkélkedhet Párizs legrégebbi templomaival és legpatinásabb bordélyaival. A legdurvább rész a boulevard Saint Germain, ahol egy hajdani várbörtönből átalakított pincében rendeztek be mulatót, a rue de la Huchette utcában (A halászó macska utcája). Ez volt a címe Földes Jolán regényének, ami nemzetközi sikert aratott, mert megnyert egy francia regénypályázatot. A mulatóban sikamlós dalokat hallani, amelyeket az Operából kiszuperált, de még dúskeblű szubrettek énekeltek a nyaktiló és egyéb kínzószerszámok közt. A mezőny vegyes. Heverő ázsiaiak, kuckójukban heverő lappok, japánok, akik a legkisebb veszekedésre felnyitják a hasukat, eszkimók, akik nem vesznek tudomást a korról, amelyben élnek, négerek, akik nem feketék, . A hottentotta és az indián egyformán a kávéházban lopja a napot. Találhatni jóságos perzsát is, aki orvosságot ad a szegényeknek, de a Caveau des Oubliettes-ben, ugyanazon az emeleten egy emberevő uzsorás lakik, azon a szinten egyébként a fakírok gyakorolnak – meséli a városról Sébastien Mercier. Az árak méltányosak. Az említett híres utcában volt a Kék Napórá-hoz címzett vendéglő, ahol Bonaparte 1795-ben heti 5 frankot fizetett a hotelben levő szobájáért. A diáknegyedben itt volt először járda a francia fővárosban, itt szólalt meg először templomi orgona, s itt használt először villát IV. Henrik az Ezüst Torony c. Vendéglőben. A légkör kellemes. Julianus császár, amikor 358 februárjában Párizsba érkezett, egyik első intézkedése az volt, hogy csökkentette az adót.

A Montparnasse nem is igazán párizsi. Balzac szobra kivételével nincs elfogadható műemléke. Egy ideig a Latin negyed tartozéka volt, vidékies jelleggel, ahol a hársak és a lucerna szaga keveredett a rőzsetüzek fanyarkás illatával, az itt érő cseresznyét Balzac is dicsérte. Sok kávéház megőrizte hetven évvel ezelőtti báját. Hírét legelőbb egy vonat, majd léghajó-szerencsétlenség alapozta meg, mely mindkettő a negyedben történt. 1913-ban Poincare elnök felavatja itt az új körutat, s azonnal vasárnapi madárvásárokat tartanak tudós kutyákkal. És Párizsban egyedül itt volt kapható az elfogadható minőségű Szent Jakab-fű. A pénzes polgárok, tőkéjüket az Apollinaire által szerkesztett „Életjáradékok Kalauz”-a tanácsai szerint fektették be, amit a költő csapongó képzelettel és tökéletes járatlansággal adott ki. Este hat után az utcán tisztességes nővel találkozni képtelenség volt. Itt lakott Chateaubriand, Victor Hugo, Balzac és Alain-Fournier. És itt találkozhatott az ember Modiglianivel, aki költözései során egyedül csak a fürdőkádját cipelte, és itt húzta meg magát Rimbaud is, kinek pohár nagyságú alkalmatossága a fürdéshez még sok is volt. Gaguin a Grande Chaumière utca nyolcban lakott, amikor visszajött Tahitiről. Egy indonéz nővel lakott együtt. A műtermet Gaguin polinéziai kunyhónak rendezte be. A bejárati ajtó üvegére egy pálmák alatt fekvő polinéz nőt festett, és fölé írta: „Itt szeretjük egymást.” 1910-ben a háztulajdonos ötszáz frankért eladta az ajtót.

(Folytatjuk)

Előzmények: Idegen a síromban 1; Idegen a síromban 2; Idegen a síromban 3.; Idegen a síromban 4;Idegen a síromban 5; Idegen a síromban 6; Idegen a síromban 7.; Idegen a síromban 8.; Idegen a síromban 9.; Idegen a síromban 10.; Idegen a síromban 11.