káfé főnix

"kultúrpolip"

Oláh István: Zsebregény (7)

Ha például a galamb nem számol azzal, hogy a madártávlat madaranként változik, akkor e nagyvonalúság akar életveszélyes is lehet. A vércsék madártávlata például a galambok fölötti légifolyosó, s e ragadozók fölött azt hiszem, már nincs semmi. Ők viszont levadászhatják az alattuk röpdösőket. A differenciált madártávlatból nézve pont úgy égnek le a régebbi és újabb betörésekben városaink, mint Nagyvárad az Úrnak 1660. évében, amikor a török elfoglalta a várat, felprédálta a helyet. A szemtanúk szerint (akik nem biztos, hogy madártávlatban helyezkedtek el), mikor már mindenkit megöltek, aki nem tudott elmenekülni, a város zárt főteréről nagy felleg emelkedett a még füstölgő romok fölé. Olyan volt, mint egy napszélbe kapaszkodó, vakító fényben ragyogó vászonlepedő a sötét és kietlen űrben. Ugyancsak ők, a szemtanúk a „fénikssel” azonosították a tüneményt, bár korábban senki se látta, csodálatos történetekből viszont annál jobban ismerték a főnixmadarat. Igen, hamvaiból mindannyiszor újraéled.

– A drágakövek és a fajkutyák eredettörténetét és bolyongását ismerik és számon tartják. Az ólomét nem – bölcselkedett Spiritus R. A varrógép-ábécé emez egyetlen R betűje azt jelenti: a szabadegyetem időnként szabad rektora Spiritus, ez a legalább negyvenfokos szellem, aki, ha töményebb lenne, ölne, butítana és nyomorba döntene; így viszont feltámaszt, megokosít és jólétet hoz a népre még a mi vidékünkön is. – Pedig ennek az ólompitykének nagy múltja van. Négyszázötven évvel ezelőtt, amikor a portugálok kikötöttek Teneghasima szigetén, az is velük volt. Hét esztendővel korábban, hogy Xavér Ferenc a hit fegyverét, a kereszténységet bevitte Japánba. Megérkezett tehát az első fegyverrakomány Európából, és az is természetes, hogy huszonhat évvel később, amikor a daimyo elfoglalta Kiotót, a császárvárost, a portugál ólmok röpdösnek a megbuktatott Ashikaga shogun fejénél. Ezzel véget ért egy korszak, de szokjunk hozzá, hogy csupa végből meg kezdetből áll az ember élete, amely egyébként is olyan, mint egy rőfösüzlet. Amikor pedig magát a korszakot kezdik emlegetni, nem elejét és nem a végét, hanem a Korszakot, ez fölöttébb gyanús, mert a hozsannázás legalább egy puccsot takar. Egy ember, egy csoport megpróbálja megállítani az időt. Tulajdonképpen végtelen hosszúra nyújtana egy pillanatot, amely természetszerűen a kezdetet követi, tehát szükségszerűen a véget előzi meg.
A pillanat megáll és nem mozdul. A pillanat halottnak tetteti magát. A pillanat a tetszhalál viaszmaszkja mögé rejtezik, és amikor kettéhasítja, pontosan úgy, ahogy az atombomba is az álcáját. A pillanat lánggolyóvá, tűzgombává puffad, és mint a láncreakció: újrakezdődnek János Jelenései.
Az ólom és az atombomba csak véletlenül közös helyszíne Japán. Ne kavarjunk! Tény, hogy ez a golyóbis visszakerült Európába anélkül, hogy Tenegashimán vagy Kiotóban eldurrintották volna. A portugálok átlőtték a spanyol térfélre, és onnan az ólomnehéz pingponglabda hol ide, hol oda röpdösött a legalább ezer, de inkább ezerötszáz éve tartó Európa-bajnokságon. És egyszer sem akadt fönn a hálóban! S a világbajnokság, ahol a nagyhatalmak ütögetik a labdát a vízfejű kicsik gőzös feje fölött? Amerikát akkor már fölfedezték, az újkor kétpólusú világát. Ám egyelőre még így mutatnak a dolgok: Montejo nem ezt az ólomgolyót röpítette egy indián arcába; pontosabban egy kokalevélbe – az már a véletlenek mezőnyjátéka, hogy az áloműző levélke történetesen Rézbőrű Nevesincs ajkai között volt abban a pillanatban. Három nap és három éjjel védték világuk, azt a rongyos régit, s ha nincs a kokacserje, akkor: 1. nincs félezer évvel később Coca-cola sem, azokkal a végletes jelentésváltozatokkal, ahogyan emlegették Rákosiék Magyarországán, Ulbrichték majd Honeckerék Endékájában, Ceauşescuék Romániájában, és így tovább, az egész bűbájos Keleten. 2. de ott volt a koka, ezért aztán három nap és három éjszaka késéssel kezdődött az újvilág.
Az indián pedig abban a pillanatban szörnyethalt, amikor ajkait átverte a golyó, és jókora sebet szakítva a Foramen Magnum magasságában elhagyta a testet.
Sikerült tisztáznunk akármit is? Esetleg csak azt, hogy hol nem röpdösött ez a darab ólom. S hogy valójában hol – hát ha már a nagyhatalmi politika nem jó, akkor maradjunk a regionális bugyrok valamelyikében. Mondjuk a karlócai béke törökös, ámde osztrák fegyverekkel strázsált sátránál, ahol az nímet teszi rá kezét az addig szultáni ingatlanra, Magyarországra. Bár ez még nem Mucsa; a végvidék kapuja akkoriban Erdély, a bölcs Bethlen Gábor után, s a kapunyitogató: II. Rákóczi György, aki hol Moldvát, hol Lengyelországot akarja megfogni, kettőből, sőt háromból akar egyet csinálni, de a madárkák nem hagyják megfogatni maguk. Az ólom golyóbist bizonyíthatóan Szucsáva ostrománál lőtték ki, meg is akadt egy szejmen alkarjában, akinek csapatteste az egyesült lengyel, erdélyi és moldvai hadakkal együtt szerencsésen visszafoglalta Hmelnyickij kozákjaitól a várat. Ő viszont kevésbé volt szerencsés: a golyó még a karjában van, amikor a többi zsoldos föllázadt. Őt is elfogták, századmagával lefejezték. Az ólom pedig a lefejezéstől számított negyedik napon kiszabadult a testből – a madarak lecsipegették a bűzös és lilára száradt húst a sík mezőn aszalódó tetemről. Erre már csak a lengyelországi hadjárat következhet, ez az erdélyi nemzet által önként és idegenben választott Mohács. Nemde mi dugtuk fejünk a polyák hurokjába, és amikor visszahúztuk volna, nem lehetett, mert a tatár csokrozta meg ádámcsutkánk. Az addig is bolygó lövedéket Várad falairól lőtték ki a tornyot ostromló tatárokra, de a földbe fúródott anélkül, hogy embert ért volna. Még szerencse, hogy a város nyomdásza, az Elzevir-tanítvány Szenczi Kertész Ábrahám néhány nappal azelőtt szekérre rakta a félig kész bibliát, az Újtestamentum kész íveit, és kisuttyant a vasas kapun. Ez is erdélyi különlegesség: a Váradi Bibliát végül is Kolozsvárott fejezik be, s úgy, hogy az Apokalipszis Könyvével kezdődik a könyv genezise, és a Teremtés tesz pontot a bolyongásra.
Vitézek, mi lehet a Japántól Indiákig széles föld felett szebb dolog az végeknél? – De mi nem a végre rendezkedtünk be, legfönnebb az állandó újrakezdésre – most már toporzékol Spiritus –, ha fel is támad halottaiból ez a darab ólom, és a mellembe – a szellembe? – száll, akkor is csak azt mondom, úgy szeresd felebarátod, mint tenmagadat – még ha versailles-i békemaraton is volt a világon, Trianon; s az új, a minden addiginál tökéletesebb háborúk rendszerint az előzőt lezáró, egyáltalán nem tökéletes békeszerződésekből növik ki maguk. Azt mondom továbbá, ne kívánd el a más szamarát, feleségét, a földet, ahol ő él és nem te; viszont védd a magadét, ha akárki más a hamarjában nem is tudom, hányadik parancsolat s a hamarjában nem is tudom, hányadik helsinki vagy párizsi cikkely ellen vét.
Korszerűen gondolkodik ez a Spiritus R., ezt minden további nélkül megállapíthatjuk. Időtávlata oly biztonságos, mint a madárnak a madártávlat és az emlékezet teljes hiánya. Ugyanakkor az ellenkezője is igaz; mert akinek az óraláncán az első felvonásban ott fityeg a darabka ólom, annak a negyedikben elviheti a legközelebb álló (olykor nagyon is álló) nemesebb testrészét a durranás. De Spiritus szerencséje, hogy nem gondol a holnap övön aluli lövéseivel, s a holnapot is egészen másnak képzeli, mint amilyennek a tegnap és a ma jelzéseiből megrajzolnánk.

A megértésről. Murovec, a kandúr mondja: hogyne, akár meg is érthetnénk egymást, ha ezen a földön csak mi élnénk, macskák, vagy csak ti, egerek! De a helyzet első dobbantásra komplikáltabb, mint ahogy én szeretném, mert említett földön vannak macskák is, meg egerek is, s még mi nem… Ami pedig az iménti kijelentést illeti: ha mind macskák lennénk vagy mind egerek, s főleg vagy-vagy, hát ez sem biztos; mert akkor meg a kandúrok verekednének meg egymással, ősi ok a féltékenység… És hol vannak még a törzsbe, utca- esetleg nemzetközösségbe, államba, államszövetségbe beleszületett macskák vagy egerek, akik egy másik törzs, állam vagy államszövetség!

A gyermek Hasfelmetsző Jack kedvenc képeskönyve egy bába kézikönyve, rettenetesen sok és izgalmas keresztmetszettel.

A férfi huszonkét éves volt, amikor meghalt. A napokban találkoztam fiaival, az egyik tizenhat, a másik tizenhét éves. Hogy lehet, hogy ötévesen valakinek gyermeke legyen, és aztán amikor hatéves, ismét apa! A feleség négy évvel fiatalabb, mint a férj. Ezek szerint egyévesen szülte a kisebbiket, illetve saját születése pillanatában a nagyobbikat. Egyszerre született a fiával. Akkor hogyhogy nem ikertestvére annak, hogyhogy anyja mégis? Elhatároztam, hogy addig nem öregszem meg, míg meg nem fejtem ezt az élettanilag és másként sem magyarázható esetet.

Azért vagytok olyan műveltek, mert a múlt két vállra fektetett benneteket. Áthevertétek és olvastatok. Mi most egy álszent és finoman kommunikáló korba érkeztünk, itt társalogni kell, nem folyton olvasni.

Az őrült fahaját simogatja minduntalan. Levert vagy. Ki vert le? És a néninek mije van? Hát a bácsinak? Ez a gyerekkor homokozóiból előbújt, a tűzifahalmok mögé rejtőzött médiainfantilitás mire nem képes az első oldalon! Apropó, mi akarsz lenni, ha nagy leszel: hangszerimitátor vagy nőimitátor?

Demagógosz szónokol: mert én most azt mondom, hogy az ősi föld. S ha én azt mondom, akkor mindenki csak azt kiáltsa, hogy igen, és álljon fel egy percre. Mert ha én azt hallom a szátokból, hogy igen, és látom, hogy fölemelkedtek, akkor arra gondolok, hogy az ősi föld. És ez erőt ad nekem a további harcban, erőt ad, hogy kimondjam fennhangon azt, hogy ősi föld. Mire ti felálltok, és azt kiáltjátok, hogy igen, és így álltok egy percig. Hallottam az igent, és láttam fölemelkedésetek, erről az ősi föld jut eszembe, semmi más.

Csiklóra sikló? Siklóval tisztára becsikló. Sikoltozó éjjel, ha kéjjel. Erről ennyit, most aludni térünk.

(Folytatjuk)

Korábbiak:

Zsebregény / 6

2010. szeptember 22.