Ágoston Hugó: Lágytojás, elkésett látomás

Be kell látnom, sőt bele kell nyugodnom, hogy az életben vannak eleve elrendelések, olyan dolgok, amiken a szabad akarat nem tud változtatni. Egyre inkább ilyenné válik az, hogy nem tudok híg tojást enni. Nem mintha nem lehetne tojást kapni (volt ilyen idő), vagy mintha nem szeretném (kedvenc fogásim egyike).
Mark Twain mondta, hogy egyáltalán nem érti a dolgot, három órát át főzött egyszer egy tojást, és az akkor sem volt hajlandó megpuhulni. Hát igen. Nálam azonban alighanem másról van szó. Mindent tudok. Odateszem a vizet, amikor fő, finoman beleengedem a tojást, felfordítom két perc ötvenhat másodperces miniatűr homokórámat, halványlila színű szemcséi (krakkói táncosnő nyakán a lánc…) peregnek, pereg az idő alig látható sugárban, nézem jóleső mélabúval – és akkor megszólal a telefon.
Amikor az ember főni tette a tojást, akkor érik a legfontosabb hívások (de kiválthatja azokat a forrponton zubogó tej is). Ilyenkor rohanni kell, mert ha a készüléket hagyom több mint háromszor csöngeni, átvált faxhangra, s az a legrettenetesebb. Rég nem hallott barátok, ismerősök jelentkeznek, olykor a főnök, gyakran hivatalosságok. Sürgős, gyors – alig ötperces – mondanivalóval. Hát mondhatom a miniszter asszonynak, hogy most éppen nem tudok vele beszélni, mert megkeményedik a tojásom? Nem mondhatom – vélem hallani egy torokból az olvasók ezreit. Ők fogják ceruzámat, és miattuk nem fejezhetem be ezt a croquis-t úgy, hogy amíg ezt írtam, „megint elfőtt”: merthogy belefeledkeztem. Ők ezt a füllentést nem érdemelnék tőlem, s különben is, este szoktam írni, olyankor pedig ugyan ki főz lágytojást?
Van viszont egy vízióm, egy korszakalkotó találmányom: a hígtojás-főző, amelyen be lehet állítani az időt, s amikor az lejár, valami kiemeli a forró vízből a tikmonyt, esetleg keménységmérésnek veti alá… de ez már valószínűleg a következő évezred zenéje. (Tévedés, rég ki van találva – a szerk.megj.)

1997. augusztus 7. / A Hét

Forrás: Bukaresti élet, képek. Scripta Kiadó, 2001

Az eddigi fejezetek: 

Fekete betűkkel / A Parlamentben – Könyvkaland / Javítják az utcát / Divatbemutató

A kutya vörös / Húsz éve már /  Kórházi képeslapok / Találkoztam Dumnyezóval /

Kis éji zene / A könyvvásáron /

2017. február 6.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights