FÜLÖP ANTAL ANDOR

Szemérmesen zárkózott és állhatatos munkája közben meglelte a legdrágább kincset, amelyet festő meglelhet, fölfedezett egy sajátos egyéni színt: a Fülöp-sárgát. Nem is festék ez már, hanem valami ünnepi fény, puha és meleg jóság, s miközben rejtett forrásból sugárzik szét, mindent elárasztani vágyik; de ez a megszentelt művész attól fél a legjobban, hogy a határtalan derű és életszeretet kilibeg a képei keretéből, s igyekszik rögzíteni azt. Aggodalma még arra is ráveszi, hogy valamely csendéletén az iskolai tanulmányok egyszerű rajzosságával rögzítse kedvenc tárgyait. E kinyilatkoztató festészetet szemlélve némelyek suttogva jegyzik meg, hogy innen néha már csupán egy lépés a giccs, s közben maguk sem tudják, mily igaz, amit mondanak. Hiszen e káprázatban a valóság egyetlen túlhangsúlyozott eleme is tűnővé teheti a csodát, s ha az égő csipkebokor ágai közé odaképzelünk egy csókafészket is, azonnal kialszik a látomás… Fülöp Antal Andor azonban mindig megtorpan a fenyegető szakadék szélén s épp a rajzosság és a színek finom mesteri egyensúlya teszi messziről is oly felismerhetővé a képeit. De vajon hányan tudják, hogy már szivárgó könnyein át, hibás szemmel vette észre a boldogság sárgában derengő ígéretét? Ehhez bizonyára sok tehetségre, szorgalomra és annyi alázatra volt szükség, hogy valaki rég letűnt idők szolgájának álmodja vissza magát, mint ahogy Ő teszi, amikor megilletődve bizonygatja, hogy megelőző másik életében Botticelli palettakaparója volt…

HORVÁTH ISTVÁN

A Földet már vastag rétegben borítja a beton és más szigetelőanyag, amikor Pista bácsi nekifeszül, hogy legalább egyetlen barázdát hasítson körbe az egyenlítő mentén. Aztán fáradtan leül, táskáját az eke szarvára akasztja, és gyöngyöző homlokkal törölgeti szemüvegét. Közben „méhek dongják a kiszóródott kristálycukrot, felborult kalapjában pacsirta fészkel, és sorjában lépdelnek a vetési varjak a szántáson. De mielőtt e látomáson elcsodálkoznék, már hallom is a feddő hangot : Ne bódogtalankodj, édes fiam, állj be ide né a helyembe, szen te is paraszt vagy, az apád mindenit: mindenki paraszt, ha szégyelli is ! És noha cserépben nevel virágot, és a petrezselyem zöldjéért a piacra kell gyalogolnia, Horváth Istán neve számomra a föld költészetét jelenti ezeken a tájakon; a földét, minden ősiségével és minden mai következményeivel együtt. És ha aszály fenyeget, vagy jégeső gépfegyverezi a búzatáblákat, magamban fölkiáltok : te jóisten, mi lesz Pista bácsi vetésével?!…

(Folytatjuk)

Előzmények: 1. rész / 2. rész / 3. rész / 4. rész / 5. rész / 6. rész / 7. rész / 8. rész / 9. rész / 10. rész / 11. rész /