Hogy mikor lesz az emberből költő és mikortól minősül annak, hogy ez milyen rangot jelent s jelent-e igazi rangot – nem tudom. A lelkület, az indulat, mi egy embert arra indít, hogy valahogyan kifejezze, ami benne dúl, szólni akar – ez választja ki, ez indítja arra, hogy ne tartsa magában, ossza meg, tárja ki, adjon formát neki.
Siklósi Vilmos, mikor már nem verset ír, a gyakorlatban válik költővé, kiötlötte, megalkotta, létrehozta azt a közösséget, amit ezzel a forró hevülettel, erős indulattal, igazságra éhes lelkülettel létrehoz s ami majd alapja lesz visszamenőleg is egész életének.
Hogy költő lehetett volna, Isten tudja. De az az indulat, mi világra hozta verseit, nem szunnyadt. S hogy a művészet felé terelte – igazolják a színház iránti szeretetből fogant tettei, a közönségdíjhoz járuló tárgyiasított díjak, emlékmaszkok.
Verseiben a szerelem, a 2. vh., a lágerek borzalmai, a holokauszt, az új világrendbe vetett reménység korai csalódása, a mindenhatóval való pörlekedés – az ember életének legfontosabb kérdéseivel foglalkozik – alkalomszerűen, ahogy gondolom, élete során érik a különböző hatások. Társadalmi kérdéseket is megversel, a csalódásainak is hangot ad. A lelkébe enged betekinteni, a fiatalság magát még mindenre képesnek érző meggyőződésével.
Meglep érzékenysége a világ dolgai iránt, érzéke a költészethez, forró indulatai, vallomásos kifakadásai. Ismerve, hallva magamban a hangját, csak megerősít abban, amit tudtunk róla. Lelkes és hűséges elkötelezettsége a hitközség iránt ilyen szívből táplálkozott.
Róla alkotott képünk, ismeretünk nem közönséges színnel gyarapodik hátrahagyott verseit olvasván.
„Siklósi Vilmost a kilencvenes évek közepén ismertem meg, amikor kedves ismerősöm elhívott a korábban megalakult zalaegerszegi zsidó hitközség egyik rendezvényére. A zsidók történelmét a Bibliából ismervén izgatott kíváncsisággal készültem az alkalomra. Szokatlanul meleg, barátságos légkör fogadott, rendkívül nyájas emberekkel, akik azonnal befogadtak. Ettől kezdve több-kevesebb rendszerességgel eljártam ünnepeikre. 1991-ben alapította meg a Béke Shalom magyar-izraeli Baráti társaságot Zalaegerszegen, s ennek folyományaként 1995-ben létrejött, a társaság igénylésére a zsidó identitás megerősítését szolgáló hitközség, aminek ugyancsak ő volt az elnöke. Minden alkalommal felkészülten és alapos tájékozottsággal beszélt az aktuális ünnep történelmi hátteréről. A közösség összetartása példaértékű volt, segítették-gyámolították a közéjük tartozó rászorultabbakat, a város kulturális értékeinek ápolására, a múltjuk megőrzésére is nagy gondot fordítottak. Vilmos feladatának érezte az elhagyatott zsidó temetők felkutatását és felújítását. Fő küldetésének a zsidó hagyományok megismertetését, újratanulását, megőrzését tartotta. A hitközség életben tartásában a legfőbb érdem vitathatatlanul őt illette. Lelkesedése elhárított minden akadályt, a kis, már idősebb tagokból álló csoport összetartása neki volt köszönhető. Kulturális ünnepségeket szervezett, előadókat hívott meg, akik élvezhetőbbé tették a zsidó kultúrkör megismerését. Kibontakozott előttünk a holokauszt előtti-utáni izraeliták történelme. Legfontosabbnak a jelen és jövő nemzedék tájékoztatását tartotta. Ne menjen feledésbe, ami a II. világháborúban a zsidó néppel történt. Emlékszem, egyik korai, zsinagógában megrendezett ünnepségen arról beszélt, mi indította el őt erre az útra… Ki vagyok én? – tette fel a kérdést először is önmagának, hogy aztán a választ mindenki hozza meg maga is, saját magát illetően. Határozzuk meg mi, kik vagyunk. Nagyszülei elvesztése a II. világháború koncentrációs táboraiban, a holokauszt történelmi ténye, melyet némelyek nem átallottak kétségbe vonni, saját lidérces álmai, miket éveken át hurcolt magában, népe kínszenvedéseinek átélése nem hagyta szó nélkül elmenni a múlt mellett. Érzelmei, gondolatai versbe kívánkoztak. 1968-1972 között írta őket. Megmutatta Váci Mihálynak is (feleségétől tudjuk), aki közlésre méltónak tartotta alkotásait, azzal a megjegyzéssel, hogy pár versen még csiszolni kell. Hogy miért nem hallgatott a biztatásra, nem tudom. Talán nem volt elég önbizalma, talán más feladatok kötötték le. Lelke mélyén titokban dédelgette őket, erről a kultúra, a színház iránti szeretete árulkodott. Feleségével, Siklósi Judittal a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház közönsége által évente Az év legjobb színésze kihirdetésekor ajándékdíjat és emlékfalat is készíttettek a művészek számára, amit először 2002-ben, az Indul a bakterház bemutatója alkalmával avattak fel a színház előcsarnokában. Tevékenységükért tíz év múlva, 2012-ben, a magyar kultúra napján Zalaegerszeg város részéről átvehették Az év mecénása kitüntetést.
Siklósi Vilmos koronavírus okozta, 2020 október 30.-án bekövetkezett sajnálatos halála után kerültek elő feledésbe ment versei. Felesége felkérésének szívesen tettem eleget. A kötetet születésének évfordulója emlékére állítottuk össze. Siklósi Vilmos 2022 február 19-én töltötte volna 75. életévét. Verseiből árad a fájdalom, féltés, harag, aggodalom, felháborodás, ami csak egy, a társadalmi igazságtalanságokra érzékeny embert foglalkoztathat. Felesége iránti szerelme, családja iránti szeretete olyan verseket írat vele, ami az olvasót megragadja. Sorai közül megcsap tiszta, csiszolatlan őszinteséggel megvallott érzelmeinek kavalkádja. Hangja szenvedélyes, témáit mélyen átérzi. Akár elismert költő is lehetett volna. De sorsa másra rendelte. Többre volt hivatott.” (A kötet ajánlója: (Nászta Katalin)
Az elhangzott versekből
Siklósi Vilmos: Vallomás
Szeretném öledbe hajtani
szunnyadó fejem.
Szeretném átölelni a véges
végtelent.
Megtalálni a Föld szögletében
a boldog jövőt.
Újra fogócskát játszani
míg megőszül a pusztító idő.
Látni téged!
Hallani bódult szellemed.
Megkérni a Világot,
kívánni bárányfelleget,
kékes hajnalt, kék galambot.
Nem háborús dúló éveket.
Nyugodt éjen átaludni.
Lármás hangú kikeletet.
Malacokat kurjongatva etetni,
S nézni szikrázó szemed.
Szilvafát metszeni házam
tágas udvarán.
Nem ágyút tölteni,
s hallgatni zúgó szavát.
Tulipánt, s rozmaringot ültetni.
Békésen pipázó kései nyár.
Szunnyadó szívem,
ha rád nézek
újra kalapál.
Moszkva – Berlin
Dübörgő tankok, dübörgő léptek.
Éji harmat felszívódófélben.
Induló zeng, taposod a földet,
anyáid szelleme bele-bele nyögnek.
Egy lépés előre, s tízet hátra,
egykori emlékek régen elszálltak.
Futó csizmatalpak, megvert remények
meggyökereznek Moszkvához érve.
Zeng a vörös hajnal, csorog drága
vére. Szöges csizmák lassan
visszafelé néznek.
Megáradt a Volga, Don, a Dnyeper
Összetorlódik a tomboló fergeteggel.
Új árhullám indul, s a gyermeki
arc vidáman felnevet.
Sok elszenvedett kín
az árokban megdermed.
Zsombékos, vértől tapadó hínár
lepi be a mezőt. Vihartépett ajkak
zengik a zenghetőt.
Sárosan csusszanó léptek,
Vigadó szuronyos legények,
Szertefoszlott megvert remények.
Békét űző fegyveres vitézek,
Holtak tornyos tömege.
Élők zúgásának vad elemei,
Görgetik, tolják az éket
lobbanó fényben,
éjjeli sötétben,
dübörgő vészben,
katyusák harsogó zenéjében.
S menekül megannyi megtört
lélek. Vészesen vijjog, kéregető-
félben. Félszemű, vak koldusok,
őrült zenészek. Egykori népek,
vonyító vitézek. Dübörgő tankok,
dübörgő léptek. Reichstag tetején
ujjongva zenélnek.
Bűn
Letörlöd arcomról a szennyes port
S izzadt homlokom simogatod
illatos, selymes kezeddel.
Fejemet öledbe hajtom
S álomba ringat
Szikrázó szemed.
Most búsan lehajtom
Szunnyadó fejem
S szemem kérőn esdekel
E percet megbocsájtsd nekem!
Tudom! E pajkos életet
E ringatózó vizet felzavartam.
Felzavartam, s hiába
Simítja kezem, a fodra
Nem nyugszik el.
Lelkem megremeg, s esdekel
De a víz istene nem felel.
Lerogytam, megcsókoltam a fövenyt,
Könnyeztem a fodrok felett.
Nem felel! Zord isten
Gránitszirt szíve.
Hozzád bújok, mint remegő
fióka anyja kebelihez.
S kérő tekintetem vezekel.
Ívelő ajkad mosolyt ad,
S a tavaszi szellő megrángatja
A vén barackfát.
A verseket a zalaegerszegi Hevesi Sándor Jászai-díjas színművészei: Farkas Ignác és Kiss Ernő előadásában hallhattuk. A Lorenzo-Stúdió öreg harcosai, Lőrincz Kálmán és Varjasi Gábor régi barátjuk pár versének megzenésített változatát játszották el a szépszámú közönségnek.
Siklósi Vilmos Hátrahagyott versei c. kötet kiadását a Béke Shalom Baráti Társaság, a zalaegerszegi Zsidó Hitközség, a Magyar Honi Zsidó Imaegylet Egyesület, (Budapest), a Remény Támogatás Közalapítvány (Zalaegerszeg), az R&M Reklám Bt (Zalaegerszeg), a Solar Hotel, (Nagyatád), a szekszárdi Izraelita Hitközség támogatta.
Pusztai Péter rajza