Fiatal pár
fekete-fehér fényképe-
nekem hatvan év után is
talány.
Minden nap más-más színt
adhatok a kép feketéjének,
halvány sárgát, rózsaszínt,
felhőtlen kéket
a fehérnek
s más-más irányt
a gyermeki messzenézésnek.

Daloltam, sohasem kérdeztem kéred-e?
Kivirágzott visszhangja, vajon nézed-e?
Illata, mint felhő tovaszáll, érzed-e?
Égi fények zivatart hoznak, látod-e? Tovább »

Mit lehet elvárni egy verstől? Vagy kettőtől? Vagy egy vastag verseskönyvtől? Mondjuk egyszerűbben: az egész irodalomtól? Hogy megváltozzék tőle a világ? Vagy az ember? Egyik sem változik meg. Mert ilyen a világ, mert ilyen az ember.
De annyit elvárhatunk egy verstől, hogy jelenjék meg torkunkban egy apró gombóc. Egy semmiség, amitől, ha rövid időre is, de másképp érezzük magunkat, mint olvasása előtt.
Itt van egy Markó-vers, címe: Bejárat. Ez a cím egyelőre nem mond nekem semmit. Lehetne az is, hogy Kijárat. Akkor sem tudnék tőle meghatódni. Sok bejárat van a világon, sok kijárat. És akkor mi van? Semmi. Tovább »

Nagy Sziget, Kuba hétköznapjai. A karibi szocializmus vidám barakkja. A szemtanú tollából. A rendszerváltás óta Serdián Miklós György az egyetlen magyar szerző, aki tényirodalmi értékű naplót jelentetett meg a szigetországról.

1997. XII. 1.
Ha túl sokat van itt az ember, no es fácil – nem igazán egyszerû – és olykor-olykor levegôváltozás
címén el kell hagyni a késôszocialista valóságban úszó Nagy Szigetet.
Olyan ez, mint egy jó házasság, mert ha történetesen nincsenek más hajlamai valakinek, akkor állí-
tólag – a pszichiáter Zsuzsa szerint – kell néha egy másik nô, hogy az ember rájöjjön, milyen jó is a
feleségével.
Példaértékû tanmese, akárcsak a történet, ami következik. Tovább »

ott vagy a seregélyek
kiáltásában
s a halak énekében Tovább »

Poézis

Fagyos tónak fagyott vizén
két kis maci korcsolyáz,
a költő meg úgy röhög, hogy
valósággal gurguláz. Tovább »

Génjeink tudják,
Nem szakíthat széjjel a
Szétszórattatás. Tovább »

ERKEL ÉS BRASSAI

Erkelt Ferencet több ízben megismételt vallomása közelebbről is a mienkké teszi. Zenei újjászületése itt történt, ebben a mi drága városunkban, ahol ittlétekor az ezernyolcszázharmincas években oly gazdag, színes, eleven művészi élet volt. Játszott és vezényelt az ország első kőszinházában, hallotta az első magyar operakisérletet, nemes körmöci Ruzicska Ignác Béla futását, beszélgetett s jó barátságban volt az időrendben is, de illetékesség dolgában is első magyar zenekritikussal, Brassai Sámuellel. A tíz évvel idősebb polihisztor megállt egyszer egy ablak alatt. Valaki csodálatos szépen játszott zongorán. Elhalt az utolsó akkord is. A tudós elbűvölten kiált be:
— Öcsém, ki vagy?!
Hosszú évek múltán egyik legmegrázóbb alkotását ajánlja Erkel Brassai Samu barátjának: a Hunyadi László opera Hattyúdalát.

Járosi Andor
Erdélyi Helikon, 1936

JÉKEY ALADÁRNAK.

Én itt vagyok, akarva-nem-akarva,
A végtelen vetett a véges partra.
Fekszem aléltan a sivár fövenyben
És az óceán himnuszait zengem; Tovább »

hiszek egy Istenben
azt mondják, bolond

vagyok, tanították, tégy úgy, mint az állat,
legyél a nyáj Tovább »

000

…/1844/ November derekán Vahotnak feltűnik, hogy lakója, szokása ellenére, honn maradt „estvénként, s jó befűtötte kis szobáját, pongyolára levetkőzött, rá-rágyújtott hosszúszárú pipájára, s egész füstfelhőt csinált maga körül, s olykor egyet kortyantva a hevítő piros borból, nyugtalanul járt fel s alá; mint egy oroszlán a szűk kalitban”. A szoba leírása találó: lépcsőházi nyomorúságos zugoly az, nap, levegő sohasem hatol be, egyetlen ablakát a lépcső eltakarja; csak forogni lehet benne.
„Csak néhány est és éjfél kellett ahhoz” (pontosan hat nap és hat éjszaka), hogy a magaképzelte magyar eposzt, a Kukorica Jancsit Vörösmartyéknak felolvassa. Az elragadtatás általános. A népi, tündéri hősköltemény akkor még a mai alakjának körülbelül felénél fejeződött be, hihetőleg ott, ahol Jancsi a francia udvarból hazaérkezik. Az elragadtatott kézszorongatások hatása alatt a fiatal költő hozzácsapja a műhöz, ami a tárgyról még lelkében motoszkál; a földi megpróbáltatások után hősét, mintegy ráadásképpen, fölröpíti a mesék megpróbáltatásai közé; a földi ábrázolása után az érem másik felére kivési a népi álomország képét, s anélkül tán, hogy maga is tudná, mit csinál, megalkotja a magyar népies költészet legegységesebb, legtisztábban csengő aranypénzét. December 8-án a Pesti Divatlap már a János Vitéz, a hallgatók-tanácsolta cím alatt emlékezik meg a szerző „legújabb nagy költeményéről”. Ezt már megveszi Vahot; száz forintot ad érte (amit a költő azonmód szintén szüleinek ad tovább).
… A lelenc Kukorica Jancsi éppúgy szimbólum, akár a mesékben a legkisebb gyermek; a társadalom legmostohább rétege harcol és győz általa a földi és földöntúli gonosz hatalmakkal szemben.
Bizonyos, hogy van a fiatal költőnek köszönnivalója a nemrég akaratlanul pellengérre állított Vörösmarty iránt is. A Tündérvölgy Argirusa Jancsink előtt vágta az ösvényt. Azt vágta Csongor is, ugyancsak a hű szerelem védelme alatt úgy, ahogy a népmese megteremtette. Miért Jancsié mégis a pálma? Épp azért, mert nem átvétel, hanem közvetlen nép-teremtmény. Ezért győzi le majd Miklóst is.
Nem írtak hozzá annyi boncolgató magyarázatot, mint a Toldihoz — a glosszák nélkül is megérthetjük, mert azon nyomban megérezzük mély áramát s felületének csillogásjátékát. Ez a legtöményebb, leghódítóbb magyar mű. Nemcsak a betyárok alföldiek benne, hanem a francia király is, a tengerek, a hegyek, a csillagok is. Ez az a mű, amelyben valóban az Isten is János. Miért sikerül ez? Nem utolsósorban azért, mert a világmindenségnek ezt a békés magyarosítását egy valóban európai méretű, sőt világméretű művész végzi…
…„Ha Toldi Miklós a magyar Heraklesz — vélte egy későbbi magyar költő, Kosztolányi —, akkor János Vitéz, a leleményes, a horgaseszű, a magyar Odysseus, Nausikaája pedig Iluska.” János Vitéz az üdvözült parasztság… (Illyés Gyula: Petőfi Sándor)

Petőfi Sándor: CSOKONAI

Egy kálomista pap s Csokonai
Egymásnak voltak jóbarátai.
Kilódul egyszer Debrecenből
S a jóbarát előtt megáll,
S: ihatnám, pajtás! így kiált föl
Csokonai Vitéz Mihály. Tovább »

Szemelvények egy ír verseskötetből

Desmond Egan (1936-) a legtöbbet fordított mai ír költők egyike. A hazájában megjelent több mint tíz verseskötete, a német, francia, spanyol, olasz, holland, svéd, japán és más nyelvű kiadások után magyarra fordított művei most jelennek meg először kötetben – (1997-ben a Nagyvilág már közölte néhány versét.)

A magyar irodalomhoz hasonlóan az ír irodalomban is két fő irányzat küzd egymással: az ír kultúra folytonosságát hirdető, a hagyományokra építő, a nemzeti eszme szolgálatában álló újjáélesztési mozgalom, a „revivalism”, illetve a kozmopolita, a hagyományokkal radikálisan szakító, a homogén nemzeti vagy nyelvi identitás fontosságát megkérdőjelező, felülvizsgáló „revizionizmus”. Desmond Egan kívül marad ezeken az áramlatokon: írsége megtagadása nélkül is modern, sem katolikus neveltetése, sem az ír, gael-kelta kultúra, nyelv iránti ragaszkodása nem ösztönzi nosztalgikus múltidézésre.

Tovább »

A koma kelet felé fordult, mert szerintük az ellenség onnnan érkezik, és hogy a háta fedezve legyen. Ám újabb hírek érkeztek, Vadmalac tanácsára a koma északnak fordult.
Majd nyugat, majd dél irányába.
Keserűen konstatálták, hogy – Vadmalacnak a félelemtől felállt a szőr a nyakán – be vannak kerítve.
– Akkor… – kezdte elhalkuló hangon a koma a következtetését, és leengedte a kezében tartott, lövésre kész fegyvert.
Egy páncéltörőt, de hát bármelyik irányból rájuk jöhetnek.

Forrás: ujnepszabadsag.com

A pillanatok szárnya

Ne búsulj, komám, fáradt Péter,
mindig lesznek energiáid,
mindig belátod, hogyha szíved
nem jóra vágyik. Tovább »

teremtett világ

koronavírus
tüskés gesztenyetermés
csodálatos föld Tovább »

Mondd
Gondolsz rám
mikor hervadó napraforgót látsz?
Látod az arcomat
mikor hallod a vágy szót?
Mondd

A VARIDANCE a dunaújvárosi Bartók Színház tánctagozatával egy egészen különleges, élőzenés János vitézt hozott létre Vári Bertalan rendezésében, koreográfiájával. A táncprodukció budapesti bemutatója 2022. január 27-én lesz a XIII. kerületi RaM Színházban. Februárban és márciusban is látható az előadás a RaM-ban. Tovább »

Erdőközi Sándor – Öcsike – hagyatékából*


Sötét felhők lomha zápora alatt
Kegyetlen hullám ver egy kis csónakot,
S benne egy vén, fáradt testű halászt,
Kit az ínség most is útra ragadott.

Rongyos ingét durva cseppek mossák,
Hullámok borítják el csónakja ormát.
Nehéz sóhaját csak a halk halak ha hallják,
Hárman osztván meg ladikjának alját.

Szilaj hullámháton csónakjában állva
Vállát a messzi múlt ólomterhe nyomja,
Törekvése feje fölé glóriába szálla,
S a vihar erejének csúcspontjára hága.

Ég, föld s víz dühödten összecsap,
Tombolnak, míg vad erejük hullámtáncba fagy,
S a halász homlokára hűs szellőt kap,
Engesztelvén őt, Nimfa békét hagy.

Az erős fény is gyöngül, derengeni kezd,
Gyenge fénycsík űz nyúzott felleget,
S a távoli messzeségre szivárvány mered,
Dicsőítvén a Napot és a magas Eget.

Az öreg halász szívében remény ébredez,
Kiveti hálóját s a messzeségbe mered,
Az eső langy szála még épphogy permetez
S a víz kék ritmusába újra belekezd.

(Szilágycseh, 1994. március)

Közli: Para Olga