Az idő alsó folyásán éldegélek,
madárlábalakú deltában, teraszos
lélekkunyhómban az ablakkal
együtt ébredek, joghurtba kevert
zabkását reggelizem… joghurthal,
mert kolozsvári diákéveim fő menüjére Tovább »

Szatyrokkal,
színes pakkokkal
lótunk-futunk
hemzsegünk
ilyenkor ünnep hetén Tovább »

Czegő Teréz művésznőnek

négy szó mi kimaradt
egyik előző versemből

gondoltam
el ne vesszenek
megírom őket újra
hogy kiteljesedjenek Tovább »

múzsa nélkül a vers
gyenge mint a szérum
hajdan virgonc hatóanyaga
amelyet elgyötörtek átlátszó lánggal

Budapest, 2021. XII. 14.

Hullt az régen is,
talán emberemlékezet óta,
– ahogy szól a nóta –
érkezett hirtelen egy reggelen, Tovább »

AZ ÍRÓ ÉS A SÁRGARÉPA

Az olvasó nem is gondolja, hogy az író mennyire szeretne olvasó lenni.
Világéletemben csak írtam, írtam.
Folyton az olvasókat írtam meg, írókról sose írtam, mert van egy írói babona —, nem szabad az embernek saját magát megírni. Ezért az ember azt, amít ki akar panaszkodni, valami idegen foglalkozási alakba ülteti bele, ahogy a békánál a szemet ültetik át az orvosok. Nem is kell mondani, hogy ez sose lesz oly jó és biztos szem, mint amilyen az eredeti tud lenni. Az író is, ha mérnöknek nevezi ki alteregóját, vagy orvosnak, vagy tanárnak, az illető sohase lesz igazán mérnök, orvos, vagy tanár: író volt, hogy legyen belőle orvos?
Ma már az olvasó kezdi megérteni ezt az egyszerű igazságot, s olykor-olykor hajlandó elfogadni őszintén is. De nekem még harminc nehéz évet kellett eltölteni azzal,
hogy ki kellett találni száz és száz figurát és valami elhihető mesét, hogy azt a hihetetlenül egyszerű élményt, amit el akartam mondani, elhiggyék az olvasók, de úgy, hogy senkinek se jusson eszébe, hogy az írónak voltaképpen volt köze a történethez is, az alakokhoz is. Régebben azt szokták mondani, milyen gazdag az író: mennyi egyéniséget, mennyi jellemet tud alkotni. Pedig csak arról van szó, mennyi egyéniség s mennyi alak jelenik meg az életében, ő aztán csak arra vigyáz, hogy minden személyes ismerősét úgy rajzolja meg, hogy az illető rá ne ismerjen magára.
De mi szükség van erre?
Az író becsapja az olvasót, mert az olvasó követeli, hogy csapják be őt.
Én most mindenesetre jobban szeretem a sárgarépáimat, mint az objektiválás művészetét. A sárgarépa vaskos, kövér, duzzadt és sárga. Próbáljon az író vaskos, duzzadt és sárga jellemeket rajzolni.
Pedig hát vaskosak az emberek, duzzadtak, és mennyire sárgák.

Színházi Élet, 1938/46.

VERSENY

Ha lenne egy elemi, ahol irodalmat tanítanak, ezt adnám elő:
— A nagy témákat, az igazikat, túl. kell élni. Ez a versenyfutás a témával néha évtizedes távban történik —, marathoni verseny! Előbb meg kell történni valaminek, aztán meg kell érteni azt, ami történt, aztán ítélni kell fölötte, aztán meg kell bocsátani az élménynek, aztán el kell távolodni tőle, messze, meszsze, mintegy a történelembe. Akkor kezd élni a téma, az igazi, mikor már mindenki megfeledkezett az élményről, mikor a történet már a kutyát sem érdekli. Nonum prematur in annum?.. Igen, de nemcsak a kéziratot kell pihentetni kilenc évig: az anyagot is, amelyből készül.

Színházi Élet, 1938/46

ÁLLÁSKERESŐ

»Államtudományi, jogi és filozófiai doktorátusom van, ezenkívül a Sorbonne-on is diplomát szereztem«.
»Milyen nyelven beszél?«
»Angolul, németül, franciául, spanyolul, törökül, oroszul,. hollandul, arabul és eszperantóul«.
»Családi körülményei?«
»Őseim a mohácsi vész előtt kaptak nemességet.«
»Technikai képzettsége?«
»Autót és repülőgépet vezetek. Kisérő nékiil átrepültem az
Óceánt«.
»Hogy ennyi remek tulajdonság után is állást, azt bizonyítja, hogy talán van valami hibája is. Mondja el, mi
a hibája?«
»Nos, kissé talán hazudozós vagyok«.

Színházi Élet, 1938/43.

1972. XI. 29.*


otthonunk helyett
ateista tömbházak
sivár sora vár Tovább »

Érdekes azért,
hogy a nyájat nem zavarja, hogy minden
tagja egyformán néz ki,
egyformán göndörödik a fehérsége,
egyformán legeli a zöldet,
egyformán béget – Tovább »

Ébredj fel!
Tündérmesék már rég nincsenek.
Nincs királyfi
Csak néha egy-egy vén csúf boszorkány
És a hét törpe is leszerződtette magát
Az állami cirkusznál. Tovább »

Erről a főtéren, a híres-nevezetes egykori óra helyén álló szerkezetről egy marosvásárhelyi újságíró úgy vélekedett, a rá jellemző iróniával, hogy visszatérnek a kétszázötven évvel ezelőtti boszorkányégetésekhez. A Facebookon erre viharos vita kerekedett, nem csak a vásárhelyiek körében. Ezt a fotót én még a komment-vihar előtt készítettem, és egész egyszerűen megkérdeztem a jelenlevő szakembertől, hogy mi ez? Copac caritativ, azaz karitatív fa – magyarázta. Az európai nagyvárosokban a Rotary Club és más hasonló intézmények így hívják fel a figyelmet Karácsony időszakában az adományozás fontosságára, majd telefonján mutatta meg a párizsi, berlini, budapesti, prágai hasonló szerkezeteket. Így Marosvásárhely is csatlakozik a mozgalomhoz. A kúp majd megtelik, a folyamatosan beépített csutakokat az ünnepek után a Városháza saját jegyzéke alapján szétosztja a rászorulóknak. Tovább »

Szeretnék
menni,
talpammal
hajtani
a földet, Tovább »

Forrás: Forrás: szerző FB-oldala

Ahol fújtató tűzparipák
egy tavon
dobogva köszöntik
a felkelő Nap sugarait…
Vakon! Tovább »

Vasárnap van. Verset írni kellene,
de, hogy „semmit se tégy azon a napon”
lehet, hogy rám is vonatkoztathatom,
hiába kísért a költés kelleme. Tovább »

Rólad álmodom gyakran, drága szobrász,
ki pénzt kaptál, s közben szidtad a pápát,
használtad, nem csókoltad a dukátját,
te korai, márványban égő Zorbász. Tovább »

BÍZVÁST BEFÉR

A birtokos új istállót építtet. Mikor megtekinti az épületet, fejcsóválva szól oda a csordásnak:
— Nem lesz alacsony az istálló ajtaja, Mihály bá’ ?
— Dehogy is alacsony, nagyságos uram!
— Hiszen alig férek be rajta !
— De nincs is akkora ökör az egész világon, mint a nagyságos úr!

Színházi Élet, 1938/43.

SKÓCIÁBAN

A skót meglátogatja a barátját és így szól:
— Nem vennéd, meg a hálóingemet?
— Miért adod el a hálóingedet?
— Mert éjjeliőr lettem.

Színházi Élet, 1938/45.

Fiam, te sehova született, mozdulatlan pulya,
nem voltál szentesti tömjénem, mirhám, kenyerem se,
ha legalább negyven és pár éved árnyékát látnám,
meg a főurat, aki mindkettőnk köldökzsinórja,
hangod tenorját, mint halott apámnak erre-arra
fészket rakó, köszöntő szavait, hogy egészséget
fiam, borban a sors keze simogatni is képes,
de a sodrás a pszichét elmossa, ahogy téged is
egyenlővé tett a szajha anyafölddel, én meg csak
pingálom bőröm a kakas vérével, mert vesztesek
gyámolítója, elesett hősök lelkésze lettem,
torkomat marja sok száz páciens köhécselése.

Azt híresztelik itt, körülöttem, ezt nem akartuk,
a végrehajtó vad ábrázatát, azt bizony soha,
színi kellékként sem, tragédiáknak ha szárnya nő
amikor fel-fellépnek a bajok és hullámzanak,
emlékszem, fiam, azon a hideg, fehérlő estén
amikor a kabátzsebemben elszállásoltalak
és leborultam a kocsma üvegszentélye előtt,
apa – hallottam akkor, pöttöm testedből szólt az Úr,
lelked rajta, majd szem előtt tart a színésztársulat,
így dorgáltál meg, azóta mérem ballépéseim
hosszát és tömegét elavult, bolti eszközökkel,
mély kráterem aknarepeszei közt a hagyaték.

2021. december 11.

Forrás: szerző FB-oldala

Gondolom, szennyek nélküli nézete
már a nemléttel rokonított.
– Gyógyulj meg, mama! –
suttogta sírásra görbült ajka,
bús gyermek-szeme,
elfúló hangja – Tovább »

Ha nem egyéb, boszorkányégetés lesz karácsonyfa helyett Marosvásárhely kellős közepén, a híres virágóra helyén. Legalábbis a készülődések – amint a fotó mutatja – erre engednek következtetni. Legutóbb, hasonló látvány székes fővárosunkban bő 250 évvel ezelőtt volt… Nos, az én szerény kérdésem: ezért a förmedvényért ugyan biza hány fát kellett kivágni? Azokért nem volt kár? Csak a karácsonyfáért lett volna az? Ez az a híres környezetvédés? Piszkosul átvert „zöldek”, ébresztő!

Forrás: szerző FB-oldala

MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Ha egy férfinak azt mondják, hogy »Mit szólsz hozzá, Kovács válik a feleségétől?« — mindenki kérdéssel válaszol:
— Melyik Kovács?
A kérdést megpróbáltam hölgyeknek feladni:
— Mit szól hozzá, Kovács válik a feleségétől! Tovább »