Debreczeni Éva Hátra hagyott versek (13.)

félek

jön a nagyvilág lopva, óriáspók
jaj, félek, megesz!
kattogó hangsorral csörög terminátor
marokból van, félek, megesz Tovább »

Cseke Péter: Parti balett

Forrás: szerző FB-oldala

Albert Csilla: Halványvörös és halványfekete (26) / Parafrázis-regény / Történik a 2020-as évek elején

Kezdetben minden hétvégén hazament, de az otthon töltött napok csak kényelmet hoztak, töltődést nem. Hiába tudott elvonulni és pihenni, miközben jókat evett és volt kihez szólnia, hiába ülhetett ki a még mindig meleg délutánokon a kertbe olvasni, valahogy az egész kezdettől fogva nagyon anakronisztikus volt. Úgy érezte, visszatér egy régen túlhaladott állapotba – ahhoz az időszakhoz, amikor egyetemistaként loholt haza pénteken, hogy a megszokott közegében „tankoljon”, s mellesleg felpakolja vasárnap délután Mészáros Julianna ételes dobozait, amelyek általában a következő péntekig kitartottak. Ezt az analógiát egyébként anyja is követte, aki most is elkészítette ezeket a dobozokat, és amennyire kapóra jött, annyira nyomasztotta is Attilát, hogy „megint itt tart”. Arról ugyanakkor szó sem lehetett, hogy erről lebeszélje az asszonyt – gondoskodása feltétlen és ösztönös volt. Tovább »

Demény Péter (Ivan Karamazov:) Nevetések

Sietek, nehogy
odaérjek, ahol vár
rám az alkalom.

Cselényi Béla: MEMENTO MORI

életében elgondoltam
ahogy ott ült szembe’ velem
s néztem csíkos pizsamáját
nemsokára történelem

Budapest, 2021. VIII. 28.

Steigerwald Tibor: Tekintet

Forrás: szerző FB_oldala

Hadnagy József: Zavaros idők

(pillarésnyi szemszögből)

Fellázadt, tombol, gyújtogat a nyár,
eddig aligha látott forradalmár:
Molotov-koktélokat hajít
a fákra, menekül a csalit, Tovább »

Márton Károly két verse

Timihez, Tündihez

Jön egy veréb,
Csipeget,
Csipeget,
Szégyenbe hoz
Titeket,
Titeket, Tovább »

A Magyar Fotográfia Napja Csíkszeredában : 2020. augusztus 29-én

Bálint Zsigmond: Nemzetközi alkotótábor Abásfalván

Forrás: szerző FB-oldala

Hadnagy József: Ősz, inkognitóban

Augusztusnak is vége. Az ablakon
beáramló csend hűvös fénye
az őszé már. Itt van, érzem: Tovább »

Kölcsönsorok: Szilágyi Domokos

La expoziţie / Kiállításon

Lui Nagy Albert / Nagy Albertnek

Nagy Albert: Reggeli készülődés

Cel căruia atotcuprinsul i se pare strâmt:
creează dânsul.
Astfel se deprinde pământul cu ordinea,
Ordinea cu pământul. Tovább »

Gergely Tamás: A hőmérő

Vadmalac hőmérőt kapott születésnapjára.
Forgatja csülkében az ajándékot, magához inti a komáját, kérdi tőle:
– Hát az hány fok, hogy a higanyszál egyik oldalán egy 3-as áll, a másikon pedig 0?
A Koma biztos abban, hogy mentora tréfál, ezért ezt válaszolja:
– Az bizony nyárfok.
Mire beront a melegből Kismalac, és szól az apjához:
– Gyere, Apu, fürödjünk! Tovább »

Ezüst híd–Srebrni most

Fehér Illés műfordításaiból

A napi hősök gyászbeszéde /Nekrolog dnevnih heroja

Hallgatózz! Ne pislogj!
Képeslapok halott hősei vagyunk.
Te és én, összeállított fényképek.
Teher a családi negatívok őrzői számára. Tovább »

Keszthelyi György: A chef hívó szava

Szerző illusztrációja. Forrás: FB

Tessék parancsolni! Ez itt az étlap:
ép testben szép lékek,
ki füvet vet fűbe harap,
ki mint szedi lábát
úgy tapossa vágyát. Tovább »

Cselényi Béla: 1969. VII. 15.

megszalad a forró kés
hegye kézfejembe suvad
látom
ma is ott a heg
pergelt cukor rondította Tovább »

Albert Csilla: Halványvörös és halványfekete (25) / Parafrázis-regény / Történik a 2020-as évek elején

II. STÁCIÓ
A Minisztérium

Az első, amit Attila a munkába állása utáni hetekben megértett, az volt: tévesen gondolta azt, hogy a Minisztériumba kiválasztott emberek járnak dolgozni.
Az üvegpalota eleganciája hamar elvesztette a varázsát, a légkondicionálás természetessé vált, az extra gyors internet a gépén úgyszintén. A kezdeti elfogódottság nagyon hamar eltűnt, amikor ráébredt, hogy a kollegái nem „minden titkok tudói”, és hogy nincs mibe őt beavatniuk, hacsak nem a rendelkezések kritikátlan végrehajtásának egykedvű rutinjába. A maga részéről még nehezen ment ez az egykedvűség, bár felismerte, hogy ezt várják el tőle. Ha egy-egy furcsának vagy észszerűtlennek tűnő szövegrész fordítása közben próbált egyeztetni a közvetlen főnökével, még csak nem is elutasításban volt része, hanem döbbenetben: az ilyen egyéni kezdeményezés nem volt benne a munkahelyi protokollban. Tovább »

Debreczeni Éva hátra maradt versei (12)

Lényeg

Nem emlékszem semmire, ami fontos volt
A lényegtelen érdekel csak
A fontos dolgok meghaltak
És semmi se fontos már
Csak én vagyok fontos-
kodó halottja
önmagamnak Tovább »

Nászta Katalin: A Gorbacsov elleni puccskísérlet három napja a Rózsavölgyi Szalonban

AZ ELNÖK SZABADSÁGA
Penny Gold műve – Raisza, az elnök felesége naplója alapján

Elég egy új, átlagos emberi szemszög és más fénytörésben láttatnak a dolgok. Merthogy a dolgok meghatározásra kell kerüljenek. Tudnunk kell mihez szabjuk magunkat. Nos, Penny Gold a hűvös Angliából érkezik tekintetével a keleti blokk országai közül épp a legnagyobb, a Szovjetunió sűrű eseményeinek középpontjába, azokba a napokba, amikor a legélesebb megvilágításba kerülnek azok a dolgok, amik meghatározzák milliók életét. A foglyul ejtett is csak találgat, milyen erők munkálnak a háttérben. Ezeket kell kitapogatni a hirtelen rázuhant vaksötétben. Ennek a három napnak a fényében már egy lexikoni rövid és száraz ismertető is húsvér „testet” ölt – nem olvastam még nagyobb izgalommal, érdeklődéssel cikket pártfunkcionárius életéről, mint most a Gorbacsovét. Tovább »

Steigerwald Tibor: Suttogások

Forrás: szerző FB-oldala

B. Tomos Hajnal: Őrangyalom és egyéb csámcsogások

Persze, hogy őrizett:
önszántából, vagy szolgálati feladatként-
(annyi év után ez már nem lehet lényeges)
Szóval, tette a dolgát,
tűnt, hogy lelkiismeretesen,
még szemhéjamat is felhúzta éjjelente
s megleste az álmok kóválygását, Tovább »

Debreczeni Éva: hátra maradt versei (11)

Mostan pedig verscímeket írok…

Tűzkör és holdudvar
Vers az örök nincsről
Nem igazán tudom…
Simogató jég Tovább »

Cseke Gábor: tollak a fiókban

születésnapomra
egy tollat kaptam…
…kaptam egy tollat
… kaptam… kaptam
teli van ajándék-tollal a fiókom Tovább »

Egy elveszett nemzedék útkeresői: Cseke Péter könyve

Cseke Péter új könyvének címlapfotója egy emblematikus épületet ábrázol: Kós Károly sztánai „Varjú-várát”. Miért telitalálat itt ez a kép? Az nem túl vonzó magyarázat, hogy közismertsége miatt – de mégis éppen azért: mert így a reménybeli olvasó egyértelmű üzenetet kap arról, hogy mivel találkozhat a könyv lapjain. Az idők során ugyanis a Varjúvár az erdélyiségnek, Kós Károly transzilvanizmusának védjegye lett. Tovább »

Nagy Anna: Ahogyan remélek

Végső rostálás
Szikár szavak
Alany, állítmány
Pár jelző marad Tovább »

 
Verified by MonsterInsights