Igen, ezt felismerem:
a kert melyben nagyanyám
kardvirágokat nevelt
(ez lenne a gyermekkor)
itt meg a gyapjúnadrágom, Tovább »

Félig-meddig az utcabandához tartoztak a Komsa gyerekek is, de mivel ők nagyobbak voltak pár évvel, nem igen bratyiztak velünk. Gyöngyi, Magdi, egy jó fejjel, s két-három évvel, Álmos és Karcsi, az ikrek, már néggyel. Mindenki tudta róluk, hogy lángeszűek, s a legjobbak az egész iskolában a felső osztályosok között, de emellett az otthoni műhelyben is segíteniük kellett. Tovább »

A szerző illusztrációja

Dőlj hátra, lazíts. Ez egy analízis,
se kezdete, se vége, te disztingvált, szeszélyes
párom, aki nem vagy és nem voltál soha.
Számodra a tudatos álmodás indokolt,
vagy egy csergőóra, ha a megfelelő helyre
illesztve megidéz egy halott paroxizmust,
melynek hatására sikítasz, áriázol. Tovább »

MI VAN A ZSEBEMBEN?

Két gyógyult beteg elhagyja a lipótmezei elmegyógyintézetet. Hazafelé találós kérdésekkel szórakoztatják egymást.
— Találd ki, mi van a zsebemben! — kérdi az egyik.
— Öngyújtó!
— Nem!
— Zsebkendő és ceruzahegyező.
— Nem! Tovább »

Mélység

leugranék –
de a mélység sátáni
vigyora, visszatart. Tovább »

A Koma mindenik virágnak örvendett: a kékilonkának, a sárga tyúktaréjnak, gyöngyvirágnak, de a legjobban az alma virágát szerette. Mert kedves, békés virág, bőséget sejtet, sátrat húz a feje fölé. Szirmai megvillannak a napfényben, közben illatoznak. Tovább »

(Beszélgetés B. Tomos Hajnal költővel legújabb verseskönyve kapcsán)

Mindenből magamat
látom visszaköszönni-
fürge szálak futnak szerte,
mint követhetetlen egerek
s kötnek a most-történések arcaihoz. Tovább »

Két testvér erősen jól voltak egymással. – Mi lesz a másvilágon? – kérdezgették egymástól. – Jó lesz-e vagy rossz? A nagyobbik azt mondta egyszer: – Elviszlek én téged oda, és megmutatom neked. Nemsokára meg is halt. Tovább »

BOLDOGSÁG

— Mi felváltva vagyunk boldogok. Valahányszor a feleségem megpillant, fölkapja az első kéznél lévő tárgyat, és megcéloz vele. Ha eltalál, ő boldog. Ha nem talál el, én vagyok boldog.

Színházi Élet, 1935/20 Tovább »

Talány

használt ruháimban
csomag vagyok –
szorgos kezek bontogatnak Tovább »

A mi utcánkban gyakori tevékenység volt a rongyozás. A sok szép színes rongy, mely a ruhák varrásából maradt meg, nagyon vonzott, mert mindig valami újat lehetett alkotni belőlük. Gyűjtögettük, aztán elcsereberéltük, rongybubákat, kis tűpárnákat, bubaruhákat varrtunk belőlük, s versenyeztünk, kinek lesz a legszebb bubája. (Így mondtuk akkor, hogy buba, mert aki babát mondott, azt affektálónak tartották).
Akkoriban varratták a ruhákat. Készruha nemigen volt a kereskedelemben, de az Ilyés Béla bácsi méteráru boltjában, a szövetkezetben sokféle vászon, szövetgöngyöleg sorakozott a polcokon. Tovább »

A koronavírus-járvány miatt bevezetett létszámbeli korlátozások maximális kihasználásával került sor Kovács Levente marosvásárhelyi író Trinidad messze van című regényének a bemutatójára kedd este (június 8.) a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében. A szerző és Nagy Miklós Kund szintén marosvásárhelyi művészeti szakíró, szerkesztő, publicista beszélgetését László Zsuzsa és Tulit Éva színművészek mély átélésről tanúskodó felolvasásai ízesítették. Tovább »

„Mennyi kincs gyűlt egy halomba!
Egy diófán termett volna?”

„Dió zörög, levél fonnyad,
ma fizetünk, s visszük holnap!” Tovább »

olcsó ellenzős
sapkák matt szivárványa
mára ez jutott Tovább »

idén is a Rózsavölgyi Szalonban került sor

Almási Éva, a Nemzet Színésze kezdeményezésére öt éve jött létre a Psota Irén Alapítvány, amely minden esztendőben pénzjutalommal is járó díjat adományoz Psota Irén tiszteletére, emlékére annak a színésznőnek, akinek színpadi sokszínűsége, tehetsége, kiemelkedő képességei Psota örökségéhez méltónak bizonyulnak.

Az idei díjazott Takács Kati, Jászai Mari díjas, érdemes művész.

Pályatársa, Bálint András Kossuth-díjas színművész méltatta.
A kuratórium nevében a díjat Básti Juli Kossuth-díjas színművész adta át.

Psota Irén 1988-ban írta önéletrajzi könyvében: „Minden szerepemben, mindennap újrakezdem az életemet, a pályámat. Bennem elképesztő sokféle indulat, akarás lobog, s ezeknek a negyedét sem tudtam eddig megmutatni, kiélni. Nyitottan állok, és várok – akár szerepet, akár szerelmet. Ha jön valaki vagy valami, egyiktől sem zárkózom el, csak magam nem megyek elébe. De én nem zártam be az ajtót. Majd szólok.”
Almási Évát 2016. március 16-án választották a Nemzet Színészévé Psota Irén helyére. Almási Éva akkor határozott úgy: alapítványt hoz létre, amelynek kuratóriuma minden évben díjaz egy-egy olyan színésznőt, akinek sokszínűsége, teljesítménye méltó a kétszeres Kossuth-díjas Psota Irén szakmai örökségéhez. (Minden magyarországi színház jelölhet színészeket a díjra. A Psota Irén-díj ezüst plakettjét Rosta Péter grafikus tervezte és Tóth László ötvösművész készítette, rajta pedig Psota Irén aláírása és kedvenc bohóca látható.)
Először, 2017-ben Hegyi Barbarának, 2018-ban Hernádi Juditnak, 2019-ben Für Anikónak ítélték oda a Psota-díjat. (2020-ban a járványhelyzet bizonytalansága miatt nem osztották ki a díjat.)
A Psota-díjat odaítélő kuratórium tagjait az alapító, Almási Éva, a Nemzet Színésze kérte fel: dr. Hazai Kinga ügyvéd (az alapítvány elnöke), Hegedűs D. Géza Kossuth-díjas színművész, dr. Lantos Endre főorvos, dr. Langer János ügyvéd. Tagja volt Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze is: halála után Básti Julit kérte fel az alapító – a kuratóriumi tagok nagy örömére – a kuratóriumba.
Együttműködő partnerek: Rózsavölgyi Szalon, Budaörsi Latinovits Színház

Takács Kati a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Horvai István – Kapás Dezső osztályában szerzett diplomát. 1975-ben a Veszprémi Petőfi Színháznál kezdte pályafutását. 1980-tól játszott a debreceni Csokonai Színházban, 1981-től a szolnoki Szigligeti Színházban. 1985-től a Radnóti Miklós Színház művésze volt, 1994-től az Új Színházban dolgozott. 2012-től a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja lett, majd a Budaörsi Latinovits Színházhoz szerződött.

“Számomra a világ nem fekete és fehér, nem oszlik jobb és baloldalra. Úgy érzem, az ember és a színház több annál, hogy politikai ideológiák mentén formálódjon, hogy politikai határok közé lehessen szorítani. Nyitottságban kell léteznünk, amikor egy darabbal foglalkozunk, kérdezünk, faggatjuk, a figurákat, az embert, mi mozgatja, mit gondol, hol van, mit csinál, mit érez.

Ezt sokfelől kell megközelíteni. (…) Nem hiszek abban, hogy kizárólag egy igazság létezik és csak egyféleképpen lehet szemlélni a világot. A jövőben is szeretnék széleslátókörű és nyitott lenni, ez szükséges ahhoz, hogy színész maradhassak” – vallja Takács Katalin. (Színház.online)

Ízelítő a díjátadóról:

https://www.facebook.com/szinhazonline/videos/492492848638937/

Néztem a fecskék repülését, s apám a műhelyben,
Fából faragott vonatot, s rám mosolygott szelíden.
A szabadulni vágyó lelkem anyámhoz utazott,
S a hold, családi vacsoránk illatával távozott. Tovább »

a ló nem szól
én sem szólok hozzá
bambán néz rám
én is csak nézek rá
nem jön közel
s én nem közelítek Tovább »

Rácsok. Kemény vonalvezetésű,
feketés rácsok.
Jól látni rajtuk a meredező,
már-már arcomat, szememet
karmoló szegeket. Tovább »

A sikeres – kolbászos – utazásom után bátrabban küldtek mindenhová. Az üzletbe vásárolni, vagy a piacra is, de Eszti szolgálónknak is meg volt engedve (egyebek mellett), hogy engem küldözgessen. Alig várta, hogy alkalom adódjon, s mikor Friduska sem volt otthon, el is küldött egyik reggel télvíz idején, kopogó hidegben a pékségbe kenyérért. Jól felöltöztetett a gyapjú nadrágomba, valami borzasztó szőrősronda, nehéz nagykabátba, fűzős bakancsba, pontos pénzt adott a kezembe, s azzal „eriggy szépen a pékségbe”. Akkori mércém szerint, nagyon messze volt a pékség a házunktól, s a kemény hidegben az orrom megfagyott, amíg felértem a felszegbe, de még egy darabig nem mertem bemenni az épületbe, ott topogtam a bejáratnál. Tovább »