A gazság dúl, de szép az élet,

sokan mondják, jaj, de félek.

Minden csendes, békés, rendes,

a szolgahad vesztőn retteg. Tovább »

B. Tomos Hajnal sorozata (2.)

E hét folyamán zajlott le Kolozsvárt az „Erdélyi iskolabusz-hálózat a szórvény szolgálatában”–nevű program sajtótájékoztatója és programegyeztetője. Az eseményen Géczi Gellért Négyfalu alpolgármestere, Molnár Stefánia főtanfelügyelő-helyetes és Rákosi Lajos Attila kőhalmi igazgató képviselte a Brassó megyei érdekeltséget. Tovább »

Tovább »

B.Tomos Hajnal sorozata (1.)

Csütörtökön, ez év március 2-án nyitották meg a brassói Reménység Házában a Barcasági Magyar Képzőművészek XVI. seregszemléjét. A kiállított alkotásokat Dobolyi Annamária művészettörténész méltatta. Az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület égisze alatt megrendezett kiállítás március 28.-áig látogatható.

Tovább »

Bármennyire is fájdalmas, tudomásul kell vennünk, hogy nem a nyomdafestékillatot árasztó, ropogós vagy zörgős papíron megjelenő, rituálészerűen, a reggeli kávé mellett, vagy az ebéd kanalazása közben kellemesen…(Szucher Ervin)

Forrás: Bölöni Domokos FB-oldala

Ma reggel egy kolozsvári ismerősöm, jó nevű filozófiatanár az egyetemem román tagozatán, aki civilként is nagyon aktív, és sokat posztol a közösségi oldalakra közügyekben, egy videófelvételt osztott meg. Felvezető szövege rosszalló, „A nevetségesség és a butaság, ha fájna…” – írja. Legtöbbször egy véleményen vagyunk. Megnézem, gondoltam. Tovább »

Nekünk tiszta az ég?

Egy antropológus jegyezte fel, hogy az általa vizsgált egzotikus népcsoportban az emberek, ha találkoztak, így köszöntek egymásnak: „ – Neked tiszta az ég? – Nekem tiszta az ég. És neked? – Nekem is tiszta az ég.” A tiszta ég nyilvánvalóan nem az időjárásra, mégcsak nem is a napszakra vonatkozik ebben az üdvözlési formában, hanem arra az állapotra, amely ember és környezet épp aktuális viszonyára mutat rá. Mondhatnánk, egyfajta közérzetet jelöl, amelyben az ég egyrészt úgy jelenik meg, mint univerzális és objektív tényezője világunknak, másrészt mint egyéni érzékelés általi „színezése” ennek a fölénk feszülő boltozatnak. Vélhetőleg a „Hány óra?” kérdése is itt, ebben a rovatban valami másra kérdez rá, nem kimondottan az időmérő eszköz épp aktuális jelzésére, amely a következő pillanatban amúgy is érvényét veszíti. Mondjuk arra kérdezhet, hogy az én órám mit mutat. Vagyis: mennyire tiszta nekem az ég.Nekem az óra ennyi meg ennyi – mondhatnám, és rögtön viszont is kérdezhetném: És neked hány óra? Tovább »

A házban napközben senki nem volt otthon. Csak Tibor, a nyugdíjas, meg Zoli, aki szívrohamot kapott egy hete. Most gyógyulgat. Tibor rendőr volt, míg dolgozott. Zoli meg ügyvéd. Betegállományba vonult. Tibor egy nap unta magát. Úgy gondolta a negyedikről lemegy a másodikra. Megnézni, hogy Zoli – hogy van… Tovább »

„Aura, a mi Auránk“ — így mondta a hangversenyről távozó közönség. Valóban, ahol csak énekel, Aura Urziceanu meghódítja hallgatóságát. Egy vendéglőbe szólt első külföldi szerződése, de rövidesen a New York-i Carnegie Hall és a világ legrangosabb jazz-fesztiváljának közönsége tapsolta, ünnepelte. Múlt vasárnap zsúfolásig megtelt a Köztársasági Palota nagyterme, és az elkoptatott „rendkívüli” jelző a hangverseny plakátján — teljes, reális értelmet kapott. Tovább »

Zapis o kafi/Jegyzet a kávézásról

A kávéhoz fűződő első emlékeim gyerekkoromba vezetnek, nagyapámhoz és nagyihoz egy hegyen lévő faluba. „Divka” nevű fenséges ital illata ébresztett. Árpából készült kávé volt, melyet nagyszüleim előszeretettel ittak. Nekem anyám a Divkát a régi, fával fűthető tűzhelyen frissen melegített tejbe keverte. Tovább »

Kafa spaja ljude i gradove/Kávé sztori

    Napflio varázslatos peloponnészoszi város. Napflio közepén a főtér Sintagma (ugyanúgy hívják, mint az autinit, csak ez kisebb és szebb). A téren meg a Városi kávéház. Na, itt álltam meg, kerthelységébe ültem, pihenni, az élményeket felidézni és a városi forgatagot élvezni. Jön a pincér. Kávét rendelek. Szerbet. Mi a szerb kávé? Tovább »

Béke lesz-e Ukrajnában, ha nem támogatják a demokratikus országok fegyveres harcában a betolakodók ellen? Békeharc-e az, amelyik az áldozat ellen, az agresszor érdekében agitál? Megbocsátja-e a történelem azt a történelmi bűnt, hogy „a magyarok Románia legoroszpártibb közössége, ami az Orbán-kormány Erdélyben is terjesztett propagandájának köszönhető”? (Értsd: tulajdonítható, mert minden, csak nem köszönet illeti).
Tovább »

Bolondországban gyorsan terjedt a ragály. Sokan megbetegedtek, fiatalok, öregek dőltek ágynak. Minden városban és faluban bezárkóztak az emberek, féltek a haláltól. Csak a palota lakói nem féltek. Őket egy láthatatlan háló védte. Legalábbis ők ezt hitték. Az egyik szárnyban egy jól felszerelt kórházat rendeztek be, biztos, ami biztos. A legjobb sámánok álltak készenlétben, ha beütne a krach. A palota minden helyiségében egyébként állt a bál. Folyt a sör, bor, nagy volt a vigadalom. Na meg a por. Igen, az is sok volt. De gyorsan fogyott. Ifjonti hévvel nyomták az urak magukba, hogy bírják a tempót. Tovább »

Még mindig fiatal

Gyorsuló tempóban haladt
mindegyre nagyobb kör ívén,
akár a tölgy évgyűrűje,
s szabadság, szerelem kettős
tűzcsóvája gyúlt a szívén.

Sisteregve égett, de el
nem égett – szívós diadal
az „egy gondolat” –, s pályája
végső körén más időbe
lépett: még mindig fiatal. Tovább »

Figyelő

Télnek nyugalma –
Ring levegőfészkében
a nagy varjúfa.

Kiválva

Mint egy kismadár –
A friss hóban elveszve
sötétzöld gyöngyszem.

A minta

Függönyében dal –
Álma fehérrózsa volt,
horgolta hüen.

„Az írás, mondhatom, már hivatásommá vált”

Kérdez: B. Tomos Hajnal

A székelyudvarhelyi születésű Béres Vivien Beatrix a legfiatalabb költőgenerációhoz tartozik. Bár még alig 24 éves, nem számít kezdő tollforgatónak, hiszen tavaly júliusban már második kötetét tette le az olvasók asztalára. A 2014-ben megjelent Érzelmek című verseskönyv után ez utóbbit, az Árnyképeket, határozottan egyedi versbeszéd jellemzi, a költőnő sajátosan eredeti stílusban és költői eszközökkel jegyzi kora és környezete reflexióit. Idén, február 14-én a brassói Reménység Házában is bemutatták a kötetet. Ez alkalommal hangzott el alábbi beszélgetésünk: Tovább »

   Furcsa érzést vált ki egy-egy tárgy első érintése, vagy illat, különösen a kávé illatának első észlelése. A helység, ahol születtem, a Preszpa-tó partján fekszik, Macedónia, Görögország és Albánia hármashatárán. Már kora gyerekkoromban kicsit-kicsit magamba szívtam a „kávé” illatát. Időnként szinte minden falusi konyhában pörkölték a „kávét”, az udvarokban meg, amelyek kisméretű kőmalommal rendelkeztek, azt a „kávét” naphosszat darálták. Tovább »

A franciák kedvelt mondása az ‘esprit d’escalier’, vagyis ‘lépcsőházi gondolkodó’, de inkább ‘lépcsőházi szellem’ – az az ember, akinek késve, később, úgymond távozóban, a lépcsőházban jut eszébe valami (amit mondania kellett volna).

Mesterséges Intelligencia. Nézd meg, ki vagyok, súgtam neki, s meglékeltem a fejemet. Agyamba nézett s nevetett… – Ezt, hogy „Nézd meg, ki vagyok”, súgtam neki, s meglékeltem a fejemet, beírtam a gépi fordítóba (a DeepL szenzációs, viccen kívül!) – románul ezt adta ki: Uite cine sunt, i-am șoptit, și am dat din cap. Tovább »

Zichó Viktor elmondta, hogy benevezett a Guiness World Recordsba, s most várja a hitelesítést.
Iránban történt, hogy egyik reggel a sátrában ébredve odajött hozzá egy motoros férfi , gázfőzővel és tükörtojással traktálta a gyümölcsöskert vendégét..

Afganisztánból Pakisztánba tartva rossz helyen lépte át a határt, letartózttták, ügyvédje pedig lelépett a pénzzel. A magyar nagykövetség emberei segítették kiszabadulni óvadék ellenében, de végül is sikerült célba érnie Csoma Sándor sírjához. Akaraterejének példája sokakat megerősíthet abban, hogy a felvállalt utat végig kell járni – olvasható Fórika Dóra interjújában.– Hargita Népe / Családi 7 vége

Zichó Viktor kedvére volt, hogy saját erejéből valósítja meg utazását, ezért igyekezett kis vendégházakban megszállni, szerény körülményeket választani. Ritkán vásárolt nagyárzházban, a kifőzdéket kedvelte, s hasonló elvek alapján készül turnézni az Alpokban, majd egy más alkalommal a teljes HImalája átszelésére. – Hargita Népe / Családi 7 vége (Folytatjuk)

Tóth István
BALASSI

Legtöbb vártornyon fenn dölyfölt a félhold.
Nemzete már csak egy parányi nép volt,
s mint megpocsékolt, széjjelűzött nyájat,
aklok várták, a megrongált végvárak,
ahová gyújtó rémületet vittek,
de haláluk így mégis emberibb lett. Tovább »

Süllyedő kontinens – Aradi József ankétja

Forrás: ujhet.com

„Mert nem tudjuk, hány az óra,/Hallgatunk a kakasszóra,/Merengünk egy csillagon”

Ezt sem gondoltam, hogy valaha Vajda Jánost fogok idézni (eredeti kontextusából némiképp kiragadva, újragondolva), de lám, mindennek eljön az ideje! Mert most ez fejezi ki leginkább, amit a Káfé által feltett kérdésre válaszul gondolok. Nem eltájolódást értek ez alatt, inkább csak rácsodálkozást a világra, némi értetlenkedéssel. Lehet, azért van ez, mert éppen abban a korban vagyok – 45 és 50 között állítólag mindnyájan átmegyünk ezen –, amikor kezdem újraértelmezni az életemet, kezdek némiképp lelassulni, feltenni kérdéseket. Tovább »