A rendezésről (1980)
A rendezés türelem kérdése is. Ki kell tudni várni a színészt, amíg rátalál a megfelelő hangra. Persze, nem ölbe tett kézzel.
Erdélyi Lajos készített interjút a Művelődésben Kincses Elemérrel. Kincses keserű. A hit hiányzik belőlünk leginkább, a bizalom, amivel nem ajándékozzuk meg egymást se a színházban, se kint. S enélkül mindig vakvágányra kerülünk és oda már tényleg nem jön senki utánunk. A hit a legkönnyebben kamatoztatható. Minél többet előlegezel belőle másoknak, annál busásabban fog megtérülni. Színész-rendező kapcsolatában. Tovább »
ott áll kodály
egy shakespeare-nyire Tovább »
Nádas Péter Világló részletek című könyvéről
Ahogyan már megszokhattuk tőle, a szerző ezúttal is monumentális munkával jelentkezett, amelynek újdonsága abban áll, hogy nem fikcióról, hanem dokumentum-irodalomról van szó – még akkor is, ha ez a könyv sem nélkülözi a szépirodalmi eszközöket. Mindenekelőtt a témáról, ami önmagában is nagyon érdekes: egy liberális szemléletű zsidó nagypolgári család, amelyben élvonalbeli politikusok (Mezei Ernő, Mezei Mór), földbirtokosok, aranymívesek vannak, hirtelen szembesül a Holokauszt drámájával. Tovább »
Nincstelen vagy vantalan?
„Egy alkalommal megemlítettem a mindenért-tiszteletreméltó Szabó T. Attila professzornak, mit szól ahhoz, vajon milyen nyelvi (és történelmi) bukfenc következtében vagyunk kénytelenek így mondani: »Nyomdafestéket nem tűrő kifejezések«, holott inkább azt kellene mondanunk, hogy »Az efféle kifejezések jól tűrik a fekete nyomdafestéket, csak a közerkölcsös, mert mindenkor közpénzes, drága nyomdafesték nem tűri (meg) az efféle kifejezéseket«. Tovább »
Nem érünk rá megélezni a fejszénket, mert vágni kell a fát – bizonyára ismerik a munkaszervezési paradoxont. Persze az sem jó, ha a fejsze élezése miatt a favágást túl gyakran kell abbahagyni, az állandó kényszeres élesítés esetén pedig üres marad a fészer – hogy ezzel a népies fordulattal miniszterelnöki stílusban fejezzem ki magam. Tovább »
Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.
Ferencz Zsuzsanna: Kik és Mik ügyei
(Irodalmi Jelen Könyvek, Arad, 2006, Felelős kiadó: Böszörményi Zoltán, Szerkesztő: Bodor Pál, Borító: Bege Magdolna)
1989 után leggyakrabban a romániai magyar újságírók évi közgyűlésein találkoztunk, hol itt, hol ott az országban. De nem kizárt, hogy máshol és máskor is. Eleinte nem nagyon tudtam, hogy éppen bukaresti rádiósként vagy bukaresti tévésként üldögél mellettem, de arra határozottan emlékszem, hogy amikor utoljára beszélgettünk, akkor valamiféle olyan online portálról beszélt, amely összefogja a magyarokat, hadd csevegjenek egymással. Tovább »
Rázott a szekér. Zakotája
rikácsolt szét az esti tájra.
S mely a lármáját kiváltotta,
villant a néma út alatta. Tovább »
Úgy ment a városba, úgy ment mind feléje,
hogy a Várost magát soha el ne érje. Tovább »
(Próbanaplómból:)
Archív felvétel a szerző egyik önálló előadásából
/Az éden elvesztése – lírai oratórium
Egyéni előadóest Illyés Gyula, Pilinszky János, Kányádi Sándor műveiből/
„… honnan is indultunk s mi gond emelt ide? Az, ugye, hogy mitől s mettől fogva ember az ember. Erre van egy közhasználatú szó. Az ember azóta ember, amióta „civilizált”. S addig is marad az. Amíg megőrzi ezt a sok-sok kínnal, bajjal, rengeteg munkával megszerzett civilizációját, a ki- és megműveltségét: a kultúrát. … Az emberiséget főbajként… az elemberietlenedés fenyegeti…. Tovább »
„A gyermekkönyvek birodalmában az úgy van, hogy a nagy nyuszik felfalják a kicsiket.”
Felfirkálta, szerk. ÁHU
ezt képtelenség lenne összegyűjteni ezt a huszonöt évet mert nem vállalkozna rá a legellenállóbb föld-anyag a legkonokabb és hivatáshűbb agyag hogy korsóvá legyen érte egyé amelybe ezeket az éveket történelemborként bele lehetne önteni tömni gyömöszölni mert ezeknek nincsen leve ezek már csak seprőt alkottak amikor idejük volt amikor történtek ez az idő súlytalan és zamat nélküli borszerű harmat reggeli izzadvány mely mire észreveszed felszárad ezeket az éveket képtelenség befogni mert nincs az a föld-korsóanyag mely akarná megtartani
A krémes bélesről akarok írni már egy félórája. Nem jut eszembe egyéb, mint hogy egyszer éppen krémes bélest készített édesanyám, és megkínáltuk az Öreget, aki megjegyezte, hogy van aki csak a krémjét szereti, és van aki „kitapossa” belőle a krémet és csak a réteslapot fogyasztja el. Ezen elgondolkodtam. Nem tudom, hogy voltak-e már tanáraim vagy csak tanítónőm volt. Határeset.
Budapest, 2019. III. 17.
Az „ős-Ludas” 1871-es fejléce
A mindenváró és türelmes magyarokhoz
Boldogságod tetőpontját —
Örvendj magyar! elérted,
„Magyar kormány“ ül ős Budán,
Azt ohajtád, — azt kérted. Tovább »
Cingár Protázt (nevenapja június 13) valójában fegyelmi okokból nevezték ki a terminusi vasútállomás főnökévé. Vele, természetesen, azt közölték: olyan. emberre van szükségük ezen a kssé eldugott, ám hamarosan jelentőssé váló szárnyvonal-végállomáson, aki végre rendet tud teremteni ott is, előkészíti, sőt megteremti a valamikor elkezdett, de immár végképp kideríthetetlen bűnösséggel abbahagyott alagút továbbfúrásának feltételeit. Tovább »
„Ezek a szomorú, vén szemek
El nem engednek. Néznek.”
(Ady Endre)
E vén, hű anyai-szemtől
Sohasem menekülhetsz
sohasem menekülhetsz
halálban is élő vagy te
s én vagyok a holtad Tovább »
Turcsány Péterre emlékezve
Hogy kerültél ide, világok vándora?
Barátod pónyikja hernyózásra vár…
Ősfáid mohos kérge alatt szádora
a szívnek issza emlékeid. Hóhatár Tovább »
Részlet egy hosszabb ciklusból
Kőrösi Csoma Sándor a magyar őshaza felé tartva Afganisztán hegyei között gyalogolt, amikor egy hegyszorosban váratlanul két rabló támadt rá. Teli torokból ordítoztak, kardjukkal vadul hadonásztak, szertelenül, idegesen viselkedtek. Kőrösi Csoma Sándor türelmesen várt, hogy lecsendesedjenek, ordítozás közben nehéz megérteni a szavakat. Amikor a rablók látták, milyen nyugodt, ők is lehiggadtak, normális hangon kezdtek beszélni. Akkor kiderült, az ottani hegyvidék egyik kis népének kevésbé ismert nyelvét beszélik. Tovább »
a szék anyaga
kerékbe törési fa
biza s menüett
Budapest, 2019. III. 10.
van esélyem
mikor már esélytelen vagyok
hogy felemelnek Tovább »
Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.
Vorzsák Anna: Méra naplója
(Csíki Műemlékvédő Egyesület, Csíkszereda, 2010. A naplófeljegyzéseket sajtó alá rendezte, jegyzetekkel ellátta és a fotókat válogatta: Daczó Katalin és Ferencz Réka. Borító: Weisz Tibor)
A könyv előszavában ott rejtőzik egy kulcsmondat: „Erről a korszakról leginkább visszaemlékezések jelentek meg, naplófeljegyzés valószínűleg kevés maradt. (…) Csíkban, sőt egész Hargita megyében hasonló megjelenésről nincs tudomásunk.” Tovább »
ne félj
ha néha fellép
az üzemzavar Tovább »
Pusztai Péter rajza