Albert-Lőrincz Márton születésnapjára

Hatvanhét éves lettél te,
és a versről nem tettél le,
pedig
egyre nagyobb az adója,
olykor leküld a padlóra,
bizony: Tovább »

rozsdásodik az aranykor
dicsfény patakzik hajadról

bíborlik a felhők rongya
mintha krisztus vére folyna Tovább »

Történt 1918-ban, hogy a Karinthy Frigyes akkor még életben lévő első felesége, Judik Etel – akinek apokrif, a mindennapi eseményeket kommentáló rafináltan „csacska” szövegeiből az író egy kevésbé ismert, szellemes sorozata, A feleségem beszéli állt össze az első világháború utolsó éveiben (eredetileg a Pesti Napló lapszámaiban jelent meg, nagyjából heti rendszerességgel) – életéről nyilatkozott (hamarosan kiderült: utoljára) a Színházi Élet 1918. 43. számában, s Gábor fiuk (felnővén, költő lett belőle, majd Benedek István elmegyógyintézetébe került, s ott is halt meg) korán megnyilatkozó tehetségéről beszélve az alábbi történetet említette fel: Tovább »

van a hajnalban
egy olyan tiszta
pillanat hogy Tovább »

A vers előhívása

hunyt szemem alján oszlik a versem, megragadom hát;
múzsa, kisisten, verset üzen most, jegyzem a sort.
Színei vannak képzeletemnek, nem tiritarkák,
mord khaki, bordó, szürke, seszínű árnyalatok. Tovább »

Hunyady János egyháza Tövisen

A szép kis Erdély legregényesebb része a Székelyföld s Hátszeg vidéke; de a természeti szépség vadregényességében alig mulja felül egy is Gyulafehérvár s Enyed környékét. A szép Maros virágzó s termékeny völgye boldog népével, távolabb az itt-ott hires bort termő s érczeket tartalmazó regényes hegylánczolatok, melyekre büszkén tekint a regés várrommal koronázott Kecskekő, honnan Erdély jó részére nagyszerü kilátás nyilik. Tovább »

Nyílik keleten, sötétszürke felhős ég résnyi világossággal, szitálja hideg permetét a lámpafényre –
Visszahúzódok énházamba, melegségre vágyón, túl korán van még, vékony az akarat, mely indítson derülésre. Jó álmom még éjszaka levált rólam nyomtalan, – hűvös borzongás – talán bőrt is váltottam. Tovább »

A múltba mennék,
hátha rájövök, hol volt
a jövő akkor

Extázis / Murvai György fotója

Olvasónapló Sarány István Garabonciások c. könyvéről

A valamikor Nagykárolyban élő (azóta az anyaországba áttelepült) Murvai György fotóművész e közönségességében is zseniálisan pontos felvétele évtizedek óta kísért.
A nagyváradi Premfotón fedeztem föl magamnak, s az extázist illusztráló jellegzetes, megismételhetetlen mozdulat egész fiatalkorom hangulatát örökítette meg. Az erdélyi rock-nemzedék emblematikus képe ez, annak ellenére, hogy számos felvétel készült a zenei élet megannyi hasonló megnyilvánulásáról. Tovább »

Jött az este. Indultak lefeküdni a Nyuszik és Zúzamadarat is lefektették a kalitkájába. Eloltották a nagy villanyt; két kicsi olvasólámpa mellett olvasgattak. Egyszer csak megnyikordult a kalitka ajtaja és oldalazva kilépegetett rajta Zúzamadár.
— Mi van, Zúza? — kérdezte Mama Nyuszi.
— FÉL ZÚZAMADÁR. NAGYON FÉL — mondta. Tovább »

Mivel segíted az ihleted?, kérdezzük Káfé-barátainkat: költőket, prózaírókat, művészeket. Ha kávéval, mikor, mennyit iszol naponta? Hol: kávéházban, a számítógéped előtt, az Internetet bújva?

Válaszaikat beérkezési sorrendben közöljük. Az új Káfé Főnixben, of course…

A két egyszerű kérdés, amit kiküldtünk, kiküldünk, így hangzik:
1. Elődeink kávéházba jártak – ittak, beszélgettek, írtak. Közösséghez tartoztak. Hova jársz te, melyik ”kávéházba”? Hol vagy igazán otthon? Átvette volna az Internet vagyis a Káfé és más online találkozóhely a kávéház szerepét?
2. Schiller rothadt almával, Ady borral segítette meg az ihletét. Méliusz kávézott. Hány cukorral iszod te a kávéd? Tovább »

A gyermek mostanában nyugtalan

Kit lelkem mélyében elrejtve hordok
A gyermek mostanában nyugtalan, –
A gyermek, kit csak én tudok magam,
Haragszik. Tovább »

Most van ideje várni őt…
Hogy elvegyül az esti nép közt
csuklyát húzva fényes fejére.
Nem mintha attól félne éppen,
hogy bárki is felismeri,
csak mégis jobb azt eltakarni,
amire íly nagy az igény. Tovább »

csak a szél az ami suttog
valahonnan alig hallom
hogy a simogatásodba
most kellene belehalnom Tovább »

Vajda János verseit olvasta a nebulóknak dr. Both István tanár úr, s nagy baj történt. Egy halvány, ideges, rossz, de eminens diák elkezdett sírni úgy, hogy mindenki röhögte. Dr. Both István érthető, méltó nagy dühbe jön, s rászólt az ellágyult diákra:
– Amice, Ady úr, maga nagyon komolyan veszi a verseket, s ez öreg, őrült hiba. A versek – versek, csacsiságok rossz idegzetű, rossz szervezetű emberek munkái. Az öreg Vajda János is jobban tette volna, ha valami komoly pályára lép. Mégiscsak szebb élet-ábránd Szilágy vármegye fő-, avagy alispánjának lenni, mint verseket írni. Tovább »

Drága lelkem, ha te csak fröcsögve
tudod megőrizni identitásod,
mért haragszol, ha te vagy szembeköpve,
s más kívánja, hogy tűnjön el világod? Tovább »

Hommage á Szabó Lőrinc

Se szép, se okos
nem vagy. De engem szeretsz.
Ez éppen elég.

Replika 1858-ból

Maros-Illye (Erdély), aprilban. (Régi s uj dolgok az egyházat illetőleg.) A Vasárnapi Ujság 7-dik számában egy névtelen tudósitó egy czikket közöl, mellyben a Maros-Illyén az egyház javára tartott tánczvigalom trombitáltatik. Legyen az abban résztvevőknek áldozataikért hálás köszönet!

Igaz ugyan, hogy Maros-Illye több év óta egyházi anomaliáknak tanyája, – azonban ohajtanám, ha álmából ébredne és tovább haladna. Tovább »

Ha jobb lábát a balon keresztülveti, ezeket látja: 1. kinyílt szirmú anemone; 2. kávéscsésze, ültében megmutatkozik neki arról ennyi betű: MSTERDAM; 3. kis méretű csergőóra, kilenc múlt három perccel, amit a mánusok mutatni engednek: SEI, majd ugyanazon szó vége O. Tovább »