–Mesélj valamit a Fölkerekről is, s közülük is az építész Frigyes nagyapádról. Tudom, nem kedvelted túlságosan, s ez fájt Friduskának, de elfogadta tartózkodásodat. Lehet, nem is volt ideje rá, hogy veled foglalkozzon.
— Ő nem volt az az unokázó típus. Csak a munkáját hajtotta mindig — felelted magyarázólag. – Tovább »
csak a mi zászlaink lobognak az egyenletes szélben —
reggelente
ismeretlen tájra nyílik a szem
szavak zöldről szavak galambokról Tovább »
(Kisregény)
Kakas kukorékolt. Csengeni kezdett az ébresztőóra. János ijedten ugrott ki az ágyból.
– Elkésem! – mondta félhangosan.
– Te? Sehová sem mész – nevetett a Láthatatlan. – Te mindig sietsz valahová?
– Sietek? – nevette el magát János, de mindjárt el is szégyellte magát. – Én soha, sehová sem sietek, mindenhová eljutok, egyszer úgyis ott leszek – védekezett, de nem vette le a tekintetét a falióráról.
– Mégis sietsz – nevetett most kissé gúnyosan a Láthatatlan. – De hová? Tovább »
Néhány héttel ezelőtt a gyorsvonaton, Budapest és Fiume között csinált egy rossz novellát egy fiatal író. Tegnap éjszaka a Hajós utca és a Gróf Zichy Jenő utca sarkán egy másik fiatal író ugyanilyet. Általában nagyon-nagyon divatba kezd jönni fiatal írók között, mint irodalmi irány, az öngyilkosság. Tovább »
Ahol van piac, ott vannak kofák és piaci pofák.
A piacnak is van pofája.
A vásárlókat ismerjük, közéjük tartozunk. Kimosdott újgazdagok, közép-pukkant értelmiségiek, fiatal altok. A túlélő középosztály minden árnyoldala képviselteti magát eladóként, vásárlóként egyaránt, és van a piac, mondjuk oroszpiac. Egy orosz kofa, vásárló sincs, majd senki nem tud oroszul. Tovább »
Voksol: szavaz!
A középkor óta még sok ideig a latin volt az egyház és a felsőbb műveltség nyelve. Aránylag igen sokan tudtak latinul, s ez a latin tudás lehetővé tette, hogy a művelt emberek a latin ismeretében egymás között olykor latinul is társalogjanak. Ugyancsak fontos szerepe volt a latinnak a külföldiekkel való érintkezésben. Tovább »
Repülők búgnak
vérem és agyam
felhői felett:
azt suttogják,
amit ő mondott
utoljára:
lehet. Tovább »
Jubileumra készül maga Ferenc József is: jubileum-járvány dúl az egész öreg Európában. Politikusok, bankigazgatók, költők, komédiások vén kezükkel gőgösen intenek alattvalóiknak. Elöregedvén, fiatalságukra akarnak emlékezni s hajlongani látni azokat, akiknek még megvan olyan-amilyen fiatalságuk. Világszerte ma még a derék, régi, elővigyázatos erkölcs-szabályok érvényesek. Tovább »
Kéreg-ráncaiba
békévé szelídültek
a csattogó telek
s gyógyító nedvekké
vérszagú szelek – Tovább »
A tegnap is
itt voltál
te
kismadár! Tovább »
(Kisregény)
János meglepetten nézte a falusi kisfiút, aki biztosan előre megsejtette, hogy mit akar tőle kérdezni:
– El akarok oda menni. Már sok könyvet elolvastam – dicsekedett.
– Jártál már ott? – hallotta meg János ismét a Láthatatlan kissé gunyoros hangját. – Te is mindig oda kívánkoztál.
– Nem mindig, de sokszor.
– Maga járt már ott? – kérdezte Jánostól a kisfiú. Tovább »
Levegőben álló repülőgépek,
álmaim szabálytalan idomai,
néhány padlócserép: görög, római,
meg bármi más, amitől el se képed Tovább »
A Tolvajoson még ragyog a nap, aztán a nagy kanyarba bemenet már olyan ködben járok, hogy jobb se kell. Már csak ilyen a Don-kanyar, amikor legelőször hallottam, hogy így mondják, és mindenki így mondja Csíkban, arra gondoltam, valaki túlélő adhatta a nevet e helynek, a januári doni áttörés – a katasztrófa – emlékére. A mi Don-kanyarunknál, a város fölött tudtommal nem pusztult el senki. Az igazinál, 1941 telén csaknem a teljes Második Magyar Hadsereg. Tovább »
hozzád írtam verset
kint szakadt az eső
bent könnyeim hulltak
míg mellemet markolták a szavak
Ásványvíz, kóla, kávé, más elixir
az IKEA-Tromsö ágyam peremén.
Enyhe drogok hatására nincs remény,
utóbb csak legyőz az álom-nagyvezír. Tovább »
Ma semmire nem vagyok képes.
A fáradtság mint a halál oly édes
éjjel a mellemre ült csak
nézett nagy üres szemekkel
nyomott lefelé mázsás kezekkel Tovább »
1987. július 11.
Nemrég egyik szemorvos barátom kérésemre új olvasószemüveggel látott el, és, noha nem kértem, még egy másik szemüveget rendelt, utcai használatra. Amikor sétámra felvettem szemüvegemet, szomorúan tapasztaltam, hogy az utcán több szemét fekszik, mint ahogy addig láttam és a házfalak foltosabbak. Addigi számlálásom szerint a sétáló diáklányok, fiatalasszonyok közül minden tizenkettedik-tizenötödik volt csinos. Ezután minden huszadik-huszonötödik látszott annak. Új szemüvegemet íróasztalfiókom legmélyére süllyesztettem, hogy ebben az illuzórikus, impresszionista, kissé elmosódott világban maradjak, melyet két gyenge szemmel látok. Tovább »

A fekete télikabátos, kalapos öregember nagyapám. Térdig érő hóban virágot visz nagyanyám sírjára.
Falun lakott, a városba ritkán jött fel. Emlékszem, egyszer épp az olvasókönyvemet lapozgattam, amikor megállt a hátam mögött, rámutatott az első oldalon díszelgő kopasz bácsira, és azt mondta: – „Ez tette be nekünk az ajtót!” – Édesanyámnak siettem eldicsekedni az információval, aminek az lett a vége, hogy szegény nagyapát nagyon megszidták. Ennél kevesebbért is vittek embereket Duna-csatornát építeni! Ünnepélyesen megígértem, hogy azonnal elfelejtem a hallottakat. Annyit azért megjegyeztem magamnak, hogy az állítás helyességét nem vonták kétségbe. Tovább »
Meg-nem-érkezett reggelek
végzetes könyvet lapoznak
számainkat kicserélik
nevet adnak a soroknak Tovább »