Doina Cornea temetésén

történetünkből kimarxoltak
végérvényesen ötven évet
aztán az eszmét bankjegyekre
váltották ahogy levitézlett Tovább »

– Nagyon-nagyon régen, és innen nagyon messze történt. Akkoriban a manónemzetség nem volt ennyire szétszóródva. És ez a világ, amelyet most mi ilyennek ismerünk, egyáltalán nem így nézett ki. Sokkal különösebb volt ennél. Azon a helyen kő volt, jég és rettentő hideg. Sötétség töltötte be a tájat. A fekete földben lyukak voltak. Nagyon sok lyuk. Abban laktak az őseim.
A távolban időről-időre forró tűzoszlop csapott szét, fellövelt a fekete űrbe. E pokolbéli fény volt az egyetlen, ami világított néha. Tovább »

A rönkön kapaszkodva Tücsök észrevett egy odút. Valahogy elérte Picurt, jelezte, mit fedezett fel.
Szó nélkül indultak el, kúszva, mászva, de oda legalább szerencsésen megérkeztek. Alighogy beléptek az imbolygó odú belsejébe, Picur megrázta átázott sörényét és felnevetett:
– Ej, barátom – mondta -, néhány perce még a veríték csorgott rólunk, most meg a víz. Micsoda idő ez? Esküdni mernék, én, személyesen, hogy annak a kis mitugrásznak a műve mindez!
– De hát ki az a mitugrász, aki ezt tette velünk? – kérdezte lerázva magáról a lucskot Tücsök. – Azt mondod barátom, hogy van olyan lény ezen a földön, aki az elemekkel bírni tud? Nehezen hiszem… Tovább »

A kő

A tutaj fölött a nagyra nőtt bokrok, fák lombjain át, meg-megcsillant a tűző napkorong. Habár rövid ideig, de ömlött a veríték a két vállalkozó kedvű kalandorról.
A vízre szállás első perceiben semmi különös nem történt, úgy siklott a nádtutaj, mintha összenőtt volna a vízzel. Voltak persze olyan szakaszok, ahol Picurnak és Tücsöknek minden erejére szükség volt.
Ha egy göbbenő fölött haladtak, szédítő örvény kapta el őket, bizony, erősen kellett figyelni, mert egy rossz kormánycsavarás, egy félresikerült vagy gyenge evezőmozdulat, s máris a vízben találják magukat. Az pedig senkinek sem hiányzott volna. Később aztán, mintha a Patak is megértette volna: ezzel a két bátor fickóval nem lehet csak úgy lacafacázni. Tovább »

… Zöld Manó nem teketóriázott sokat. Rápillantott a tutajra, aztán az égre. Bólintott, majd a közeli patakot kezdte kémlelni. Hol lehetne vízre szállni? Ez járt most a fejében. Tücsök is ezen töprengett. A víz erejét megtapasztalta már, így természetes volt most, hogy a vízre szállás gondolkodást, komoly tervezést igényel.
Picur megfogta a már készen levő tutaj egyik felét, intett Tücsöknek, hogy kövesse. A víz széléig cipelték a tutajt, ott úgy tették le, hogy egyik fele a sekély vízben maradjon. Az elejét pedig olyan kövekre helyezték, amelyekről majd könnyen legördíthetik, bele a vízbe. Tovább »

– Megvan! – rikkantotta alig néhány perc múltán. – Vízen megyünk tovább, hogy a nyomainkat ne fedezhesse fel senki.
– Aztán mivel? Úszásról ne is álmodozz. Zavaros a víz. Sokfele iszaptenger van. Nem szeretnék abban elsüllyedni. Olyan lennék, mint azok a megkövesedett csigák és kagylók, meg azok a hatalmas állkapcsok és más csontok, melyeket egyszer a Kerek Mezőn túli Hasadt Hegy oldalában láttam, amikor egy tikkasztó, meleg nyári nap végén előbukkantak a sápadt csillagfényben. Tovább »

Tücsök nem tehetett mást, minthogy nagyokat álmélkodott. A Kerek Mezőn életében nem volt ennyi titokzatosságnak, sejtelemnek tanúja, mint most, az áradás után.
– Már hogyne léteznénk! – csattant fel megint percekkel később a házikótól elég messzire járva Picur. – Szerinted akkor most ki áll előtted? – Hát, én például látlak téged! Akkor úgy látszik… vagyis… szóval mindketten itt vagyunk. Ebben más is egyetértene velünk. Ha látna, persze! Mert nem igen hisznek azok, akik mondjuk, éppen nem látnak… de hagyjuk ezt. Tulajdonképpen nagyon örvendek neked. Neked, kedves barátom! Hiszed vagy sem, de a sors vetett hajlékomba. Hacsak – nyúlt a levegőbe csöppnyi hüvelykujjával – nem űz velem gonosz, fondorlatos tréfát az Apró Dolgok Démona! Tovább »

Tücsök most a képzeletét erőltette. Szeme előtt zajlott le ugyanis éppen egy varázslat. Ha nem látja, nem is hiszi. Ám a helyzet az, hogy valóban megtörtént valami, valami, aminek hite szerint nem is lett volna szabad léteznie.
– Ezt hogy csináltad? – csettintett ujjával. – Az imént nem ezeket a ruhákat viselted! Csak nem… ?
– Nem tudom. Azt hiszem, varázslatnak hívják. Egyszerű az egész. Átöltöztem! – legyintett a kis manó. Lábán saru, vállán vastag lájbi, fején pedig kunkorodó végű kalap díszelgett. – Ennyi. – tette hozzá vállát vonogatva. Tovább »

Akárcsak az elmúlt években, május első napjait annak szenteljük, hogy rendet rakjunk a Káfé főnix technikai háza táján.

Ez azt jelenti, hogy április 30-a és május 8-a között a portál erősen csökkent üzemmódban működik, s mindenek előtt az archívumban összegyűlt anyagot kínálja a böngészni vágyóknak.

Nem szakad meg viszont Szente B. Levente meseregényének közlése, amely most emészthető részletekben, ám teljes terjedelmében kerül az olvasó elé. (Káfé főnix)

angolvörös és
kávékeserű

egy kávékeserű
csak egy másik kávékeserűre emlékeztethet Tovább »

Később Tücsök elmesélte, hogy s mint került erre a számára nagyon fura helyre. Zöld Manó, vagyis Picur ezalatt csöndben figyelt. Aztán felállt és asztalt terített. Ráncok ültek a homlokán. Valami nagyon foglalkoztatta. Ez feltűnt Tücsöknek is.
Miután alaposan belaktak szederből, különféle zamatos levelekből, és ittak egy csöpp harmatot, úgy döntöttek, ha már a sors összehozta őket, megbeszélik, mi lenne a teendő a továbbiakban.
Szinte egyszerre szólaltak meg. Tovább »

Éppen nem vacogott, de fázósan húzta össze e kabátját. Nyaknál főleg – hiába volt még a tarkója is szőrös – érezte a hideget.
Viszont ha felnézett, nem az az egyhangú téli szürke és alacsony kupola kurtította meg a látóhatárát, egészen meglepődött, vastag pamaccsal festett valaki oda dinamikus formákat. És ami meglepte, hogy nem szürke, hanem barna, barnás volt az ég, jobban mondva keveredett a barna meg a kék. Tovább »

Hogy mit látott Tücsök, azon persze igencsak meglepődött. Aki manót még sosem látott, mit tegyen mást? Csak állt ott, egyik lábáról a másikra támaszkodva, a földet nézte, s közben arra gondolt, ha már léteznek manók, ez itt ne olyan legyen, amelyik elviszi… Sosem gondolt rá komolyan, de most eszébe jutott az is, hogy kis korában, ha rossz fát tett valaki a tűzre, azzal ijesztgették otthon, hogy elviszi a manó! Tovább »

ösztönös lény vagy
de rajtad minden ruha
szerepet játszik

Budapest, 2018. IV. 24.

csak azért
nem hívnám
repülésnek mert
véges egyszer valamikor
csak földje kerül még ahogy Tovább »