1968, 1969


nánana nánana nánana no
nana ná nana ná nana no
nánana nánana nánana no
nana ná nana ná nana no

Budapest, 2022. VI. 29.

Illároztunk, iddogáltunk,
közben a múltat csodáltuk:
nem fájt a hát, a kézbütyök,
a Nap égetett, megsütött,
valánk virgonc férfi s lányka,
voltunk a vágyak falánkja. Tovább »

Karácsonyfává vedlett a luc teteje,
Ellopták a felhőket Kertem egéről,
kapuja emléken túlra korhadt. Vele
álmodtam. A feledkezés erdejéből Tovább »

Tűzugráshoz készülődik a láng,
gyűlik a nép és a sok virág.
Lám, most én is hozom
spontán formám:
fejdíszhez gyűjtögetek
rózsaszín szegfűt és borostyánt.
Lehet, hogy hozzám is megérkezett
a játékosság. Tovább »

Úgy éreztem figyel valaki.
Odanéztem.
És akkor bukott gyorsan víz alá mellettem a Nap.

Rémálom üldöz, torzonborz vérmedvék,
hangom hördülve tör fel a torokból,
házunk, istállónk, udvarunk szétverték,
csak én maradtam habzsoló torokból Tovább »

Utaznom kellett messzi tájra, mégis itthon maradtam.
Hogy lett volna nélkülem? Tanúja lettem akaratlan.
Kíváncsi avatatlan énem, titkokat szimatolva
rezzent. Meglestem, hogy gazdátlanul mi is történt volna.
Nem sok. Polcom méltósággal bírta a rengeteg könyvet.
Asztalom nem csak nekem, a maga örömére görnyedt.
Kertem megvolt nélkülem, bimbót bontott, záporban ázott.
Lopva lestem ablakon át: magának büszkén virágzott.
Kétely emészt azóta is. Ölembe pottyant ajándék
csupán a széncinke dala, körte virág, lepke-árnyék?
Lehet, hogy már nem is kellek? Nézem hálásan s riadtan
földem, vizem, egem, hazám. Mint ki mégis itt maradtam.

2022. június 28.

Két versem az aktuális Palócföldben (érdemes a lap mögé állni), az egyiket mutatom:

A gazdátlan csónak sodródik,
ha partot érez megremeg,
a fövenyhez érve a sorstársak ilyenkor
már rég megfeneklenek. Tovább »

Megvallom neked:
Elfeketült, törött karral
Mozdulatlanul
Beszélgetek veled
Miattad sírok
Hangtalanul Tovább »

ÖRKÉNY ISTVÁN: JELLEMPRÓBA

A kerekes kútnál szálltam ki az autóból, mert onnan már csak száz lépés volt a gyárkapu. A gyárat hegyek vették körül, a hegyeken szőlők, erdők, irtások, az irtásokon magasfeszültségű távvezeték.
Vidéken a gyárat is kutya őrzi, mint a krumpliföldeket. Láttamra azonnal dühbe gurult a kutya, habzó szájjal, kivicsorgó fogakkal, vonítva rohant ki a kapus fülkéjéből. Félúton megállt, és fejét félrebillentve, kiszemelte azt a helyet, ahol majd belémharap.
Engem puli már megharapott, méghozzá barátom pulija tiszta faj. Megálltam, s mérlegeltem, vajon, hogy harap egy idegen puli, egy ilyen korcs, keverék fajzat, melynek csak kisebbik fele puli, a nagyobbik vérszomj, sértődöttség, álnokság, üldözési vágy. Néztem a pulit, s meghátráltam.
Visszaültem az autóba. Odavezettem a gyár kapuja elé. Amikor kiszálltam, jött a puli. Farkcsóválva jött, roggyant térdekkel. Rajongva nézett rám. Látta, hogy autóm van, fölnyújtotta a fejét, hogy vakarjam meg.
Megvakartam a tűjét.
Korrupt féreg — gondoltam magamban.
Korrupt féreg — gondolta a puli.

Népújság, 1990. február 10.

ZÁGONI ATTILA: SZTÁRPARÁDÉ

— Figyelem, figyelem! Ma este, sötétedés után két perccel rendkívüli cirkuszelőadás. Bűvészmutatványok már az előcsarnokban: fejéről eltűnik a kalapja, bal karjáról az esernyője, jobb karjáról a felesége. A porondon fognak ugrándozni a cirkusz kutyái, a nézőtéren a kutyák bolhái. Fellép Maestro Leoni oroszlánetető. Először csak a fejét dugja be a fenevad szájába, utána bedugja a fülét is, hogy ne hallja a csámcsogást. Maestro Fachetti tüzet nyel, Maestro, Sallati kardot nyel.
— Hajmeresztő egyensúlygyakorlatok a kupola alatt! A kötéltáncos halálmegvető nyugalommal végiglibeg egy hálón, miközben feje fölött életveszélyes magasságban cidrizik a kötél. Közönséges porcelán tányér szélén egyensúlyoznak a Spagetti testvérek, és villahegyen Maestro Macaroni…
— És végül szenzációs erőgyakorlatok! Maestro Musculanti izomkolosszus bal kezével felemeli egyik társát, jobb kezével felemeli másik társát, két ujjával felemeli a sérvkötőjét…

Népújság, 1990. február 3.

gyűjtöm a holdat.
gyűjtöm a holdat.
a hold az a kevéske,
amit összekuporgatsz.
gyűjtöm a halált,
ami semmibe sem kerül. Tovább »

Forrás: Szép történetek,idézetek,versek! FB-oldal

Volt egy úr, tizenkét gyermek apja,
és a feleségének a napja.
Vagy a holdja, már egyremegy –
a lényeg, ami egyszeregy:
úgy érezte, ami szexuális,
az teljesen materiális,
és ilyen értelemben ő,
az Isten kezében növő,
nem szavazhatja meg a parlamentben,
mert a gyerek nem tudhatja meg,
hogy lehet szemtől szemben,
sőt, háttal is,
nemcsak tegnaptól, de mától is,
hát ez, kérem, közbotrányokozó,
arcátlan, mint a szomszéd Zozó,
mert a gyermeket a Szentlélek,
és a hálaének. Tovább »

Még mielőtt a hazai tévéállomások észbe kaptak volna, hogy a budapesti Duna Arénában valamiféle szenzáció készül és közvetíteni kellenne a 17 éves bukaresti úszózseni, David Popovici világbajnoki aranyat érdemlő gyorsúszásait, egy másik hír már többszörösen körbejárta a romániai médiavilágot. Nem akárhol, hanem Moldva észak részén, Botoşani-ban arra készülnek, hogy négy bangladeshi pásztort szerződtessenek a juhok mellé, mert egész egyszerűen nem találnak senkit, aki a bukovinai legelőkön ide-oda vezérelje a juhnyájakat és még a velük kapcsolatos munkát is elvégezze. A hírt pedig nem akárki, hanem a Moldvai Juhtenyésztők Szövetségének az elnöke tette közzé, széttárva karjait, hogy hiába kutatnak-keresgélnek hetek óta, egész egyszerűen nem találnak sem fiatal, sem középkorú férfiút, noha ezer eurós fizetést, mobiltelefonos előfizetést, sőt még használt terepjárót is felajánlottak, de nem és nem. Tovább »

De jó lenne az örök, mi őrködik
és időtlenül átörökölhető.
Régi lejtőkön régi házak,
rácsok és kutyák, cigarettafüst,
mámoros napok vetetlen ágya
s az a rejtély, hogy itt vagy, de mégsem. Tovább »

Felépül álmomban újra ez a Város.
Nevének zendülését is rég feledtem.
Sejlik, a Konviktustól ered a Sáros
utca, s udvarházak világa. Felettem,

a nyári égen, béget egy bárányfelhő,
és túl a gyepcsíkos Fürdő utcán nyájas
hárs hűs árnyékát kínálja, s mire felnő
mézillatának árja az ég alá tótágas, Tovább »

Az Interneten találtam:: „vétó-világbajnok”

Forrás: szerző FB-oldala

A magyar társadalom húsz éve hideg polgárháborúban él. Politikai kasztjai az ezredforduló óta háborúba hívják. Értékei és érdekei háborús értékek és érdekek. A túlélők értékrendje. A győztes kivételezetteké és a vesztes közösségé. „Köztudomású, hogy senki sem kész erkölcsi normákkal születik, mindenki maga építi fel őket útja során, vagy saját tapasztalatai alapján, vagy mások példáján okulva; ennélfogva az egyes ember erkölcsi világa az illető által megélt tapasztalatok összességével azonosítható, tehát amolyan kivonatos életrajznak felel meg.” – írta Primo Levi.

Képzeljük magunk elé a magyar rendszerváltozás tizennyolc éves lány vagy fiú hősét. Kiszámíthatatlan és érthetetlen módon megjött a szabadság. Nem számított rá senki, nem igazán tett érte senki. Az egyszerű cél: éljünk úgy, mint Ausztriában. Apa és anya erre hajtottak és spóroltak. Megnézték együtt. Tetszett. Ezután szülei közül az egyik vagy mind a kettő elveszítette az állását. Nem segített senki, nincs barát, kapcsolat, nem övék az utca, se a város. A felnőtt élet azzal kezdődött, hogy egyik napról a másikra nem ért semmit a korábbi felhalmozott tudás, tapasztalat, életről alkotott felfogás: a szüleim és a nagyszüleim vesztesek. A biztos jövő lefolyt a csatornán. A „férfimunka” egyszerre szűnt meg a gyárral, a „férfibarátság” a brigádtagok kölcsönös árulásával és cserbenhagyásával, a reggeli gyári dudaszóra egy város nem kelt fel, egy lakótelepnyi férfi bámulta délben a falat. Az „apa, mit ér a diplomám, ha nincs munkával” semmivé lett a „tanulj, mert így lesz ember belőled” és az „amíg az én kenyeremet eszed…”. A háziasszonyi beosztás csatát veszített az áremelkedésekkel, a szorgos gyűjtögetés az inflációban elolvadt megtakarítással. A munka és a tanulás normájának fala leomlott a sors, a végzet kockavetésével szemben. A szegényedés és a gazdagodás immár nem ezektől, hanem a túlélő üzemmódra átállástól, a jókor jó helyen lesben állástól, az organizálástól, vagy egyszerűen a véletlentől és a szerencsétől függött.

A tanulmány teljes szövege az ujhet.com portálon

– mítoszokon innen és túl –

Az üres szobában
Gaia egy széket tolt alám,
holdistennő legyintett egyet,
Hadész állított talpra,
faragott csontkockát hajítottam
a gyalulatlan deszkapadlóra. Tovább »

Bokáig harmatos rétbe,
gyermekcikázásba,
meleg kenyér-földbe,
térdig égő mákvirágba,
szélbe, kékbe,
láb alá surranó holdfénybe – Tovább »

Középen Szervátiusz Jenő. Fotó: Balázs Ferenc

De nem ám! Ötven év távolából is vitalitással, frissességgel teli. Átsugárzik róla az adott perc varázsa, máig érzékelhető a rögzített mozzanatban felgyülemlett életerő. Tanúságtétel és kordokumentum is a fekete-fehér fotó. A fotográfus Balázs Ferenc eleve nem művészi szándékkal készítette képeit a tülekedő nagy tömegben, vérbeli vizuális krónikásként az eseményt akarta minél elevenebben, minél nagyobb hűséggel megörökíteni. Sikerült neki, méghozzá úgy, hogy felvételei művészi erényekkel is telítődtek. Balázs Feri bácsi, ahogy a székelyudvarhelyiek régóta nevezik, mindig ott volt a történések sűrűjében, az évtizedek során hatalmasra duzzadt fotótára a székelyföldi tájak szinte minden fontos eseményéről őriz egyedi fotográfiákat, sorozatokat. Közösségszervezőként is elévülhetetlen érdemei vannak, de fotós szenvedélye hozta meg számára a legtöbb elismerést, így az Élő Székelyföld életműdíját is, amelyet 2018-ban kapott meg.

A teljes szöveg, illusztrációkkal az ujhet.com portálon