JÓZSEF ATTILA Idézlek ím a régi sörházban mosónő fia, József Attila.

AZ ARANYOS BÚZASZEMEK Alszik Cseke, csak Kölcsey Ferenc szokta fenn tölteni az éjszakát. Ég a lámpa a hátulsó szobájában.

Mit írjak ? Ostromállapotban élünk, Mit írjak hát, ugyan mit? Erről arról egyebekről Hegedült már szent Dávid.

Álmatlan éj Udvarhely Baromlaka Medgyes Nagymoha Ürmös Kóbor Sárpatak Almakerék Bolyha Keresd Halmágy Bürkös Alamor Vízakna Örményszékes Szakadát Salkó Székelyzsombor

A költő szól: Itt nincs megállás és nincs koszorú, Én keresem magam s nem győztem én még, Kevés remény int és szörnyű ború S itt nem segít, csak álom és vitézség.

AZ IHLET PERCE Fejembe szállott a fekete méreg, szemembe fürge részegség piheg. Kávén, dohányon dőzsölök, henyélek, mint a komoly, vidám keletiek.

AZ ERDŐK LEÁNYA  (VII.) A leány egyedül maradt. Mintha a láz gyötörné, reszkettek tagjai, rázkódott, remegett, a hideg veriték gyöngyözött homlokán. Miért tanult emberi hangokat érteni? Miért kellett emberi sziv mélyébe látnia? Miért hagyta el erdejét, fenevad társait? Örülhetett volna tovább is a napsugárnak ott, lehetett volna nyugalmas állat, melynek nem fáj a lélek. Miért […]

AZ ERDŐK LEÁNYA  (VI.) Darvai az idő óta nem látta többé a leányt. – Másnap rögtön elhagyta kastélyát, oda volt több hónapig, hirt sem hallatva magáról. A leány ez alatt ott maradt bezárva azon rejtett szobában, melynek csak egyetlen ablaka volt a legtetején, azon bocsátottak le az ő és medvéje számára eledelt.

AZ ERDŐK LEÁNYA (V.) Egy estve jókedvü czimborák gyültek Darvaihoz, köztük a medvevadász is. – Elvesztéd fogadásodat czimbora, szólt hozzá a legelső üdvözlet után a házi úr. Az erdei leány nálam van. – Tartok tőle, viszonzá ez gúnyosan, hogy a vad helyett valami nagyon is szelidet helyettesitél, egyébiránt rajtam áll elismerni: ha valóban ő-e az […]

AZ ERDŐK LEÁNYA (IV.) Ez idő óta a vadleány gyakran kijárt erdejéből a kisded faluhoz, mikor a lakosok mind elmentek munkára s csak a gyermekeket hagyták otthon. Ilyenkor addig kiáltozott, mig a pórfiú meghallá s elébe ment az erdő széleig, ott eljátszogatott vele a leány, hozott neki tarka madarakat, piros erdei gyümölcsöt s csudálatos csigahéjat, […]

AZ ERDŐK LEÁNYA (III.) A holdnak nagy udvara volt az égen, egy nagy széles fényes gyűrű, mit a bűbájos égi vándor maga körűl vont az égen. E fényes körön belől ezüstkéknek látszott az ég, a csillagok kifénylettek belőle rezgő pillogásaikkal, túl a fényövön alaktalan köd borongott, s gomolygó szürke gőz körűlhullámzotta a bűbájos ragyogó kört, […]

AZ ERDŐK LEÁNYA (II.) Még sötét van mindenütt, – a csillagok égnek, emberek alszanak, s már a Tátra legmagasabb csúcsán piroslik a hajnal fénye, mikor maga a nap még a tengerek alatt jár. A magas csúcs hófedett alakja rózsaszinűen jelen meg a múló éjszakában, a fekete-kék csillagzatos éggel csodás ellentétben.

AZ ERDŐK LEÁNYA (I.) Három ifju lovag ült együtt a kastély erkélyén. Kettő közűlök közönséges alak, kikre nincs miért figyelmet forditani, a harmadik a kastély ura. Darvai Ernő szép szőke fiatal ember, ki az alatt, mig társai koczkáznak, mesélnek és kaczagnak, az erkélyen kihajolva, a távol kéklő erdőkre bámul.

BALLADA A LÁBAKRÓL Marengónál a nagy sikon, A marengói csatán Elvesztette a két lábát Hős Mackenzie kapitány. Napoleon felszedette És sirva ment utána: «Kapsz uj lábakat kapitány, Gárdisták kapitánya!»

Ha nézem a világot Ha nézem a világot a világ visszanéz azt mondom, összevisszaság ő feleli, teljes egész.

Két város Kolozsvár, Enyed Egyiknek eget vert a kedve, harangozott, tombolt, dalolt. A másik ült a nagy homályban, és a harangja néma volt.

Egy diáktüzér naplója XII. Egy vállsebbel, amitől megbénult a jobb karom, túléltem a segesvári csatát. Sokáig feküdtem seblázban. Éppúgy nem emlékeztem, mi történt, mint az első sebesülésem után sem emlékeztem. Nem is vettem észre, hogy közben vége lett a szabadságharcnak, vége lett a szabadságnak.

Egy diáktüzér naplója XI. Ahogy Petőfi elment, mintha elromlott volna a hangulatunk. S dél lehetett, amikor elrepedt az ágyú. — Nem megmondtam – morgott az öreg a füstölgő pokrócokkal babrálva. A hadnagy meg úgy káromkodott, hogy a végén már azt hittem, elsírja magát. — Az anyád. . . most akár leülhetünk makkot sütni.

Egy diáktüzér naplója X. — Úgy érzem itt magam — mondta Petőfi —, mintha látogatóba jöttem volna. Ahogy a gróf kisétál a mezőre, amikor a cselédeiről szakad az izzadság. Megáll előttük a homokfutójával, aztán biztatgatja: no, ez derék, emberek, csak így dolgozzatok tovább. . . Azzal visszaül a kocsiba, s megy. Mosolyogtunk s hallgattuk. Olyan […]

Egy diáktüzér naplója IX. Nagyon korán ébresztettek. Az előző nap és este élményei, a tervezgetések, amelyekkel lefeküdtem, s a hadsereg, tüzérség és az ügy, az újra naggyá, széppé vált ügy annyira kifárasztottak, hogy háromszor-négyszer is költögetni kellett. Azt hiszem, valami tapintattal lehettek irántam, hogy egyszer se rúgtak oldalba költögetéskor, pedig már majdnem mindenki rendben állt, […]

Egy diáktüzér naplója VIII. A beosztásom igen hamar megtörtént. Féltem pedig egy darabig, hogy majd a tüzérségnél is csak a fejüket vakarják az emberek, aztán elküldenek innen oda, onnan meg máshova… – de már az első percben láttam, hogy nem így lesz, nem úgy, mint az újoncozáskor Vásárhelyt. A tűzmester,, akinek átadtak, kikérdezett szolgálati helyeim […]

Egy diáktüzér naplója VII. Hajnalban alig indultunk, láttuk, hogy jönnek mindenfelől a katonaszekerek. Jól ösz-szeszedhették a járőrök éjszaka a sok elcsellengett lovast, fogatost, szinte népvándorlásnak látszott, ahogy egyre sűrűsödött a látóhatáron a sok jármű. Negyvenet, ötvenet össze tudtam számolni hirtelen. S most, hogy nem egyedül baktattunk már, Páka is odasuhintott a lovak közé, versenyeztünk a […]

Egy diáktüzér naplója VI. Másnap délelőtt zeneszóra lettem figyelmes : az újoncok vonultak a városon keresztül a tábor felé. Lehettek vagy hatvanan, mindegyike annyira felszerelt, mint én: egy katonasapka a fején. A hátrább állóknak már az se jutott. Ezredesem éppen útra készülődött, engem ellátott utasításokkal. Ne menjek messze a háztól, ha megyek is valahová – […]

Egy diáktüzér naplója V. A harmadik pohár bor után megvidámodtam, kezdtem rózsásabb színben látni a világot. Mégsem jutottam olyan rossz helyre… A gróf úgy hozott be magával, mint titkárféléjét… aki cselédje ugyan, de hozzá tartozik, küldözgeti ide-oda, de leül vele egy asztalhoz. S nem is csinálta mindezt fölényesen, alig törődött velem, mintha ez volna a […]

Egy diáktüzér naplója IV. Dél lett, mire a gróf reggeli szállását megtaláltam. Nem volt ott senki a háziak közül, csak a legénye: nagydarab, lassú beszédű székely ember. Nem is fiatal már, lehetett vagy negyvenéves. Húzogatta a vállát, hogy elmondtam neki. — Hát ez nem volt jó? — Úgy látszik, nem.